Sólyom László életrajza
1942. január 3-án született Pécsett.
1965-ben diplomázott a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Ugyanebben az évben felsőfokú könyvtárosi oklevelet szerzett az Országos Széchényi Könyvtárban.
1966-tól 1969-ig egyetemi tanársegéd Jénában, a Friedrich Schiller Egyetem polgári jogi intézetében. 1969-tól 1978-ig tudományos munkatárs az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében, 1975-ig könyvtáros az Országgyűlési Könyvtárban.
A nyolcvanas évektől a személyiségi jogokkal foglalkozott; ő vezette be az adatvédelmi jogot Magyarországon. Ezzel tevődött át tevékenységének súlypontja az alkotmányos alapjogokra, s később az alkotmánybíráskodás elméleti kérdéseire is. folytatás >>
Korábbi híreink:
A bekerülő pártok mind megkapták amire vágytak, és a választók sem jártak rosszul.
Az ünnep elmúltával már csak az a kérdés, hogy meddig kell még várni ahhoz, hogy tényleg ünnepelhessen az ország…
Az MSZP addig létezik, amíg a hazugságait el tudja adni.
Húsz éve keressük a demokratikus hiányosságaink megoldását, közben hagyjuk leromlani a demokráciát nyíltsággal megvalósító jogintézményeinket. Véget érhet-e a folyamat?
Hol jogállam van, ott jogállam van. Nem kormányzati tolvajlás, nem politikai maffiauralom.
1956-ban a kommunisták ellopták a forradalmunkat, úgymint 1989-ben a rendszerváltást.
A szegénység, éhezés, hajléktalanság, bűnözés terjedőben vannak. Magyarország rohamosan afrikanizálódik. Előre hozott választás kell.
A magyar politikai elit öncélúan, a társadalmi érdekek és elvárások semmibevételével fejti ki tevékenységét, nemzeti katasztrófa felé sodorva az országot.
Magyarország ma Európa koldusa. A katonailag védtelen, gazdaságilag kiszolgáltatott, gyarmati sorba süllyesztett országnak most már a fennmaradásáért kell küzdeni.
A választások nálunk nem arról szólnak, hogy milyen kormányt szeretne a lakosság, hanem hogy milyet nem.
Ha egyenrangú állampolgárok akarunk lenni Európában, akkor azt nekünk kell kiharcolni, más ezt nem fogja megtenni helyettünk. A gyámoltalanokat elnyomják.
Meg kéne erősíteni a társadalmat és a magyar gazdasági szereplőket, a vállalkozókat és munkavállalókat, vissza kéne adni az oktatás és egészségügy becsületét…
Sólyom: Olyan külföldi beruházókat várunk, "akiknek nem csak térkép Magyarország. Mi még itt vagyunk!"
Hatalmas tüntetést szerveznek civilek az előre hozott választásért.
Köztársasági Elnök Úr, próbálja megvédeni és helyreállítani az ország méltóságát, a demokrarikus államrendet.
Hol van Elnök Úr a jogállamhoz méltó rendőrség, ügyészség és bíróság?
Megérett az idő arra, hogy távozzon hivatalából Sólyom Úr!
Az Elkúrtuk-botrány, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök „őszödi beszédének" nyilvánosságra hozatala a maga brutalitásával tárta a közvélemény elé a magyar közélet morális válságát.
Ki vonja össze az összevonhatatlant? - Nagy nemzeti bocsi - Kérelem
Az Ab határozata szerint az Alkotmány alapján minden személyt egyenlően megillet a szólás joga.
Dr. Sólyom László, a Köztársasági Elnöki Hivatal ígérete ellenére se válaszolt a jóvátételi felszólításra.
2008 június 9.
Lopakodó törvényhozás. Közéleti személyiségek figyelmeztetése.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Magyar Gárda Egyesület elnökének nyílt levele a köztársasági elnöknek.
Határtalan pofátlanság: Büntetést fizetett egy csallóközi iskolában aki magyarul beszélt. Pozsony tiltakozik, mert a magyarországi, szlovák többségű Piliszentkereszten a helyi önkormányzat költözteti a Szlovák Házat.
Bush, Blair, Putyin, Gyurcsány, Orbán és Öszöd. Szemfölnyitás.
Újra elfogadta a köztársasági elnök által korábban megfontolásra visszaküldött egészségbiztosítási törvényt a parlament. A jogszabályt az országgyűlési képviselők közül a név szerinti szavazáson 203-an támogatták, míg 173-an nemmel voksoltak.
Semmilyen garancia sincs arra, hogy ha az állampolgárok a népszerűtlen intézkedések esetleges eltörléséről döntenek, akkor ennek a döntésnek kötelezvénye lenne a Kormányra, ill. az Országgyűlésre nézve.
TOP 20 hír
Olajügy, emlékeztetőül: A Nógrádi jelentés, Gyurcsány is olajos lett?, Wass Albertet támadja az MSZP és az SZDSZ, Gyurcsány Ferenc: Elkúrtuk (Az öszödi beszéd), Gyurcsány Ferenc is a székely autonómia ellenzője, Afganisztán: Magyarország speciális alakulatot küld, Horn Gyula unokahúga, Havas Szófia az 56-osokat nyilasozza, Temerini fiúk – 61 év börtön igazságtalanul, Gyurcsány Ferenc "díszes" kompániája, Békés tüntetés feloszlathatatlan?, Izrael felvásárolja Magyarországot?, „El lehet menni Magyarországról”...és mennek is a cégek Szlovákiába, Lamperth Mónikának is van oka a szégyenkezésre, Az SZDSZ vörös csillagja, nem önkényuralmi jelkép?, Horn Gábor szabadszájúsága: "Feri, menj a picsába ...", Szociális segély munka fejében , Az esztergomi gyújtogató és ami mögötte lehet, Médiaháború Oroszország ellen - Médiaetika hova lettél? Lelepleztük a REUTERS-t!, Alsózsolca polgármesterétől Szili Katalinnak, „Betelt a pohár!” - mondta Gyurcsány Ferenc…
Vezető szocialista politikusok
Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér
Vezető fiatal demokrata politikusok
Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária
Vezető szabad demokrata politikusok
Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István
Vezető magyar demokrata politikusok
Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán
Vezető kereszténydemokrata politikusok
Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós
Vezető MIÉP-es politikusok
Csurka István
Vezető jobbikos politikusok
Balczó Zoltán, Vona Gábor
Vezető munkáspárti politikusok
Thürmer Gyula
Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek
Országbíró Zoltán