Bejelentkezés


Kupper András politikai tevékenységével kapcsolatos cikkek

Vezető fideszes politikus távozását követelő felhívás

A Budapest felszabadításának megünneplése ellen tiltakozó Kupper András távozását követelik az alábbi felhívás aláírói.

Kupper András a fővárosi FIDESZ-MKDSZ frakció vezetője, a FIDESZ hivatalos honlapján is közzétett nyilatkozatában frakciója nevében nyilvánosan tiltakozott Budapest fasizmus alóli felszabadulásának megünneplése ellen, bár – Kupper szerint – „egyesek valóban felszabadulásként élték meg a bevonulást”.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Kupper András: "Budapest következmények nélküli város

A Fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció szerint 2005 az illúziókeltés és az ígérgetések éve volt Budapesten - közölte Kupper András, a képviselőcsoport vezetője.

A fideszes politikus az év legnagyobb botrányának az útfelújítások pr-szerződéseit, az év legnagyobb tiltakozásának négy iskola bezárása elleni eredménytelen fellépést, valamint az év átverésének a BKV-tarifák drágulásának mértékét nevezte. Előbbinél utalt arra, hogy a pr-feladatokra a megbízásokat közbeszerzési eljárás nélkül adta ki a hivatal. Kupper András a demokrácia megcsúfolásaként értékelte, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció 110 fideszes javaslatot tárgyalás nélkül napirendre sem tűzött.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Fidesz: Demszky megfutamodott?

Kupper András szerint senki nem hiheti el komolyan, hogy Demszky Gábor azért mondott le EP-képviselői madátumáról, mert számára Budapest mindennél fontosabb. A fővárosi Fidesz-frakció vezetője szerint a főpolgármester ismét felülbírálja a magyar törvényeket és megfutamodik a jogi eljárástól, amely tisztázta volna a két tisztség összeférhetetlenségét.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Fidesz: „Le kell szállni a földre”

A hűtlen kezelés gyanúját felvető több százmillió forintos közpénzpazarlás mellett a négy éve egyszer már átépített területek újabb feltúrásával „felháborító módon” zajlanak a Móricz Zsigmond körtér térségében a 4-es metró építésének nevezett munkálatok - jelentette ki Kupper András, a Fidesz-KDNP XI. kerületi polgármester-jelöltje, a párt fővárosi elnöke és frakcióvezetője.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Miért mennyit kell fizetni majd? Tárgyalt a Fővárosi Közgyűlés

Kupper András Fidesz-MKDSZ frakcióvezető túlzottnak, az infláció többszörösét meghaladónak nevezte a drágítást, egyben a közmű vállalatok további privatizációját megakadályozó, a téli kilakoltatási stopot hirdető és infláció alatti áremelkedéseket szorgalmazó garanciarendelet megalkotására tett javaslatot, amelyet a koalíciós többség elutasított.

Tovább az eredeti cikkhez >>

Korábbi híreink:

Nyílt levél Molnár Gyula polgármesternek

„Kérjük Molnár Gyula polgármestert, az önkormányzati törvényben rögzített kötelessége alapján gondoskodjon az egészségügyi ellátás biztosításáról, védje meg a háziorvosokat, és az újbudai emberek egészségét.”

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán