Bejelentkezés


Molnár Gyula életrajza

1961. augusztus 17-én született Budapesten. Nős, felesége ügyvéd, egy gyermekük van.

1979-ben a budapesti Than Károly Vegyipari Szakközépiskolában érettségizett. Egy évig technológusként dolgozott. 1981-től a Moszkvai Textilipari Egyetem Vegyészmérnöki Karán folytatta tanulmányait, 1986-ban textilvegyész-mérnöki oklevelet szerzett. Hazatérése után rövid ideig gyártmányfejlesztő mérnök a Magyar Selyemipari Vállalatnál. 1992 és 1994 között a TricoInvest Kft. igazgatója volt. 1992-től az Ukrán-Magyar Társaság, 1994-től a Magyar Külügyi Társaság és a Magyar ENSZ Társaság tagja. Szerepet vállalt a Kelenföldi Polgári Körben is.

1987-1988-ban a KISZ Budapest III. kerületi titkára, 1988-tól 1992-ig a Baloldali Ifjúsági Társulás alelnöke. 1990. novemberben belépett a Magyar Szocialista Pártba. 1998. szeptembertől 2000. novemberig az MSZP országos elnökségi tagja, a párt alelnöke volt. 2004. október 2-án budapesti pártelnökké választották. folytatás >>

Korábbi híreink:

Nyílt levél Molnár Gyula polgármesternek

„Kérjük Molnár Gyula polgármestert, az önkormányzati törvényben rögzített kötelessége alapján gondoskodjon az egészségügyi ellátás biztosításáról, védje meg a háziorvosokat, és az újbudai emberek egészségét.”

Mentelmi jog: Senkit sem ad ki a parlament

Gyurcsány ellen voksolt Baja Ferenc, Hagyó Miklós, Juhász Ferenc, Molnár Gyula és Pál Tibor. A szocialista Juhászné Lévai Katalin közvádas ügyben úszta meg, hogy ne adják ki a mentelmi jogát, amin a liberálisok felháborodtak.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán