Bejelentkezés


dr. Steiner Pál életrajza


1953. március 13-án született Budapesten. Nős, két felnőtt gyermeke van.

1971-ben a kereskedelmi szakmunkásképző iskolát, 1977-ben a kereskedelmi szakközépiskolát végezte el. 1970-1971-ben a Ferroglobus Vállalatnál adatrögzítő, 1971-től a Gép- és Szerszámkészítő Vállalatnál dolgozott, legmagasabb beosztása igazgatási főosztályvezető volt. 1986-tól 1989-ig az MSZMP Budapest V. Kerületi Bizottságának politikai munkatársa. 1986-ban az ELTE ÁJTK-n diplomát szerzett, majd az ügyvédi és a jogtanácsosi szakvizsgát is letette. 1989-1990-ben a Nemzetközi Kulturális Intézetben titkárságvezető, 1990 és 1994 között a Mélyépítő Rt. vezető jogtanácsosa volt. 1994-től egyéni ügyvéd. 1998-tól a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Rt. felügyelő bizottságának elnöke.

Az MSZMP tagja, 1989. októberben az MSZP alapítója. 1989 és 1991 között az V. kerületi intézőbizottság szóvivője. 1992-től a budapesti pártszervezeteket képviselte az országos egyeztető bizottságban, 1998-tól 2004-ig az MSZP Országos Etikai és Egyeztető Bizottságának elnöke; tisztségéről azután mondott le, hogy 2004. október 16-án bekerült az országos pártelnökségbe.

Az 1994. és az 1998. évi önkormányzati választásokon bekerült Budapest V. kerületi képviselő-testületébe; 1994-1998-ban a jogi és igazgatási bizottság elnöke, nyolc évig frakcióvezető. 1998. tavaszán képviselőjelölt. A 2002. évi országgyűlési választásokon pártja budapesti listájáról szerzett mandátumot. 2002. október 20-án Belváros-Lipótváros polgármesterévé választották. A 2006. évi országgyűlési választásokon Budapesti területi listán szerzett mandátumot. 2006. május 30-tól az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság tagja.

Korábbi híreink:

A szocialisták megszüntetnék a Belváros önkormányzatát?

Nyílt levelekben vitatkozik egymással a Belvárosban a jelenlegi alpolgármester és az egykori polgármester.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán