Bejelentkezés


Hagyó Miklós politikai tevékenységével kapcsolatos cikkek

Egy eltűnt MSZP-s politikus nyomában

A felröppent internetes lapinformációkkal ellentétben Hagyó Miklós, Budapest szocialista főpolgármester-helyettese a 24. napját teljesíti az Észak-Spanyolországot átszelő közel 800 km-es zarándokúton.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Februártól jelentősen csökken az agglomerációs bérletek ára

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes az MTI-nek elmondta, hogy kezdeményezésére sikerült egy olyan modellt és elvi finanszírozási konstrukciót kidolgozni, amely ezzel a mintegy 10 százalékos mértékű hozzájárulással lehetővé tenné, hogy az agglomerációban csak a budapestihez hasonló, átlagosan 13,5 százalékos tarifaemelés legyen a tömegközlekedési járműveken.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Egyetlen embert sem hagyhatunk elveszni

Hagyó Miklós, aki nem mellesleg főpolgármester-helyettes is, arról számolt be, hogy a karitatív tagozat munkájában csak egy parányi részt képez a hagyományos karácsonyi ebédosztás, hiszen a tagozat egész évben, számos módon, országosan támogatja a rászorulókat.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Hagyó Miklós beszéde

Kedves Egybegyűltek!

Szeretettel köszöntöm Önöket a főváros felszabadulása 62. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségünkön.

Emlékezni és fejet hajtani jöttünk egy katonai alakulat legfontosabb emlékhelyére, amelyet annak első csatahelyén emeltek. A Budai Önkéntes Ezred katonái itt estek át ugyanis a tűzkeresztségen.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Kifogástalan minőségű az ivóvíz

Budapest a világ legtöbb gyógyító termálvízkútjával rendelkező fővárosa. Egy két évvel ezelőtt készült felmérés bebizonyította: Budapest ivóvize jobb minőségű, mint az európai uniós átlag, 2005-ben elnyerte a Magyar Minőség Társaság kitüntetését, a Minőségdíjat. A víz világnapja alkalmából Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes közleményben hívta fel a figyelmet e természeti kincs megóvására.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Hagyó: a közösségi közlekedés fejlesztése segíthet a fővárosi dugókon - Budapest

A budapesti közlekedéssel kapcsolatban Hagyó Miklós elmondta: a Duna, mint a fővárost kettészelő természetes útvonal tömegközlekedési szempontból eddig kihasználatlan volt. A hajózás fellendülése, a Dunán megvalósuló közösségi közlekedés hozzájárulhat a túlzsúfolt fővárosi utak tehermentesítéséhez.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Boros és Bochkor megkeresztelte a metrópajzsokat

„A nagyszámú érdeklődés bizonyította, hogy a névadással – amint azt reméltem – a korábbinál bensőségesebb viszonyba kerültek a metróépítéssel a budapestiek” – mondta el a keresztelő alkalmából a névadás ötletgazdája, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Csökkenhet a távhő alapdíja

A távfűtés alapdíjának lefaragásáról szóló előterjesztést nyújt be a Főtáv a fővárosi önkormányzat szeptemberi ülésére - jelentette be Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes. Arra a kérdésre, hogy lesz-e távhődíj-emelés idén, a politikus nem adott konkrét választ.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Aba Botond lehet, hogy nem "éli túl" az új főpolgármestert? Rezeg a léc a BKV-vezér alatt

Aba Botondnak, a BKV vezérigazgatójának a menesztését tervezi január 1-jével Hagyó Miklós, az újonnan megválasztott városüzemeltetési főpolgármester-helyettes - ezt főpolgármesterrel közösen tartott pénteki bemutatkozó sajtótájékoztatóján jelentette be a szocialista politikus.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Már Széchenyiéknek se tetszett a metró

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes szerint már a 160 évvel ezelőtt nagy viták voltak a főváros közlekedésének fejlesztése miatt. Demszky Gábor szerint pedig az EU olyan fejlesztéseket is finanszírozni akar, amit a magyarok nem is kértek.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Csökkenhetnek a diák HÉV-bérletek

A tanulói HÉV-bérlet árának azonnali jelentős csökkentését lehetővé tevő javaslatáról egyeztetett kedden este Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes a gazdasági tárca szakállamtitkárával, Felsmann Balázzsal.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Elkészült a főváros és a környező települések zajtérképe

A 680 millió forintba kerülő stratégiai dokumentum a városvezetők szerint átfogó képet ad Budapest és környéke zajterheléséről.
hirdetés

A zajtérkép alapján jövő júliusig intézkedési terveket kell készíteni, ezután lehet uniós forrásokat bevonni a zajszint csökkentését célzó projektekbe.

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes elmondta: az M5-ös autópálya fővárosi bevezető szakaszán a zajvédő fal még ebben a ciklusban elkészülhet.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Bajnokok Ligája, UEFA Kupa, Labdarúgó-vb

Hagyó Miklós, a főváros sportügyekért felelős főpolgármester-helyettese még a lengyel-ukrán győzelmet eredményező döntés bejelentése előtt köszönetét fejezte ki azoknak, akik részt vettek a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére irányuló magyar pályázat elkészítésében.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Hogyan kaphatott jutalmat a leváltott BKV-vezér?

Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes kezdeményezésére vizsgálatot kezdenek arról, hogyan kaphatott érvényes menedzser-szerződés nélkül jutalmat a leváltott BKV-vezér.

Tovább az eredeti cikkhez >>

Korábbi híreink:

Elhibázott és pazarló villamosprojekt a Fővárosban

A Fővárosi Közgyűlés nagyvonalúan elpocsékolni készül 44 milliárd forintnyi uniós forrást: az 1-es és 3-as villamos fejlesztéséről szóló nagyprojekt ugyanis mindennek nevezhető, csak hatékonynak és szakmailag megalapozottnak nem.

Elfogadták a Paraméterkönyvet – A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület megakadályozta a járatritkítást!

”Számítottunk rá, hogy a járatritkítások elleni fellépéssel sokak politikai vagy személyes gazdasági érdekét sértjük. Számítottunk az alaptalan vádaskodásokra és hazug támadásokra, Hagyó Miklósban pedig nem is kellett csalódnunk.”

A tettesek ismeretlenek?

Egy esztendeje, 2007. május másodikáról harmadikára virradó éjjel feldúlták Kádár János és felesége sírját a Fiumei úti temetőben.

Fő – a béka

Hála Istennek, a polgárok türelme fogytán van, két per is indult a fővárosi önkormányzat ellen: egy a légszennyezéssel kapcsolatos tájékoztatás hiánya miatt, egy pedig a szmogriadók elbliccelése miatt, egy asztmás hölgytől.

Járatritkítás bármi áron: még a sztrájk sem számít?

A városvezetés felelős a budapesti közlekedés lebénulásáért.

Demszky Gábor nem hallgathat tovább!

Már a BKV-nál is feltűntek Veres János pénzügyminiszter üzlettársaként megismert, adócsalásért börtönbe zárt Kabai Károly családi vállalkozásai.

Megdőlt az utolsó „érv” is: a járatritkítások indokolhatatlanok

A Levegő Munkacsoport és a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület közös közleménye.

Apró trükkök százai: több ütemre bontják a járatritkítást

Tovább folyik a fővárosi járatritkítások előkészítése.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán