Erdős Norbert életrajza
1972. október 25-én született Orosházán. Nőtlen.
1991-ben Békéscsabán érettségizett a Rózsa Ferenc Gimnáziumban.
1991 és 1996 között a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán történelem szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. Politológiát és jogot is hallgatott ugyancsak Miskolcon.
2000 óta a Békés Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány titkára.
2000-2003-ban a Doboz-Szanazugi Ifjúsági Üdülő intézményvezetője.
1996 és 2002 között a békési Szegedi Kis István Gimnáziumban tanított.
1993-ban belépett a Fideszbe. 1996-ban a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas egyik alapító tagja.
1998-ban a párt mezőberényi csoportjának alapító elnöke lett, jelenleg is a városi szervezet elnöke; ugyancsak 1998-ban került be a Békés megyei választmányba.
2001-2003 között az országos választmány tagja.
A 2003. júniusi általános tisztújítás során a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Mandátumvizsgáló, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága tagjává is megválasztották. Ugyancsak ebben az időszakban lett a békési választókerület elnöke.
1998-tól 2001-ig Mezőberény város képviselő-testületének tagja.
2001-től 2002-ig a Miniszterelnöki Hivatal térségfejlesztési megbízottja. 2002 áprilisában a Fidesz-MDF közös jelöltjeként Békés megye 3. sz. választókerületében szerezte mandátumát.
A 2002. októberi önkormányzati választásokon a békési képviselő-testület tagjává választották.
A 2006. évi országgyűlési választásokon Békés megye 3. választókerületében szerzett egyéni mandátumot. 2006. május 30-tól az önkormányzati és területfejlesztési bizottság tagja.







