Bejelentkezés


Veres János elmerülőben

2007-10-19 - Politaktika

Eörsi Mátyás szerint előfordulhat ugyan, hogy egy törvénytelenséget nem követ szankció, de az még nem teszi meg nem történtté az esetet, s az idő múlása sem halványítja el a jogsértést.

Balsai István azt az álláspontot képviseli, hogy Veres János pénzügyminiszteri működése olyan, mintha egy börtönviselt jogász vezetné az igazságügyi vagy egy műhibát elkövetett orvos az egészségügyi tárcát.

A Veres Jánossal kapcsolatos botrány egy héttel korábban robbant ki, mikor kiderült, hogy 1991 és 1994 között a Veres János és Kabai Károly által jegyzett Bogár-Ferr Kft. jogtalanul igényelt vissza 55 millió forintnyi áfát.

A pénzügyminiszter egy ideig tagadta, hogy bármit tudott volna az ügyről, majd végül vasárnap este kijelentette, hogy az 55 millió forint már visszakerült az államhoz.

Balsai István újabb sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá, hogy a pénzügyminiszter ezen válaszával kapcsolatban jegyezte meg Eörsi Mátyás, hogy előfordulhat ugyan, hogy egy törvénytelenséget nem követ szankció, de az még nem teszi meg nem történtté az esetet, s az idő múlása sem halványítja el a jogsértést.

A fideszes képviselő elmondta, hogy a múlt hét óta azonban újabb információk láttak napvilágot és kiderült ugyanis, hogy nincs meg a cég 1992. évi mérlege a nyíregyházi cégbíróságon. Ez az az év, amikor nem csak tulajdonosa, hanem ügyvezetője is volt a cégnek Veres János.

- A cégbíróságon fellelhető könyvvizsgálói jelentésből az is kiderült, hogy nem hogy a Bogár-Ferr fizetett oly módon 55 millió forintot, mint azt a miniszter elmondta, hanem a cég perelte az APEH-ot egy rájuk kirótt elmaradás miatt. Ennek a pernek az eredménytelensége következtében 130 millió forintos vagyont kellett lefoglalni a későbbiek során, s feltételezhetően ennek a 130 millió forintnak a részét képezi az 55 millió forint csaláson alapuló adó-visszatérítés is – mondta Balsai István Veres János azon kijelentésével kapcsolatban, miszerint az 55 millió forintot már régen visszafizették az államnak.

- Nem tudjuk, ki és mikor fizette vissza az 55 millió forintot, nem tudjuk, hogy hová lett az 1992-es év mérlege, s nem tudjuk, hogy mi lett a cég további sorsa – összegezte a por

A legfontosabb kérdés azonban továbbra is az Balsai István számára, hogy meddig tűr még meg Gyurcsány Ferenc egy adócsalót a pénzügyminisztérium élén? A Fidesznek az az álláspontja, hogy Veres János pénzügyminiszteri működése olyan, mintha egy börtönviselt jogász vezetné az igazságügyi vagy egy műhibát elkövetett orvos az egészségügyi tárcát.

Gyurcsány Ferenc (még) kitart Veres János mellett.

Veres János egy másik „vonalon” is bajba került. Kényszerítés gyanúja miatt kell nyomozniuk a rendőröknek a nyírbátori könnyűzenei fesztiválon 2006-ban történt incidens miatt. A Veres János pénzügyminiszter fiai által szervezett fesztiválon egy büfést 2006-ban és állítólag idén is pénzért engedtek volna dolgozni.

Az idei fesztivál előtt egy rejtett kamerás felvétel készült a büfésről, amint Veres Gáborral beszélget a fesztivál alatti működésének lehetőségeiről. A büfés végül nem árusíthatott a rendezvény vendégeinek. Ebben az ügyben nem lesz nyomozás. Egy évvel előbb azonban ugyanezt a büfétulajdonost a konkurens vendéglátós hasonló kérdésben kialakult vitájuk miatt fojtogatta. Ebben az ügyben nyomoz a rendőrség.



Előzmények:

Veres János, pénzügyminiszter lemondását követeli Balsai István

Egy pénzügyminisztertől elvárható, hogy korábbi üzleti vállalkozásai mentesek legyenek az adócsalás gyanújától. - Nem töltheti be ezt a tisztséget egy olyan személy, aki korábbi üzleti tevékenysége során jogerősen lezárt bírósági ügyben fellelhető szakvélemények szerint közel 55 millió forint jogosulatlan adóvisszatérítésben részesült, az adócsalás miatt jelenleg jogerős büntetését töltő társával együtt – mondta Balsai.
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán