dr. Fónagy János életrajza
1942. július 11-én született Budapesten. Nős, felesége vezető jogtanácsos. Egy gyermeke két unokánk van.
1960-ban közgazdasági technikumi érettségit szerzett közlekedési tagozaton. Miután 1962-ben csónaképítő asztalos szakvégzettséget szerzett, az Építők Sportklubban kezdett dolgozni. 1964-1965-ben az Ózdi Kohászati Üzemekben alkalmazták. Munka mellett 1966-ban az ELTE jogi karán szerzett diplomát. 1966-ban az Ózdi Ügyvédi Munkaközösség alkalmazottja lett. 1966-tól az Ózdi Járási Tanács mezőgazdasági osztályára ment dolgozni. 1968-ban ügyvédi-jogtanácsosi szakvizsgát tett. 1968-tól termelőszövetkezeti jogtanácsos Putnokon. 1981-től az Ózdi Kohászati Üzemek vezető jogtanácsosa, 1984-től gazdasági igazgatója, végül marketing vezetője volt. 1989-1998-ig a Régió Ózdi Szerkezetfejlesztő Kft. ügyvezető-igazgatója.
1993-ban belépett a Fideszbe, azóta az ózdi városi szervezet tagja. 1994 és 1998 között a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alelnöke. Jelenleg az országos választmány tagja, s a néppárti átalakítás során Budapest XIII. kerületi szervezetének választókerületi elnöke lett.
1994-ben képviselőjelölt az országgyűlési választásokon. 1994 decemberétől tagja, 1996-1998 között alelnöke a közgyűlésnek. 1994-1998-ban ugyancsak önkormányzati képviselő az ózdi képviselő-testületben. 1998 májusában országgyűlési képviselő lett. 1998. július 14-én a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkárává nevezték ki, 2000. február 1-jétől a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkáraként a gazdasági, a pénzügyi és az agrárágazati referatúra irányítójaként folytatta munkáját. 2000. december 1-jétől 2002. május 27-ig közlekedési és vízügyi miniszter. Részt vett az Országos Területfejlesztési Tanács munkájában.
2002. áprilisban ismét megyei listáról szerezte mandátumát. A 2002. őszi önkormányzati választásokon újra a megyegyűlés tagjává választották. A 2006. évi országgyűlési választásokon Budapesti területi listán szerzett mandátumot. 2006. május 30-tól a Gazdasági és informatikai bizottság tagja.







