Bejelentkezés


Budapest, VI. kerület, Terézváros


Lakosság: 39.800 fő
Terület: 2,38 km²
Népsűrűség: 16.7110 fő/km²
Polgármester: Verók István (MSZP)
Alpolgármesterek: Bajor Zoltán (SZDSZ), dr. Hegedűs Károly (MSZP), dr. Rabin László (SZDSZ)
Országgyűlési képviselő: dr. Kékesi Tibor (MSZP)
Honlap: 87.229.26.89



Terézváros

Történelmi tények és a legendák Mária Terézia 1751. augusztus 4-i látogatásával hozza összefüggésbe Terézváros születését. De más vélemények szerint, a városrész templomának védőszentjéről, Szent Terézről eredeztetik ezt. Annyi bizonyos, hogy 1777-ben a pesti magisztrátus a királynőről Terézvárosnak (Theresienstadt) nevezte el Felső-külvárost, utalva Mária Terézia névadó szentjére, Avilai Szent Terézre. Buda, töröktől való visszafoglalása után Pest szinte teljesen elnéptelenedett, de a XVIII. században a német, szerb és görög telepesek érkeztek. A XVIII. század végére azonban Pest túlterjeszkedik a városfalain, és ekkor született meg Terézváros, Józsefvárossal, Ferencvárossal és Lipótvárossal együtt.

A Terézváros egyik legforgalmasabb pontja a Nyugati pályaudvar és környéke. Egykor a Duna-meder húzódott ott, ahol 1872-től több szakaszban 4.141 méternyi, burkolt körút épült, alatta új városi főcsatornával, két oldalán új bérházakkal és üzletekkel. 1896-ban történt átadásával a XIX. század egyik legjelentősebb városépítési alkotásainak egyike valósult meg. A Nyugati pályaudvar építésével Gustave Eiffelt bízták meg, aki világhírű művét, a párizsi Eiffel-tornyot tizenkét évvel később alkotta meg. A pályaudvar átadására 1877. október 28-án került sor, de mai nevét csak 1891-ben kapta. A Nagykörút vonalán található pályaudvar és környéke értelemszerűen jelentős forgalmi csomóponttá vált és maradt a mai napig.

A VI. kerület egyik büszkesége a Millenniumi Földalatti Vasút. Fontos azonban megemlíteni, hogy 1887-ben az első villamosok is a Nyugati pályaudvar és a Király utca között indultak el. Az alagút és a vasúthoz tartozó építmények megtervezését és kivitelezését Wünsch Róbert végezte. A teljes vonalhossz végül 3,68 kilométer lett és összesen 11 megálló tagolta. Felavatására honfoglalásunk ezredéves ünnepségsorozatának első napján, 1896. május 2-án került sor, az uralkodó Ferenc József jelenlétével.

Terézváros egyik legcsodálatosabb épülete az Operaház. Krudy Gyula „Az Andrássy út ékkövének” nevezte. Az Ybl Miklós által tervezett, 1884 nyarára elkészült Operaház gazdagon díszített belső, márványburkolatos, intarziás padlójú épület helyiségeiben a magyar historikus festészetet képviselő Lotz Károly, Székely Bertalan és Than Mór alkotásai láthatók. A főhomlokzat márványszfinxei, a bejárat melletti fülkében található Erkel és Liszt szobrok Stróbl Alajos munkái. Az 1884 szeptember 27-én a nyitóelőadáson Erkel Ferenc vezényelte Bánk bán című operájának első felvonását.

Korábbi híreink:

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Irán szerint az EU olajembargója eleve kudarcra ítélt

Az elsősorban Izrael által erőltetett Irán behódoltatási kísérlete egyre többe kerül a nyugati szövetségeseknek és újabb háború kirobbanásával fenyeget az amúgy is forrongó Közel-Keleten.

Kaddhafihez hű erők Líbiában elfoglalták Bani Walidot

Bani Walid elfoglalását megelőzően Benghaziban is tüntetések voltak, melynek következtében a helyi NTC megbízott lemondott.

Szélhámosból véreskezű diktátor - egy CIA navigálta politikai karrier története

! a cikk durva részleteket tartalmaz, olvasása 18 év alatt nem ajánlott!

Hazaárulással vádolnák Gorbacsovot a Szovjetunió utolsó államfőjét

Gorbacsov az 1986-ban elindított reformjairól vált híressé köztük a glasznosztyal és peresztrojkával.

Az Irán elleni embargó tovább mélyítheti az EU válságát

Iráni vezetők szerint az USA Irán bojkottálásával két legyet akar ütni egy csapásra. Egyrészt Iránt akarja behódoltatni, másrészt a világpiacon riválisként jelen levő EU-t akarja végképp térdre kényszeríteni.

Egykori gyarmata gyarmatosítja Portugáliát

Míg az angolaiak szinte mindent felvásárolnak a szőlő ültetvényektől a bankokig, addig portugálok ezrei emigrálnak Angolába abban a reményben hogy ott munkát találnak.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán