Bejelentkezés


dr. Szabó Zoltán életrajza

 

1955. november 4-én született Budapesten. Nős, felesége közgazdász, külkereskedő. Három gyermeke van.

1974-ben a budapesti I. István Gimnáziumban érettségizett. 1980-ban az ELTE TTK-n matematikus oklevelet szerzett. 1980-tól az analízis tanszéken ösztöndíjas, 1982-től tanársegéd.

1983-ban doktorált. 1983-tól a KISZ KB osztályvezető-helyettese, de továbbra is tanított az egyetemen. 1986-tól TMB-ösztöndíjas, közben fél évig Brüsszelben tanult. 1989-től egyetemi adjunktus.

1977-től MSZMP tag. 1989 elejétől a reformköri mozgalom tagja, októberben az MSZP alapítója.

1990-ben Budapest 10. számú választókerületének induló jelöltje az országgyűlési választásokon

1994-ben ugyanitt let országgyűlési képviselő

1990 és 1994 között a VII. kerület önkormányzatának képviselője

1990 nyarától az MSZP budapesti ügyvivője

1992. őszétől pedig a párt országos választmányának elnökhelyettese

1991. decemberében a Demokratikus Charta szóvivőjéve

1995. március 15-től a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára.

 

Korábbi híreink:

Milliók tüntetnek Spanyolországban

”Minden lehetséges módon meglopnak minket, és ezt nem lehet eltűrni…”

Au revoir, Afganisztán

A NATO létjogosultságát egyre többen vitatják most már az USA-ban is, elsősorban a közelmúlt egyoldalú kalandor akciói következtében.

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Osama bin Laden 9/11-ről

”A terror a legfélelmetesebb fegyvere a modern kornak, és a nyugati médiák könyörtelenül kihasználják ezt saját népeik ellen.” Részletek Osama bin Laden pakisztáni népnek címzett leveleiből.

Jó üzlet a terrotitzmus – ’bomba-bugyis’ kettősügynökök

A terrorizmus sokkal nagyobb üzlet a kettős ügynökök ’jutalékainál’

A robot-repülőgépes támadás civilek ellen háborús bűn

A robot-repülőket elsősorban olyan országokban vetik be, melyekkel az Egyesült Államok nem áll háborúban.

Német haszon a görög válságon

Német bankok az elmúlt 2 évben mintegy 400 millió eurót kerestek a görög válságon.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán