Bejelentkezés


Takács Albert politikai tevékenységével kapcsolatos cikkek

Takács Albert is vitába száll Sólyommal

Az igazságügyi miniszter szerint Sólyom László köztársasági elnök pontatlan és megbízhatatlan információk alapján mondta azt hétfőn a parlamentben, hogy a rendőrség nem működik együtt a tavaly őszi túlkapásokat vizsgáló hatóságokkal. Takács Albert azt állítja, hogy ennek pont az ellenkezője igaz, de az ügyészség is Sólyom véleményét erősíti.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Takács: mi akadályozta volna a rendőrök előléptetését?

Tájékozódni fog a tavaly őszi események miatt a Papp-jelentésben elmarasztalt rendőrök előléptetése ügyében Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter - nyilatkozta a politikus az InfoRádió Aréna című műsorában.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Korlátoznák a Kurucinfo elérhetőségét

Az Igazságügyi- és Rendészeti Minisztérium (IRM) foglalkozik azzal a lehetőséggel, hogy korlátozza a kurucinfo elérhetőségét - mondta Takács Albert szakminiszter a Polgári Törvénykönyv gyűlöletbeszédet érintő módosítása kapcsán.

Tovább az eredeti cikkhez >>


A város vezetői hívták

Szombathely - Néhány héten belül ismét a vasi megyeszékhelyre látogatott dr. Takács Albert. Az igazságügyi és rendészeti miniszter korábban az épülő börtönt szemlélte meg, ezúttal a város vezetőivel találkozott.  

Tovább az eredeti cikkhez >>


Kormányzati fellépés a korrupció ellen

Augusztus 2-án kezdi meg munkáját az antikorrupciós bizottság - jelentette be Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.

Tovább az eredeti cikkhez >>


A miniszter és rendőri vezetők a hőségben

Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter Tóth Gábor Budapest rendőr-főkapitánya és más rendészeti vezetők társaságában néhány idegenforgalmi szempontból is fontos helyszínen tekintette meg a rendőrök szolgálatát a nagy hőségben.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Miniszteri látogatás az atomerőműben

Dr. Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter 2007. augusztus 23-án a paksi atomerőműbe látogatott.

A minisztert Kovács József, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója fogadta. A tárcavezetőt vendéglátói tájékoztatták az atomerőmű célkitűzéseiről, a paksi atomerőmű magyar villamosenergia-ellátásban betöltött szerepéről és a nukleáris energia magyarországi jövőjéről.

Tovább az eredeti cikkhez >>

Korábbi híreink:

A múlt visszatér

Takács Albertet Draskovics Tibor váltotta az igazságügyi és rendészeti miniszteri poszton. Közben eltűnt az ORFK honlapjáról az a dokumentum, amely Draskovics Tibornak az olajügyekkel összefüggésbe hozható korábbi lépéseit mutatta be.

Négy szocialista politikus házára dobtak Molotov-koktélt

Lendvai Ildikó szerint a demokráciát veszélyeztetik a támadások.

Pert vesztett a Rendészeti Minisztérium Orbán Viktorral szemben

Már másodfokú ítélet szerint is véleményt mondott az ellenzéki politikus, miszerint „a rendőrség nyilvánvalóan politikai utasításra és nyomásra hajtott végre brutális akciókat 2006. október 23-án”

Tüntetés engedély és oszlatás nélkül

Takács Albert: A valóban spontán és békés demonstráció a strasbourgi bíróság szerint nem oszlatható fel kizárólag arra hivatkozva, hogy azt nem jelentették be.

Újabb vasutassztrájk 38 vasúti szárnyvonal megszüntetése miatt

Néhány helyen a munkáltató sztrájktörőkkel váltotta ki a sztrájkoló munkavállalókat. Megint rendőrök igazoltatták a sztrájkolókat.

Békés tüntetés feloszlathatatlan?

„A békés „spontán tüntetés” fogalma beépült a teljes európai jogrendszerbe, melynek része Magyarország is, a benne foglaltakat az Unió tagállamaiban be kell tartani ezentúl mind a jogalkalmazásban, mind a jogalkotásban, mind a hétköznapi életben.”

Orbán Viktor véleményt formált

Első fokon pert vesztett az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium a Fidesz elnökével szemben a Fővárosi Bíróságon. Orbán Viktor véleménynyilvánításával nem terjeszkedett túl a jogszabályi kereteken.

Takács Albert az új rendészeti miniszter

Petrétei Józsefet váltotta az egykori ombudsman.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán