Dr. Szabó Erika életrajza
1959. január 19-én született Szentesen. Férjezett, házastársa vállalkozó, reklámszakember. Három gyermekük született.
1977-ben a JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumában érettségizett. Hat évig versenyszerűen kajakozott, de sérülése miatt a sportolást abba kellett hagynia. 1984-ben diplomázott a JATE jogi karán. 1984-1985-ben a Pannónia Szőrme Vállalat jogi előadója, 1985-1990-ig főelőadó a Kiskunhalasi Városi Tanácson. 1987-ben jogtanácsosi szakvizsgát tett. 1994 júniusától ismét jogi főelőadó a Kiskunhalasi Polgármesteri Hivatalban. 1997 áprilisától egyéni ügyvédként dolgozik. 1984-től 1990-ig a Magyar Jogászszövetség tagja. 1996-ban alapító tagja a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek.
1989. májusban belépett a SZDSZ-be. A kiskunhalasi szervezet egyik alapító tagja, majd ügyvivője lett. 1989-1992-ig az SZDSZ Országos Tanácsának tagja, 1992-ben az SZDSZ polgári demokrata platformjának alapító tagja. 1990-ben a Bács-Kiskun megyei listán bejutott a törvényhozásba. Az 1994. évi választásokon képviselőjelölt volt. 1994 júniusában kilépett az SZDSZ-ből, majd 1996 júliusában csatlakozott a Fideszhez. 1997 novemberében helyi elnökké választották. 2001-től országos várasztmányi tag. 1998-ban, majd a 2002. évi választásokon ismét egyéni mandátumot szerzett Kiskunhalason (Bács-Kiskun 8. vk.). 1998. júniustól 2002. májusig az Országgyűlés jegyzője. A 2003-as néppárti átalakítás során megbízták a mezőkövesdi választókerület vezetésével. A 2006. évi országgyűlési választásokon Bács-Kiskun megye 8. választókerületében egyéni mandátumot szerzett.2006. május 30-tól az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság tagja.







