Bejelentkezés


dr. Hiller István


1964. május 7-én született Sopronban. Nős, felesége a Budapesti Gazdasági Főiskola docense, két fiú gyermekük született.

1982-ben Sopronban érettségizett. Az érettségi után felvételt nyert az ELTE BTK történelem-latin szakára. Egyetemi évei alatt az Eötvös-kollégium tagja. 1987-ben a heidelbergi egyetemen tanult. Az ELTE-n 1988-ban szerzett diplomát.

Hiller István életrajzának a folytatás >>

Korábbi híreink:

Elsősorban üzlet, másodsorban politika… beszéljünk az oktatásról

Ne legyenek illúzióink, fiataljaink jelentős része már kisiskolás kortól az ország elhagyását tervezi, még ha ábrándozási szinten is.

Megmenteni az oktatást. A Fidesztől is?

Komolyabb nyugati egyetemeken a lemorzsolódás 10% alatt van. Nálunk van hogy ennyien végeznek.

Felsőoktatás alsóbb szinten

Jó lenne, ha a nemzet képzésében résztvevők átéreznék hivatásuk jelentőségét, kiállva a valódi értékek mellet, őrizve a társadalmi válságban levő ország talán utolsó bástyáját.

Széteső felsőoktatás

Az Oxfordi egyetem büszke arra, hogy náluk a lemorzsolódás 1% körül van, de kisebb nevű komoly nyugati egyetemeknél sem éri el ez az arány a 10 % -ot.

Az oktatás milliárdjai

A felsőoktatás egyre elviselhetetlenebb helyzetbe kerül.

Új tanév elvtársi támogatással

Tapasztalatok alapján ellenzéki vezetésű települések csak minimális mértékben részesültek a fejlesztési támogatásból, míg a szocialista irányítás alatt lévő települések nagyságrendekkel nagyobb támogatásban részesülnek.

Balszemmel

Ki vonja össze az összevonhatatlant? - Nagy nemzeti bocsi - Kérelem

Felsőoktatás végveszélyben

A magyar Bolognai rendszer egyenlőre nem több álmok megfogalmazásánál.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán