Újra lesz népszavazás
Félmillió aláírást nyújtottak be az egészségbiztosításból a magántőkét kizáró népszavazási kezdeményezéshez az OVB-nek. Nem valószínű, hogy nyár vége előtt kiírhatják a referendumot.
Visszavonhatatlan az Albert-házaspár népszavazási kezdeményezése. Igennel szavaznának a szocialisták.
- A szocialisták várhatóan igennel szavaznak a következő népszavazáson, mert ugyanúgy, mint a kezdeményezők, ők sem akarnak több-biztosítós egészségügyi rendszert - jelentette ki Lendvai Ildikó csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón. - Igennel szavazunk az Albert házaspár kérdésére, úgy ahogy az Albert házaspár szeretné, mert mi sem akarunk több-biztosítós rendszert - mondta az MSZP frakciójának vezetője Lendvai Ildikó szerint felesleges ugyan a referendum, de nem okoz annyi politikai és gazdasági kárt, mint a korábbi, ugyanis ez a referendum sem politikai indulatkeltésre, sem a gazdasági bizalom apasztására nem alkalmas.
- A kormány politikáját látva teljesen érthető az emberek elvárása, garanciát akarnak arra kapni, hogy nem az üzleti érdekek fogják irányítani az egészségügyet – reagált sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter a Fidesztől. - Az egészségügyben jelenlévő válságot növeli az is, hogy kiderült, hogy a kormány egy 2.000 forint körüli egészségügyi hozzájárulást akar beszedni az emberektől, s ez egy, az emberek által a népszavazás alkalmával megbuktatott döntés visszahozatalát jelentené – mondta a képviselő.
- Az Országos Választási Bizottságnak 45 napja van arra, hogy ellenőrizze és hitelesítse azokat az aláírásokat, amelyeket az Albert-házaspár népszavazási kezdeményezéséhez gyűjtöttek össze. Ha több mint 200 ezer kézjegyet hitelesnek találnak, határozatot hoznak, és értesítik erről az Országgyűlést. A parlament 15 napon belül határoz a népszavazás elrendeléséről, de ez a döntés az Alkotmánybíróságon még megtámadható. Ezért nem valószínű, hogy nyár vége előtt kiírhatják az újabb referendumot - mondta az OVB elnöke csütörtökön a Magyar Televízió Este című műsorában.
Kapcsolódik:
A több-biztosítós törvénytervezet diszkrét bája
Lerázza a kormány magáról az egészségügyet, az elvonást átterelik a szintén hiányos nyugdíjkasszába, majd megemeli a járulékot a privatizált EÜ kassza. Mi lesz velünk, választópolgárokkal, ha betegek leszünk? Hány orvost fognak elbocsájtani és hány újabb kórházat zárnak be?
Megszavazták az egészségbiztosítási törvényt
Újra elfogadta a köztársasági elnök által korábban megfontolásra visszaküldött egészségbiztosítási törvényt a parlament. A jogszabályt az országgyűlési képviselők közül a név szerinti szavazáson 203-an támogatták, míg 173-an nemmel voksoltak. Farkas Imre és Karsai József szembement a párttal. Filló Pál éppen külföldön tartózkodott.
Felhívás TB mentő népszavazásra
„Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó üzleti alapon működő több biztosítós egészségbiztosítást?"
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






