Hagyó Miklós életrajza
1967. július 20-án született Jászberényben. Nős, egy gyermeke született.
1985-ben érettségizett. 1989-ben üzemmérnöki diplomát szerzett a Kertészeti és Élelmiszer-ipari Egyetem Élelmiszeripari Főiskolai karán Szegeden. 1998-ban a Kertészeti Egyetem Élelmiszer-ipari Kar menedzseri szakirányán szerzett mérnöki másoddiplomát. Nemzetközi cégeknél dolgozott vezető beosztásokban, jelenleg a Wirtass Kft. ügyvezetője és tulajdonosa. folytatás >>
Korábbi híreink:
A Fővárosi Közgyűlés nagyvonalúan elpocsékolni készül 44 milliárd forintnyi uniós forrást: az 1-es és 3-as villamos fejlesztéséről szóló nagyprojekt ugyanis mindennek nevezhető, csak hatékonynak és szakmailag megalapozottnak nem.
”Számítottunk rá, hogy a járatritkítások elleni fellépéssel sokak politikai vagy személyes gazdasági érdekét sértjük. Számítottunk az alaptalan vádaskodásokra és hazug támadásokra, Hagyó Miklósban pedig nem is kellett csalódnunk.”
Egy esztendeje, 2007. május másodikáról harmadikára virradó éjjel feldúlták Kádár János és felesége sírját a Fiumei úti temetőben.
Hála Istennek, a polgárok türelme fogytán van, két per is indult a
fővárosi önkormányzat ellen: egy a légszennyezéssel kapcsolatos tájékoztatás hiánya miatt, egy pedig a
szmogriadók elbliccelése miatt, egy asztmás
hölgytől.
A városvezetés felelős a budapesti közlekedés lebénulásáért.
Már a BKV-nál is feltűntek Veres János pénzügyminiszter üzlettársaként megismert, adócsalásért börtönbe zárt Kabai Károly családi vállalkozásai.
A Levegő Munkacsoport és a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület közös közleménye.
Tovább folyik a fővárosi járatritkítások előkészítése.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének nyílt levele a főpolgármester-helyetteshez.
Több száz ember jött el és tiltakozott a Paraméterkönyv ellen az erről szóló BKV-fórumon, amelyről Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes elmenekült.
Felül emelkedve a napi politikán: „Nemet mondunk a járatritkításra”. Riz Leventének, Rákosmente polgármesterének közleménye.
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület részletesen kielemezte az elkészült tervezetet.
Megszűnő járatok, visszafejlesztés, 10%-os járatcsökkentés a BKV Paraméterkönyvében. Hagyó Miklós ámokfutása a budapesti tömegközlekedés teljes szétverését jelenti.
A VEKE felszólítja Hagyó Miklóst, hogy adja fel járatritkítási terveit.
A szennyezett levegő elviselése már nem szükségszerű a nagyvárosokban sem. Világszerte számos város példája bizonyítja, hogy rövid idő alatt elfogadható költséggel hathatós intézkedéseket lehet hozni a levegőszennyezés csökkentésére.
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület Hagyó Miklós főpolgármester-helyetteshez fordul a BKV botrányos buszbeszerzése és a 2008. évi Paraméterkönyv kapcsán.
12 milliós végkielégítéssel távozik a Metró Projekt Igazgatóság igazgatóhelyettese. Ha nem hibázott miért távozik? Ha hibázott miért kap 12 millió forintos végkielégítést?
Gyurcsány ellen voksolt Baja Ferenc, Hagyó Miklós, Juhász Ferenc, Molnár Gyula és Pál Tibor. A szocialista Juhászné Lévai Katalin közvádas ügyben úszta meg, hogy ne adják ki a mentelmi jogát, amin a liberálisok felháborodtak.
Egyelőre csak egy éves a késés Demszky szerint.
TOP 20 hír
Olajügy, emlékeztetőül: A Nógrádi jelentés, Gyurcsány is olajos lett?, Wass Albertet támadja az MSZP és az SZDSZ, Gyurcsány Ferenc: Elkúrtuk (Az öszödi beszéd), Gyurcsány Ferenc is a székely autonómia ellenzője, Afganisztán: Magyarország speciális alakulatot küld, Horn Gyula unokahúga, Havas Szófia az 56-osokat nyilasozza, Temerini fiúk – 61 év börtön igazságtalanul, Gyurcsány Ferenc "díszes" kompániája, Békés tüntetés feloszlathatatlan?, Izrael felvásárolja Magyarországot?, „El lehet menni Magyarországról”...és mennek is a cégek Szlovákiába, Lamperth Mónikának is van oka a szégyenkezésre, Az SZDSZ vörös csillagja, nem önkényuralmi jelkép?, Horn Gábor szabadszájúsága: "Feri, menj a picsába ...", Szociális segély munka fejében , Az esztergomi gyújtogató és ami mögötte lehet, Médiaháború Oroszország ellen - Médiaetika hova lettél? Lelepleztük a REUTERS-t!, Alsózsolca polgármesterétől Szili Katalinnak, „Betelt a pohár!” - mondta Gyurcsány Ferenc…
Vezető szocialista politikusok
Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér
Vezető fiatal demokrata politikusok
Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária
Vezető szabad demokrata politikusok
Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István
Vezető magyar demokrata politikusok
Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán
Vezető kereszténydemokrata politikusok
Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós
Vezető MIÉP-es politikusok
Csurka István
Vezető jobbikos politikusok
Balczó Zoltán, Vona Gábor
Vezető munkáspárti politikusok
Thürmer Gyula
Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek
Országbíró Zoltán