Balogh József politikai tevékenységével kapcsolatos cikkek
Nőnapi köszöntés Győrőtt
Nőnapi köszöntés a pártházban
Az MSZP győri férfi tagjainak nevében dr. Neupor Zsolt, az MSZP Győr városi szervezetének elnöke köszöntötte a párt nőtagjait a péntek délutáni Nőnapi rendezvényen.
Elfogadható feltételeket az önkormányzatoknak
A szocialisták 12 milliárd forint átcsoportosítására tesznek javaslatot az önkormányzati fejezeten belül
Az önkormányzatok számára elfogadható feltételeket biztosít a 2007-es költségvetés – jelentette ki Jauernik István, az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottságának elnöke hétfői sajtótájékoztatóján.
Emlékeztetett, hogy az első körös, vagyis a december 5-i szavazáson elfogadott módosításokkal 4,2 milliárd forinttal nőtt az önkormányzatok támogatása a tervezetthez képest.
MSZP-kampányzáró Győrött
A baloldal soha nem mondhat le a szolidaritásról, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséről – jelentette ki Szili Katalin
Az MSZP Győrött a Széchenyi téren rendezte kampányzáró nagygyűlését csütörtök este, ahol mintegy ezer ember várta Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét és a győri jelölteket.
Győri kampánynyitó
Szolgálni és szolgáltatni akarok - mondta Dr. Kun András, az MSZP helyi polgármesterjelöltje
Csendes, tisztességes kampányt ígér az MSZP- derült ki pénteken koraeste, a párt kampánynyitó rendezvényén.
Botrány a megemlékezésen
Sajtóközlemény
Megdöbbentőnek tartom, ahogy az MSZP országgyűlési képviselője, a Győrött 12 évig polgármesterként tevékenykedő Balogh József személyeskedő bekiabálásaival megzavarta a pénteki, a Bisinger sétányon rendezett megemlékezést.







