Bejelentkezés


dr. Bőhm András életrajza


1947. augusztus 17-én született Budapesten. Nős, felesége fogszakorvos. Három gyermekük született.

1965-ben a II. Rákóczi Ferenc Gyakorló Közgazdasági Technikumban érettségizett. 1966-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanult; 1971-ben doktorált. 1971-1973-ban ügyvédjelölt, 1973-tól ügyvéd; 1974-ben letette az ügyvédi-jogtanácsosi szakvizsgát. 1991-től magánügyvéd. 1990-1991 között a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökségének tagja. Szakterülete a polgári jog és a gazdasági jog. A Budapest Bridzs Egyesület rendes, majd pártoló tagja.

1990. márciusban belépett a Szabad Demokraták Szövetségébe. 1990-1994 között a XI. kerületben önkormányzati képviselő és frakcióvezető. 1994. decemberben a helyhatósági választásokon bejutott a Fővárosi Közgyűlésbe; a szabad demokrata frakció vezetője lett. 1998. májusban országgyűlési képviselőjelölt. 1998. októberben ismét fővárosi képviselővé választották, frakcióvezetői tisztében megerősítették. 2000-2001-ben Demszky Gábor elnöksége idején az SZDSZ ügyvivői testületének, 2000-től az országos tanácsának tagja.

2002. áprilisban a szabad demokraták budapesti listájáról szerzett mandátumot. Az októberi önkormányzati választásokon a fővárosi közgyűlés tagja és a szabad demokrata frakció vezetője lett. Több önkormányzati bizottságban is tagságot vállalt. 2002 óta a Közép-európai Kezdeményezés Parlamenti Közgyűlésében a magyar delegáció tagja. A 2006-os országgyűlési választásokon Budapest területi listáján szerzett mandátumot. 2006. május 30-tól az önkormányzati és területfejlesztési bizottság tagja. Az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke.

Korábbi híreink:

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán