Mit takar a légcsatorna méretezés kifejezés?

Légcsatorna méretezés

Ha modernizálná a lakás légtechnikai megoldásait, mindenképpen járja jó alaposan körül a kérdést, nem figyelmen kívül hagyva a legapróbb szegmenset a témában, hiszen nem mindegy, hogy a végeredmény mennyire bizonyul majd kielégítőnek, akár a teljesítmény, akár a gazdaságosság tekintetében. Amikor felmerül a légcsatorna méretezés kérdése, először is vegye figyelembe a szobákba jutó levegő mennyiségét, hiszen az egyik leggyakoribb hiba ennek az összegnek a túlbecsülése.

Persze ez a feladat az egyik legbonyolultabb is, így a legokosabb, ha a PHPP rendszert veszi alapul, mivel ebben az esetben a korrekció is be van számítva a képletbe. Az akusztikai kérdéseket sem szabad figyelmen kívül hagyni, sőt, az elkövethető hibák közül, talán az említett témakör bizonyulhat a legkínzóbbnak a légcsatorna méretezés során felmerülő tényezők között, hiszen senki sem szeretne egy zajos otthonban nyugovóra térni a fárasztó munkanap után. A kondenzáció, illetve a teljesítmény romlásának elkerülése végett, a légcsatorna méretezést komolyan kell venni. Természetesen a kisebb lakások esetében is véghezvihető az a fajta tervezés és kivitelezés, ami a szellőztetés modernizálásával jár, csak egy kicsit másképpen, mint a nagyobb otthonok vagy irodaházak esetében. Amennyiben a pénztárcája kapacitása a lakásszellőztető rendszerek kisebb kaliberét engedi meg, érdemes alaposan körüljárnia a témát és fényt derítenie arra, hogy melyik készülék lehet aktuális Önnek.

Akkor sem kell aggódnia, ha úgy szeretné élvezni a friss levegő nyújtotta kellemes hatást, hogy nincs meg a kellő tőke a lakásszellőztető gépek legmodernebb típusához. Szerencsére a lehetőségünkben áll olyan műszaki megoldásokkal élni, amelyek segítségével kivezethetjük a fölösleges párát a lakásból. Azt már mindenki tudja, hogy a túl párás levegő könnyedén megbetegítheti a légzőszerveinket, olyan komoly betegségeket előidézve, mint az allergia. Ne vegye félvállról a problémát, hanem tegyen a saját és családja egészségéért a lakásszellőztetővel!

Print Friendly, PDF & Email