Bejelentkezés


Veszélyben Tokaj világörökségi címe

2007-05-14 - Politaktika

Miért nem tesz semmit sem a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium?

Tokaj polgármesterével szóba sem állt az államtitkár a minisztériumban, noha megbeszélt találkozóra érkezett, csupán egy osztályvezetőhöz irányították.

A Magyar Hírlap információ szerint nagy a baj Tokajon. Ha nem csökken a Tokaj belvárosán keresztülhömpölygő kamionforgalom, veszélybe kerülhet a település világörökség címe.

A Kóka János által irányított Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szakállamtitkára levegőnek nézte Májer Jánost, Tokaj polgármesterét, aki e súlyos problémára szeretett volna megoldást találni a minisztériumnál.

Érthetetlen módon, az előre megbeszélt időben nem fogadta Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium infrastruktúráért felelős szakállamtitkára Májer Jánost, Tokaj polgármesterét. A közlekedési tárca alkalmazottja nem ért rá, ezért Májert jobb híján egy osztályvezetőhöz irányították. Ezt azonban a polgármester nem fogadta el, így tárgyalás és eredmény nélkül tért vissza Tokajba.

A találkozó elmaradásának súlyos következményei is lehetnek, mert ha nem sikerül elterelni a városon áthaladó kamionforgalmat, végső soron a kitüntető világörökség címet is elvehetik Tokajtól.

- Csak akkor lehetne mérsékelni a terhelést, ha fölépülne a 39-es átkötő és egy új híd Tiszalöknél - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak, Tokaj alpolgármestere, Cseh János. - Hiába zárnák le tiltakozásul újra és újra az utat, nem történne semmi, sőt még nagyobb lenne a torlódás, s azzal együtt a szennyezés is – panaszkodott a városvezető. Az alpolgármester szerint az sem jelentett megoldást, hogy fizetővé tették a Rakamaz és Tokaj közötti három kilométeres, rendkívül rossz minőségű szakaszt. A kamionok többségének ugyanis van autópálya-matricája, ezért továbbra is ezen az úton járnának.

Májer János bejelentette, ha itthon nem találnak módot a megegyezésre, akkor olyan külföldi szervezeteket von be a helyzet megoldásába, amelyek rászoríthatják a kormányt, hogy megoldja Magyarország nyolcadik világörökségének gondját. Elég szomrú, ha egy város vezetője már csak ilyen kommunikációban bízik.

Az ügyből kifolyólag meg kell említeni, hogy Tokaj országgyűlési képviselője (szerencsi választókerület), a szocialista Szabó György, illetve az itt a családi érdekeltségbe tartozó, birtokkal rendelkező, Orbán Viktor sem hallatja a véleményét.

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán