Bejelentkezés


A válságot nem kezelhetik azok, akik a válságot okozták

2009-07-21 - Politaktika Szerkesztőség

Magyarországon egy kockázati tényező van, az a Gyurcsány-Bajnai korszak maga.

Az MSZP az elmúlt hét évben szétverte a gazdaságot…

Attól, hogy az MSZP néhány óra alatt közlemények tömegét adja ki, attól a tény még tény marad, Magyarországon 2002 óta a szocialisták vannak kormányon. Ezt az országot az MSZP tette tönkre, tette éllovasból sereghajtóvá.

Magyarországon egy kockázati tényező van, az a Gyurcsány-Bajnai korszak maga. Igaz, ez a kockázat óriási, az emberek, a vállalkozások és a magyar gazdaság számára egyaránt elviselhetetlen terhet jelent. Az MSZP az elmúlt hét évben szétverte a gazdaságot, elvette Magyarországtól az egészségügyi rendszerét, elvette az emberektől a nyugdíj-megtakarításokat, és a nyugdíj-befektetéseket, felszámolta a szociális és családtámogatási rendszert, tönkretette a közbiztonságot. Ennek a politikának a kudarca hatalmi, politikai és gazdasági válságot eredményezett és ezt fokozta a nemzetközi krízis. Ez a politika pedig a válságot kezelni nem, legfeljebb félrekezelni tudta. Ez nem csoda, hiszen azok, akik tönkretették Magyarországot, azok nem lehetnek alkalmasak annak a válságnak a kezelésére, amit éppen maguk okoztak. Ők csak azokban a módszerekben hisznek, és eszközöket alkalmazzák, amelyek csődöt mondtak, és amelyek miatt ide jutott a világ és benne Magyarország.

Cser-Palkovics András
helyettes szóvivő

fidesz.hu

Hozzászólások

Comet

2009-07-22 12:28:41
a Fidesz szépen rávilágít az MSZP nemzetpusztító jellgére, csak hát ennél többre nem hajlandó, vagy talán nem is képes. Egy valódi ellenzéknek ennél lényegesen többet kéne tennie, főleg egy törvénytelenül hatalomra került diktatórikus kormány ellenében. A demokráciának és jogállamiságnak megvannak az eszközei, csak élni is kéne vele. Ez vonatkozaik a köztátrsasági elnökre, legfőbb ügyészre és an-blokk az igazságszolgáltatásra is.
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán