Hiller István politikai tevékenységével kapcsolatos cikkek
Uniós segítséggel
A könyvtárak ügye a vidékfejlesztési stratégia egyik központi eleme lesz
Hiller István hozzátette, hogy a források szakszerű felhasználása érdekében vitát kezdeményez az értelmiségiek és a szakma körében a magyar olvasási és könyvtárhasználati szokások, trendek feltérképezésére. A vita egyik első színhelye a könyvtárosok idei, szegedi vándorgyűlése lehet – jelezte.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Hiller István a koalíciós szerződés mellékletéről
Azt szeretnénk, hogy az a pedagógus, aki jobban dolgozik, több pénzt kaphasson
Hiller István szerint a koalíciós szerződés melléklete „időben egy rövidebb távú, a 2007-2008-as évet felölelő – és azért nem akármilyen évet maga mögött tudó – koalíció kiegészítő dokumentuma”. Szükségesnek érezték egy ilyen dokumentum kidolgozását, hiszen a koalíció mögött egy nagyon nehéz 365 nap áll, amikor egyszerre voltak kiegészítő intézkedések, reformok és fejlesztések. Hozzátette: mindez indokolta a korábbi szerződés aktualizálását.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Magyarországnak el kell ismernie Horn Gyula érdemeit
Az MSZP kiáll Horn Gyula mellett
„Az MSZP kiáll Horn Gyula mellett” – hangzott el a szombati sajtótájékoztatón Hiller Istvántól, a Magyar Szocialista Párt alelnökétől. „A Magyar Köztársaság miniszterelnöke javaslatot tett Sólyom László köztársasági elnöknek arra, hogy Horn Gyulát, a köztársaság volt miniszterelnökét állami kitüntetésben részesítse. Sólyom László a kitüntetés kapcsán aggályainak adott hangot” – nyilatkozta Hiller.
Tovább az eredeti cikkhez >>
„Az igazat mondd, ne csak a valódit!”
Hiller István, az MSZP alelnöke beszédében hangsúlyozta: március 15. jó alkalom arra, hogy végiggondoljuk, fölelevenítsük a múltat. Március idusát azonban nem választhatjuk le az azt követő eseményekről: a forradalom és a szabadságharc csak a kiegyezéssel együtt szemlélve válhat kerek egésszé. Tudnunk kell – emelte ki az alelnök –, hogy a történelem nem szakácskönyv, nincsenek benne kész receptek. Minden pillanata új, a pillanatok jövője pedig megjósolhatatlan. A reformkor egyik legfőbb gondolata azonban ma is érvényes, legyen jelszavunk ismét a haza és haladás. E két jelszó együtt – nem különválasztva – vezethet minket az igaz úton.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Dr. Hiller István beszéde az MSZP kongresszusán
Jó napot kívánok mindenkinek! Szervusztok! Kedves Barátaim! A felelős politizálás egy választási ciklus végén három dolgot tesz: egy – elszámol, elmondja, hogy mit tett; kettő – programot nyújt a következő időszakra; és három – kijelöli a célt. Ezt a harmadikat gyorsan kipipálhatjuk: az a célunk, hogy megnyerjük a választásokat, az a cél, hogy az MSZP győzzön.
Négy évvel ezelőtt, amikor megnyertük a választásokat, azt kívántuk, hogy Magyarország olyan ország legyen, ahol a versenyképesség és az igazságosság, a szolidaritás és a verseny nem áll ellentétben egymással. Minden fontosabb lépésünk azt a célt szolgálta, hogy nagyobb egyensúlyba kerüljön hazánkban a felelősség és a lehetőség.
Tovább az eredeti cikkhez >>







