Bejelentkezés


Steiner Pál politikai tevékenységével kapcsolatos cikkek

Át kell gondolni a koalíciós együtműködés feltételeit

Interjú Steiner Pál, fővárosi szocialista frakcióvezetővel

A napirendi vita után az ellenzék kivonult a teremből, majd a szabaddemokrata frakció – a koalíciós együttműködés elemi szabályait megszegve – egyeztetés nélkül tett javaslatokat a Fővárosi Közgyűlés április 26-i ülésén. A kialakult feszült légkör ellenére az MSZP-frakció kezdeményezésére végül minden olyan napirendi pontot tárgyaltak, amelyek elhalasztása miatt hátrány érte volna a budapestieket. Steiner Pál, a fővárosi MSZP frakcióvezetője a nézeteltérés hátteréről beszélt az mszp.hu-nak adott interjújában.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Steiner a Budapest szíve programfelelőse

A cél: a Kiskörúton belüli terület átfogó megújítása

A szocialista politikus elmondta: 1994-től volt tagja a belvárosi képviselőtestületnek, így jól ismeri a kerület problémáit. Steiner üdvözölte a pártpolitikán felülemelkedő együttműködést a belváros megújítása érdekében. Mint mondta: tapasztalatait felhasználva el akarja érni, hogy a programban most még meglévő hiányosságokat és gyenge pontokat korrigálják.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Hírszerző: 'Te hülye vagy, Csaba!' - Az SZDSZ szerint Steiner Pál magánakciózik

Fővárosi közgyűlés "Baráti beszélgetés" közben hülyézte le Steiner Pál a humánpolitikai főpolgármester-helyettest. Horváth Csaba azt mondja: előfordul az ilyen, nem haragszanak egymásra. Az SZDSZ szerint ugyanakkor a kamerák által is rögzített szóváltás azt bizonyítja, hogy a konfliktus nem elsősorban ...

Tovább az eredeti cikkhez >>


Botrányba fulladt a Fővárosi Közgyűlés ülése

Tarlósék kivonulása után, de az egészségügyi előterjesztések megtárgyalása előtt, a szocialisták frakciószünetet tartottak. Steiner Pál frakcióvezető ezt követően bejelentette, hogy a még hátralévő 34 témából 15-öt hajlandók csak megtárgyalni, olyanokat, amelyek egy önkormányzat működéséhez elengedhetetlenek. A megtárgyalásra javasolt témák között nem szerepelt a János-, a Margit- és a Budai Gyermekkórház összevonásáról szóló előterjesztés sem.

Tovább az redeti cikkhez >>

Korábbi híreink:

A szocialisták megszüntetnék a Belváros önkormányzatát?

Nyílt levelekben vitatkozik egymással a Belvárosban a jelenlegi alpolgármester és az egykori polgármester.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán