Kocsi László életrajza
1959. július 22-én született Pápán. Nős, felesége tüdőgyógyász szakorvos, egy gyermekük van.
1977-ben Ajkán érettségizett a Bródy Imre Gimnázium és Ipari Szakközépiskolában.
1979-től 1985-ig amatőr színész volt a pécsi Nyitott Színpadon. 1982-ben a pécsi JPTE Tanárképző Főiskolai Karán magyar-történelem szakos általános iskolai tanári diplomát szerzett.
1984-től az ELTE BTK levelező tagozatán, kiegészítő szakon tanult, 1987-ben népművelési előadóként végzett.
1982-től a Mecseki Ércbányászati Vállalat Ságvári Endre Művelődési Házában, 1986-tól a KISZ Pécs Városi Bizottságán dolgozott, majd 1987-1988-ban a KISZ Baranya Megyei Politikai Képzési Központjának vezetője volt.
1988-tól az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának munkatársa.
1989-től 1994-ig az MSZP Baranya megyei irodavezetője. Emellett óraadó tanár volt a Pécsi Nevelési Központ Gimnáziumában és a Zrínyi Miklós Kereskedelmi Szakközépiskolában.
1981-től az MSZMP tagja volt. 1989 októberében belépett az MSZP-be, 1990-től 1995-ig a pécsi szervezet titkára, 1992 és 1995 között Baranya megyei ügyvezető alelnök volt.
1992-től 1994-ig a párt országos elnökségének is tagja. 1995-től az MSZP Országos Választmányának tagja, 1996-1999 között elnökhelyettes. 1998-tól a megyei választmány elnöke, 2001. márciustól Baranya megyei pártelnök.
1994 óta országgyűlési képviselő (1994: Baranya 6, vk., Siklós, 1998: Baranya megyei lista).
1994 és 1998 között tagja a Közép-európai kezdeményezés Parlamenti konferenciájának. 1998-2002-ben parlamenti jegyző.
2002. áprilisban a Baranya megyei területi listáról szerzett mandátumot.
002. május 15. és 2003. június 14. között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma politikai államtitkára.
A 2006. évi országgyűlési választásokon Baranya megye 6. választókerületében egyéni mandátumot szerzett. 2006. május 30-tól az európai ügyek bizottságának alelnöke.







