Lénárt László politikai tevékenységével kapcsolatos cikkek
Nem indul az MSZP budapesti ügyvezető alelnöki posztjáért Lénárt László
Lénárt László az MTI-nek azt mondta: döntését nem politikai nyomásra hozta meg, és a budapesti elnöki poszt várományosának, Burány Sándornak sem volt kifogása ellene. Hozzátette: a tisztújításon várhatóan teljesen új vezetése lesz a budapesti MSZP-nek, ezért is érezte szükségét a váltásnak.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Egy jelölt van az MSZP budapesti elnöki tisztére
Lénárt László azt mondta: az ügyvezető alelnöki posztra rajta kívül Molnár Zsolt, az MSZP II. kerületi elnöke a jelölt. Mint mondta, kettőjük támogatottsága egyforma.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Megmakacsolta magát a fővárosi SZDSZ?
A fővárosi szocialista frakció lemondana az SZDSZ által korábban felajánlott általános főpolgármester-helyettesi posztról, ha a szabad demokraták átengednék az önkormányzat gazdasági vezetését.
Lénárt László, az MSZP budapesti ügyvezető elnöke a két párt közötti keddi koalíciós egyeztetést követően - megismételve az MSZP-frakció korábban megfogalmazott álláspontját - közölte: a gazdasági főpolgármester-helyettesi poszton mindenképpen szükségesnek tartják a személyi változást.
Tovább az eredeti cikkhez >>







