Lehet széles egy kerítés
Lehet széles egy kerítés

A természet minden szükséges anyaggal ellát minket ahhoz, hogy otthonunkat megfelelően fel tudjuk díszíteni. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy kiválasztjuk, milyen legyen az a terméktípus, amelyikből aztán kerítés fog készülni. A fa, vas, kő, beton és ezek mindenféle keveréke remek kinézetet adhat. Lássunk egy példát, ahol mindez szerepel!

Ha öntünk egy méteres lapot a föld felszínétől számítva felfelé, valamint bizonyos távolságokba oszlopokat helyezünk el, akkor ezeket vas áthidalókkal megerősíthetjük, amelyekre majd szépen faragott és színezett faformákat rögzíthetünk. Az alsó rész dekoratívan burkolhatjuk pattintott kövekkel, amelyek igazán jellegzetes és egyedi külsőt nyújtanak az egész kerítés küllemének.

Ez csak egy a sok megjelenési forma közül, amit mi magunk is megtervezhetünk. Az interneten keresgélve vagy az utcákat járva kifejezetten sok kerítés ötlet felmerülhet bennünk és amint megvan az elképzelés, már csak a megvalósítás marad hátra, ami gyakran könnyebb lehet, mint a tervező fázis. Ne kapkodjuk el semmiképpen a kerítés építését, mert az hosszútávra szól!