Bejelentkezés


dr. Bárándy Gergely életrajza


1976. november 28-án született Budapesten. Családi állapota nőtlen. A József Attila Gimnáziumban érettségizett 1995-ben. Az 1993-94-es tanévet egy salzburgi gimnáziumban végezte. Ezt követően felvételt nyert a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karára, ahol 2000-ben szerzett jogi diplomát.

2000 és 2003 között ügyvédjelölti gyakorlatot folytatott, majd a szakvizsga letételét követően 2003-ban ügyvéd lett a Bárándy és Társai Ügyvédi Irodában, ahol a mai napig is dolgozik. E mellett az egyetemi évek alatt demonstrátor volt, a diploma megszerzését követően pedig először gyakornok, 2001 januárjától egyetemi tanársegéd, majd 2006 februárjától adjunktus a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog és Államtudományi Karának Büntetőjogi Tanszékén. Egyéb magyar és külföldi társadalmi szervezetekben betöltött tagságai és tisztségei mellett 2001-2004-ig a Magyar Kriminológiai Társaság titkára, jelenleg pedig a Társaság Igazgató Tanácsának tagja.

2000 és 2002 között az Országgyűlés emberi jogi, vallásügyi és kisebbségügyi bizottsága elnökének büntetőjogi szakértője. A Magyar Szocialista Párton belül az Országos Jogi és Közigazgatási Tagozat elnöke és az Országos Etikai és Egyeztető Bizottság budapesti delegáltja (ebben a minőségében az MSZP Budapesti Tanácsának és Budapesti Elnökségének állandó meghívottja); ezen kívül tagja az Országos Választmány Ifjúságpolitikai Kabinetjének, az MSZP Országos Oktatási és Képzési Kabinetjének, illetve az MSZP választási előkészületeit segítő Közjogi Munkacsoportjának. A 2006-os országgyűlési választásokon Budapest területi listáján szerzett mandátumot. 2006. május 30-tól az Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi bizottság tagja. 2006. október 17. napja óta az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagja. Két legjelentősebb publikációja hobbijához kötődik.

1999-ben jelent meg első könyve Velence fénykora - a Velencei Köztársaság államberendezkedésének kialakulása és kora, illetve 2004-ben a második, a Tenger keresztes lovagjai - Velence részvétele a keresztes hadjáratokban címmel. Ezek mellett több, a szakmájához kapcsolódó - büntetőjogi tárgyú - cikk látott napvilágot. Angol nyelven középfokú, német nyelven pedig felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik.

Korábbi híreink:

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán