Horváth Ágnes politikai tevékenységével kapcsolatos cikkek
"Még mindig az MSZP-vel jutunk a legmesszebb" - Horváth Ágnes töretlenül optimista
Az állam emberére is vonatkozik majd az üzleti titoktartás, ezért nem menthetik meg egymást az egészségpénztárak és alakulhat ki valódi versenyhelyzet - mondta Horváth Ágnes a Hírszerzőnek adott interjújában.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Horváth Ágnes már hat éve megdöbbenhetett volna
A szokottnál is nagyobb érdeklődéssel olvastuk Horváth Ágnes egészségügyi miniszter hollandiai látogatásának hírét [3] az Index internetes újságban 2007. június 9-én.
A figyelem nem meglepő manapság az orvosok részéről, hiszen szakmánk képviselőit számos vonatkozásban érinti a most zajló egészségügyi reform, de a szokottnál nagyobb érdeklődés ezúttal a hír egy olyan mondatának szólt, amely a miniszter döbbenetét váltotta ki.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Horváth Ágnes: a minisztérium parkolója a tárcáé
Rogán Antal jogszerűtlen eljárásban és "határkör hiányában" követel több milliárdot a minisztériumtól
Az Egészségügyi Minisztérium parkolója a tárcához tartozik, mivel a parkoló alatti pince "szervesen a minisztériumhoz épült" 1967-ben - jelentette ki Horváth Ágnes egészségügyi miniszter szerdán Budapesten.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Kompromisszumos ötlettel nyit Horváth Ágnes
Először árult el az Egészségügyi Minisztérium részleteket arról, hogy milyen lehetne az új egészségbiztosítási rendszer. Horváth Ágnes államtitkár, akit az SZDSZ szerdán jelölt miniszternek, az [origo]-nak azt mondta: a tervek szerint megmaradna az OEP, de mellette létrejönnének a magánbiztosítók is, amelyektől akár alapellátásokat is vehetnének a betegek.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Fodor Gábor és Horváth Ágnes is miniszterjelölt
Az egészségügyi tárca jelenlegi államtitkárát, Horváth Ágnest jelöli az SZDSZ a Molnár Lajos lemondása után vezető nélkül maradt minisztérium élére. Eldőlt az is, hol folytatja a pártelnökségért folytatott versenyben alulmaradt Fodor Gábor: várhatóan ő lesz az új környezetvédelmi miniszter.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Jajj nekünk, Horváth Ágnes fellángolt!
Eddig abban a szilárd meggyőződésben éltem, hogy az úgynevezett egészségügyi reformot nem lehet annál rosszabbul kommunikálni, ahogyan azt a szaktárca vezetése jóideje teszi. Tévedtem. Már Molnár Lajos verbalitása is sokat munkálkodott a reformban érintettek - tehát jobbára az egész társadalom - felhergelésén, és mellette Horváth Ágnes, akkor még államtitkárként, úgyszintén kivette a részét egy alapjában elhibázott kampányból.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Horváth Ágnes nem SZDSZ-tag
Az egészségügyi miniszternek jelölt Horváth Ágnes nem tagja az SZDSZ-nek, de tervezi, hogy csatlakozik a szabad demokratákhoz. A pártból nem várják el, de sokan örülnének, ha az új miniszter belépne az SZDSZ-be.
Tovább az eredeti cikkhez
"A parkoló akkor is a minisztériumé" - Horváth Ágnes hadat üzent Rogánnak
Elengedné Rogán Antal az egészségügyi tárca 10,5 milliárdos büntetését, ha elismernék, hogy fizetniük kell a parkoló használatáért. Az Egészségügyi Minisztérium viszont nem enged, azzal védekezik, hogy a parkoló 1965 óta az épület része, hiszen a pince teteje. A közigazgatási hivatal szerint pedig jogszerűtlenül járt el a fideszes polgármester.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Horváth Ágnes felvette a kesztyűt - ebből mi lesz?
Az Egészségügyi Minisztérium parkolója a tárcához tartozik, mivel a parkoló alatti pince "szervesen a minisztériumhoz épült" 1967-ben - jelentette ki Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. A sajtótájékoztatón ott volt Rogán Antal, Belváros-Lipótváros polgármester is.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Elmarad Horváth Ágnes nászútja
Horváth Ágnes, egészségügyi miniszter-jelölt bokros teendői miatt elmarad a nyárra tervezett esküvő, komoly nászút pedig szóba sem jöhet. Horváth Ágnes leendő férje jogász végzettségű, két évig az Egészségügyi Minisztérium fejlesztési főosztályát vezette, de Horváth államtitkári kinevezése után elhagyta a tárcát.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Két új miniszter: Fodor Gábor és Horváth Ágnes?
Kormányátalakítás, vagy a kormányzati szerkezet átalakítása nincs napirenden, ugyanakkor az SZDSZ döntésének függvényében váltás lehet a környezetvédelmi tárca élén. Információink szerint egyre valószínűbb, hogy a lemondott Molnár Lajos helyét Horváth Ágnes, eddigi államtitkár veheti át az egészségügyi tárca élén.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Horváth Ágnes és a boncolási diagnózis
Light kólával pörgeti fel magát, és reméli, hogy emlékezni fognak a nevére. A népszerűtlenség láthatóan nem emészti, a biztosítási modellről beszélve izgalomba jön. A külföldre költöző orvosokat nem állítaná meg, de tárt karokkal várja vissza őket. Anyatigrisként védelmezi az egészségügyi reformot. Horváth Ágnes egészségügyi miniszterrel beszélgettünk.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Horváth Ágnes, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára a legesélyesebb a tárca vezetésére.
Az MTI kormányzati forrásból úgy értesült, hogy a tárca jelenlegi államtitkára lehet az egészségügyi miniszter. Hírek szerint Kóka János, az SZDSZ elnöke még ezen a héten megnevezi az Egészségügyi Minisztérium új első emberét, miután csütörtökön egyeztet pártja ügyvivői testületével.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Letette az esküt Horváth Ágnes
Rekordgyorsasággal, ötnapi jelöltség után hétfőn letette az esküt az új egészségügyi miniszter. Horváth Ágnes a molnári reformok puhítására készül: kompromisszumos, vegyes több-biztosítós modellt ajánl, nem riogatná a kismamákat fizetős szülésszel, illetve változtatna a vizitdíjmentességet élvezők körén is.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Horváth Ágnes: Szigorú ellenőrzéseket indít a tárca
Augusztustól több, mint 1200 gyógyászati segédeszköz állami támogatását növeli az egészségügyi tárca - jelentette be Horváth Ágnes keddi tájékoztatóján. Az egészségügyi miniszter elmondta, bizonyos kötszerek, inkontinencia-pelenkák, ortopéd eszközök és sztómazsákok támogatási kulcsa emelkedik, így a betegeknek kevesebbet kell értük fizetni.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Pályázatot nyert Horváth Ágnes korábbi munkahelye
Az egynapos sebészeti pályázat nyertesei között van mind Horváth Ágnes egészségügyi miniszter, mind Kovács Attila államtitkár egykori munkahelye, míg a főváros egyik legnagyobb aktív sebészeti osztályára lakat kerül.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Horváth Ágnes folyamatosan bolondnak néz minket
"Rossz lesz azoknak, akik minőségi munka nélkül is megélnek"
Ez a tartalmilag nehezen értelmezhető, kétszeri nekifutást igénylő mondat, Horváth Ágnes szájából hangzott el, árnyaltan megfenyegetve azokat az orvosokat, akik nem külföldön szeretnének a jövőben boldogulni.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Horváth Ágnes: nem lesz garantált az egészségbiztosítók profitja
Horváth Ágnes szerint a most megfogalmazott és biztosító társaságok elé tárt javaslat kompromisszum eredménye, jelenleg szabályozott számú, öt-hét biztosítóban gondolkodnak, a biztosítók profitjára nincs garancia.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Horváth Ágnes szerint téved Rogán Antal
Jogtalannak tartja Horváth Ágnes, egészségügyi miniszter az ötödik kerületi polgármester határozatát a közterület használati díj megfizetéséről. Ezért a mintegy 13 milliárd forintot kitevő tartozást nem fizetik ki az önkormányzatnak. A földtulajdoni vita a minisztérium előtti parkolóról szól.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Menesztik ősszel Horváth Ágnest?
A Magyar Nemzet kormányzati forrásokból úgy értesült, hogy legkésőbb kora ősszel menesztik Horváth Ágnes egészségügyi minisztert, ugyanis nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A cikk szerint Gyurcsány Ferenc is elégedetlen a tárcavezetővel.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Gyurcsány, Molnár és Horváth Ágnes "népszerűsíti" a vizitdíjat
Rendkívüli lépésre szánta magát a Borsod megyei Fidesz annak érdekében, hogy tudatosítsa az emberekben kinek is köszönhetik az átszervezett, „kiválóan működő” magyar egészségügyet.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Horváth Ágnes eldöntöttnek tekinti az egészségbiztosítók rendszerét
Csak augusztus 20-a után dől el, hogy hány kötelező egészségbiztosító pénztár alakulhat január elsejétől, adta hírül a Világgazdaság. Az MSZP és az SZDSZ képviselői tegnap is egyeztettek a magánbiztosítós-rendszerről, a két kormánypárt különféleképpen osztaná el az országban a biztosítókat. Horváth Ágnes már lezártnak tekinti a vitát, a politikus a júniusi koalíciós szerződésre hivatkozik.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Horváth Ágnes: a kórházak 62 százaléka több pénzt kap
Az egészségügyi miniszter reményei szerint a nyár végére minden hazai egészségügyi intézményben végbemegy a végleges struktúra kialakítása, és ez hozzájárul a kórházak anyagi stabilitásának megteremtéséhez is. Horváth Ágnes erről kedden, Komlón beszélt az MTI-nek.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Füstölgőkkel tárgyal Horváth Ágnes
Asztalhoz ülnek az Egészségügyi Minisztérium és a kulturált dohányzás hívei. A civil szervezetek és a dohányipar reméli, hogy konszenzuson alapuló döntés születik arról, hol hódolhatnak a dohányosok a jövőben háborítatlanul szenvedélyüknek.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Hosszas vita az SZDSZ ügyvivői testületében – A javaslatot Gyurcsány elfogadhatónak tartja
Tegnap este döntött az SZDSZ ügyvivői testülete arról, hogy Molnár Lajos lemondott egészségügyi miniszter utódjának Horvát Ágnest, a tárca jelenlegi államtitkárát jelölik. Kóka János két aspiránst mutatott be a grémiumnak: Horváth Ágnest és Erdős Attilát, egy egészségügyi magáncég vezetőjét.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Akár 220 is lehet a végsebesség
A műsorvezető Baló György: Finom hangolásnak becézik, de az egészségügyi reform második szakasza, a második minisztere, nem éppen kézimunka, panaszok, kórházi válságok és koalíciós viták kíséri. Oldást vagy kötést hoz az új tárcavezető? És egy vagy több biztosítót akar Horváth Ágnes?
Tovább az eredeti cikkhez >>
Horváth Ágnes csak mosolyog: szerinte abszurd a légimentés-ügyben politikát keresni -
"Szeged - Szeged és Szentes - még mindig nem dőlt el, hogy hol lesz a dél-magyarországi légimentő bázis. Korábban az Országos Mentőszolgálat már meg is egyezett a szentesi önkormányzattal.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Várólistán Horváth Ágnes is..?
Nincs szerencséje Nagy Kálmán és Soltész Miklós kereszténydemokrata képviselő uraknak. A múlt hét után, most is kérdeznék az egészségügyi tárca vezetőjét: „Továbbra sem bontják ki az igazságot?" Az ifjú miniszter asszony (Horváth Ágnes) azonban kerülendő a kényelmetlen pillanatokat, kerüli a T. Házat, „halaszthatatlan közfeladatának ellátása miatt” ezúttal is államtitkárára (Kovács Attila) bízta a választ.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Horváth Ágnes rokona a hévízi gyógyfürdő egyik vezetője
Mégis a hévízi gyógyfürdő egyik vezetője lett Horváth Ágnes egészségügyi miniszter élettársának apja, Papp Péter. A HírTV Célpont című műsorában már az év elején beszámolt arról, hogy sajtóhírek szerint a tárcavezető apósjelöltje az egyik esélyes a fürdő megüresedett igazgatói posztjára.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Horváth Ágnes ,,ajándéka"
A háromhavi plusz forrás az okos lány meséjét idézi a kórházigazgatóban: ,,adok is, meg nem is." Kilencvenegy kórház kap háromhavi plusz forrást, havonta 1,14 milliárd forintot - jelentette be az egészségügyi miniszter...
Tovább az eredeti cikkhez >>
Légüres térben Horváth Ágnes
Szentesen már a jogerős építési engedélyt is megszerezték, de a hétfői egyeztetésen a polgármester még 10-15 millió forintot is ígért, ha ott valósul meg beruházás. A Horváth Ágnes miniszter által kijelölt Szeged ugyan a bázisépítés és -fenntartás nyolcvanmilliós költségét is vállalná, ám a csongrádi megyeszékhelyről kevésbé fedhető le az ország mentési szempontból.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Betegeskedő Magyar Egészségügy
A szakma által is szükségszerűnek nevezett egészségügyi átalakítások kezdete óta csak a bizonytalanság biztos. A reformoknak kórházak, s olykor életpályák estek áldozatául, a gyógyintézmények folyosóin többször esik szó a megszorításokról, adminisztratív többletmunkákról, mint magukról a betegekről.
Tovább az eredeti cikkhez >>







