Bejelentkezés


Valami továbbra sincs rendben a Hankook gumigyárban

2007-08-31 - Politaktika

Késik a fizetés, egy hónapra ötnél kevesebb szabadnap, elmaradt kilométer pénz, törvénytelen elbocsátások, pünkösdi és augusztus 20-ai törvénytelen dolgoztatás.

Miről panaszkodnak a Hankook munkásai?

A Thürmer Gyula vezette Munkásárt különböző munkaügyi szabálytalanságokra, be nem tartott ígéretekre, szervezetlenségre, a félelem légkörére hívja fel a figyelmet a Hankook gumigyárral kapcsolatban.

A Munkáspárt honlapja közzéteszi, hogy a Hankook dolgozói mikről panaszkodnak. A munkásokkal folytatott személyes beszélgetések is visszaigazolták, hogy valami nagyon nincs rendben a dél-koreai tulajdonú gyárban, amely 15,9 milliárd forintos készpénztámogatás és ötmilliárd forintnyi adókedvezményt kapott a magyar kormánytól.

- Kezdettől fogva késnek a fizetések, gyakoriak a ledolgozott munkaidő elszámolásának szabálytalanságai, főleg a túlórák kifizetésénél.
- A munkaszervezés rendezetlensége miatt, sokaknak egy hónap alatt csak ötnél kevesebb szabadnapot biztosítottak.
- Nem ritkák az olyan esetek, hogy a dolgozónak egyfolytában 16 órát kell dolgoznia, például a váltótársa megbetegedése esetén.
- Azok, a főleg fizikai munkások, akiket például Szabolcsból, Borsodból, Csongrádból toboroztak, s akik közül többen felszámolták az ottani egzisztenciájukat – esetleg eladták a lakásukat is –, az ígéretek ellenére nem kapják meg az albérlettámogatást.
- A naponta messzebbről, például Veszprémből utazóknak a felvételkori ígéretek szerint „kilométerpénz” járna, ami azonban szintén elmaradt.
- A Pünkösd vasárnapi foglalkoztatás után most itt volt az augusztus 20-ai törvénytelen dolgoztatás.
- Általában is aggasztja a munkásokat, hogy a gyárvezetés be kívánja vezetni a magyar munkajogi szabályokkal ellentétes úgynevezett 6+2 napos munkarendet.
- Aztán a legsúlyosabb: a szakszervezeti tagok utáni nyomozás, a máris előfordult törvénytelen elbocsátások. Ahogy a munkások fogalmaztak: a tulajdonosok és az őket kiszolgáló magyar gyárvezetők úgy félnek a szakszervezettől, mint a tűztől, ezért akadályozzák minden eszközzel a legális működését.


 

HANKOOK gyár munkásai!

Magyar munkások!


(A Munkáspárt szórólapja)

Meddig tűrjük még, hogy a mi adóinkból támogatott, idecsábított multinacionális cégek azt csináljanak a melóssal, amit akarnak?
Meddig tűrjük még, hogy a hasznot kiviszik az országból, és egyik kormány sem meri őket megadóztatni?
Meddig tűrjük még, hogy a környezetvédelmi, a szociális, és az alapvető munkajogokra fittyet hányva bérrabszolgaként dolgoztassanak, és ha felemeled a hangodat, az állásoddal fenyegetnek?
Meddig tűrjük még, hogy ünnepnapokon büntetlenül dolgoztassanak, és kedvükre módosíthassák a munkaszerződéseket?
Meddig tűrjük még, hogy a szakszervezeteket teljesen kiszorítják a munkahelyekről, mint a Hankooknál, a Suzukinál, a Tesconál, vagy az összes többinél?

Munkások! Ma Magyarországon kapitalizmus van. Ezt a bőrünkön érezzük. A kapitalizmusban csak az a tied, amit kiharcolsz magadnak!

Harcolj!
Mondhatnak bármit, nem fog érted harcolni sem a Fidesz, sem az MSZP.
Értetek, munkásokért senki nem emeli fel a hangját a Parlamentben. Csak addig kellesz, amíg négyévente szavazol, utána nem kérdezik a véleményedet.
Idejöhet Dunaújvárosba a miniszterelnök, beszélhet arról, hogy egyszer majd jobb lesz, nem változik semmi. Gyurcsány ugyanolyan kizsákmányoló tőkés, mint a Hankook vezetői.
Ezek nem azért jönnek ide, mert szeretnek minket, hanem azért, mert gyengék a szakszervezetek, gyenge a munkások érdekérvényesítő képessége, és a kormány az első szavukra haptákba vágja magát.

Mutassuk meg, hogy nincs igazuk!
Egy fát könnyen kicsavar a szél, de az erdő ezer évig él!
Szervezkedj!
Mi munkások, csak a munkásokra számíthatunk. Szervezzünk erős érdekképviseletet, harcoljunk együtt jogainkért! Hidd el, ezek semmitől nem félnek jobban, mint a szervezett munkásoktól.
Lépjünk fel közösen, mert együtt erősek vagyunk.
A Magyar Kommunista Munkáspárt támogatja a harcotokat!
Sorainkban ugyanolyan dolgozó emberek vannak, mint amilyenek ti vagytok, gondjaink ugyanolyanok, mint a tiétek.
Mi veletek és értetek harcolunk!

A Magyar Kommunista Munkáspárt követeli:

- az azonnali egyeztető tárgyalásokat a Kollektív Szerződés megkötéséhez!
- a Hankooknál fennálló törvénytelenségek megszűntetését, és független csoport által történő ellenőrzését!
- a szakszervezeti tagok üldözésének azonnali beszűntetését!
- s azt, hogy a kormány alkosson törvényt, mely szerint minden 20 főnél több dolgozót foglalkoztató cégnél kötelező legyen a szakszervezet megalakítása.

Dunaújváros, 2007. augusztus



Előzmények:

Nem magyar munkaerőre épül a Hankook?
20 milliárdos állami támogatás ellenére szlovákiai, romániai és a koreai munkavállalók. Egyre több ellentmondás és kérdés a Fejér megyei koreai beruházással kapcsolatban.

Kóka János és a dunaújvárosi gumigyár
A Fidesz országgyűlési képviselője, Dorkota Lajos ismeretlen tettes ellen tett feljelentést. Ingatlan spekuláció Dunaújvárosban? Egyesek már jó előre tudták, hogy hol fog a Hankook építkezni?

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Au revoir, Afganisztán

A NATO létjogosultságát egyre többen vitatják most már az USA-ban is, elsősorban a közelmúlt egyoldalú kalandor akciói következtében.

Vállalkozás ösztönzés a divat!

Megkérdeztük a szakembert Ön mire vállalkozik?

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

A saját ló dicsérete.

Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.

Időfogság

Itt él-e a lélek?

Remény köde

versek

Miér vállalják a lehetetlent?

Légy politikus! Párt szekér toló!

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán