Alexa György politikai tevékenységével kapcsolatos cikkek
Fogyasztói szempontokat a szerződésekbe!
Az elektronikus hírközlésről szóló törvény módosítását a piaci verseny is indokolja
Alexa György beszámolt arról, hogy a március óta létező eseti bizottság legutóbbi ülésén a mobiltelefon és kábelszolgáltató vállalatokat hallgatta meg. Ezen cégek képviselőinek is megemlítette, hogy a hűségnyilatkozatok jelentősége a piaci verseny erősödésével az utóbbi években megnőtt, ám szabályozásuk hiányos. Az eseti bizottság adatai szerint az elektronikus hírközlési szolgáltatóknál az előfizetői szerződések 70-95 százaléka hűségnyilatkozattal terhelt.
Tovább az eredeti cikkhez >>
A hűségnyilatkozat a szolgáltatónak kedvez
Jobban kellene érvényesülniük a fogyasztói érdekeknek
Alexa György, a bizottság szocialista elnöke az ülés után telefonos sajtótájékoztatóján elmondta: az ülésen arra hívta fel a figyelmet, hogy a szolgáltatók nagyságukkal, erejükkel speciális helyzetben vannak a magyar piacon, amivel komoly felelősség jár. A képviselő azt kifogásolta, hogy a szerződéskötéskor aláírandó hűségnyilatkozattal a szolgáltatók kemény feltételekkel próbálják az ügyfeleket magukhoz kötni, pedig a fogyasztói érdekeknek jobban kellene érvényesülniük.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Alexa György nagyon jó elképzelésnek tartja a javaslatot
A Fidelitas országgyűlési képviselői törvénymódosítást nyújtanak be, hogy szigorúbb büntetést kapjanak azok, akik fiatalkorúaknak adnak el dohánytermékeket - jelentette be Koszorús László, a Fidesz ifjúsági szervezetének alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Alexa György (MSZP)nagyon jó elképzelésnek tartja a javaslatot.
Tovább az eredeti cikkhez >>
MSZP: a lejárt szavatosságú élelmiszereket átcímkéző cég botránya sem fog lezárulni
Alexa György hozzátette: az eseti bizottság olyan javaslatokat is tehetne, amely segítené az állampolgárok tájékoztatását fogyasztói jogaikról. Elmondta: a testület feladata lehet az is, hogy áttekintse az állam mennyire segíti az ezen a területen működő civil szervezeteket, valamint hogy megvizsgálja más uniós tagállamok tapasztalatait.
Tovább az eredeti cikkhez >>
MSZP: fasiszták ne rendezzenek "parádét" Budapesten
Alkotmányos eszközökkel szeretnék megakadályozni, hogy bárki sportot űzhessen szervezett, törvényes rendezvények megzavarásából
Az MSZP-frakció meg kívánja akadályozni, hogy a közelmúltban történtekhez hasonlóan fasiszták "parádét" rendezhessenek Budapesten, és tenni kíván azért is, hogy ne lehessen megzavarni egy törvényesen szervezett rendezvényt. Erről Alexa György, az MSZP országgyűlési képviselője beszélt kedden Budapesten.
Tovább az eredeti cikkhez >>







