Semmit. Ma van, holnap nincs. Mindig is így volt. Mit akarunk, amikor kilencven éve nem volt egy karrierdiplomatánk, magas rangú katonatisztünk, rendőrtisztünk, titkosszolgánk. Ilyen magas beosztásokat magyaroknak megszerezni lehetetlenség volt. Hát persze hogy inkompetensek vagyunk, mikor már őseink is azok voltak! Képtelenek voltak megőrizni országukat, a történelmi Magyarországot. Elbaltázták.

Földjének egy részét eladták idegeneknek. Mások meg nagy részét odaadták másoknak. És impotensek is voltunk, mert mások sokkal gyorsabban szaporodtak, mint mi. Akkor meg mit akarunk? Román barátaim mesélték már húsz évvel ezelőtt, hogy az oltyán úgy gyakorol önkritikát, hogy a tükörbe néz, és szembeköpi magát. Azt mondja: már három éve vagy Erdélyben, és még mindig nem vagy főnök! Persze, neki könnyű volt. Ha ide jött, akkor kapott munkát, lakást, költözési pénzt. A második világháború előtt mehetett a székely Bukarestbe mesterembernek, a csíki leány szolgálni. A háború után meg ácsnak és tömbházat építeni Bukarestbe, Galacra vagy vízi erőművet Argeş megyébe. Aztán jött a nagy megyésítés. Az ország harmonikus iparosítása. Ekkor telepítették be a környékről vagy máshonnan Nagyváradot, Kolozsvárt, Zilahot románokkal. Székelyföldön nem volt a környéken román, akit behozni. Ezért aztán hoztak Olténiából, Moldvából. Ha munkás még került is a vidéken, de főnököt, azt csakis túlról lehetett. A cégekhez általában román igazgatókat helyeztek. Ők dönthették el, kiket alkalmaznak. Ha véletlenül magyar talált lenni az igazgató, akkor a személyzetis volt román (lásd a gépgyár esetét). Az meg közel sem engedte a magyar jelentkezőket. Voltak úgynevezett román vállalatok, például a műanyaggyár, amit kimondottan a moldvaiaknak építettek. Ha egy beosztásba ugyanolyan képességű magyar és román jelentkezett, akkor mi is történt? Ha magyar volt az igazgató, akkor a románt vette fel, mert mit szólnak, ha magyart vesz fel? Azt, hogy részrehajló, nacionalista, soviniszta. (Nem hiányzott neki a szereplés egy esetleges Harkov-jelentésben.) Ha román az igazgató, akkor természetes, hogy a románt veszi fel. Mert ugyebár: Dă-l în p... măsii. Most is az lenne a legjobb, ha a magyar magáncégek fontos beosztásokba románokat vennének fel. Azokat kevésbé cseszegetik a különféle ellenőrző szervek. Nézzék meg, hány magyar alkalmazott van a rendőrségnél, csendőrségnél, pénzügyőrségnél vagy más ilyenszerű, jól fizető hivatalnál! A szentgyörgyi kórházban legtöbb helyen az ágytálat is románul tálalják. Ismerősöm meséli, hogy ha tíz román vevője van, a tízből kilenc azt mondja, nem kell neki számla. Nem érdekli. Csak ne kelljen neki áfát fizetnie! Tíz magyar vevőből kilenc számlát kér, mert hát mi lesz, ha megkérdezi valaki, honnan van az áru? Így működik mifelénk az egyenjogúság! Most itt a nagy lehetőség az újabb igazgatóelpucolásra. Mert nem kormánypárt már az RMDSZ. Amikor beleesett az RMDSZ a kormányba, mint a légy a tejfölbe, akkor kaptak egy sereg helyet magas polcokon. Mindenféle ügynökségnél, hivatalban, sóhivatalban. Most, a kormányváltáskor meg kirakják őket, mint a macskát... Ha nem tetszik a titkárnő, akkor őt is. Majd még a WC-kefét is lecserélik. Mikor más érv nem marad, akkor jöhet a régi rigmus, az algoritmus: amely alapján elosztják az új győztesek egymás között a posztokat. Különben ki a hibás azért, hogy csakis a kompetencia számít? Csak mi, ha nem vagyunk kompetensek!

Kuti János, Háromszék
Erdély.ma