Tőkés László és Járók a Lívia a cigányságért
Tőkés László és Járóka Lívia európai parlamenti képviselők kezdeményezésére kerekasztal-megbeszélésre került sor a magyarországi és a határon túli cigányság ügyében.
A cigányság sorsának a megjavítása, a cigányellenes – és kölcsönös – előítéletek leküzdése érdekében nemzeti összefogásra van szükség. Ebben kiemelt szerep hárul a civil társdalomra és az egyházakra, mint a többségi magyar társadalom és cigányság közötti párbeszéd lehetséges közvetítőire.
2008. július 11-én, Budapesten Tőkés László és Járóka Lívia európai parlamenti képviselők kezdeményezésére kerekasztal-megbeszélésre került sor a magyarországi és a határon túli cigányság ügyében. Az erdélyi EP-képviselő Andrássy-úti irodájának tanácstermében megrendezett tanácskozáson a cigányság képviselői és a romákat érintő kérdések szakértői vettek részt. Farkas Flórián, Ékes Ilona, Soltész Miklós országgyűlési képviselők mellett a találkozó meghívottjai között voltak Balog Zoltán képviselő, az Országgyűlés Emberjogi és Kisebbségügyi Bizottságának elnöke, Széles Gábor vállalkozó, a Magyar Gyáriparosok Szövetségének tiszteletbeli elnöke, valamint Rostás-Farkas György költő, a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság elnöke.
A kerekasztal megbeszélés résztvevői egyetértettek a következőkben:
· A magyarországi cigányok társadalmi befogadása elsőrendű fontosságú nemzetpolitikai ügynek számit, amelyet nem szabad a pártpolitikai manipulációk szintjére lealacsonyítani, és az „oszd meg és uralkodj" elve alapján a mesterséges társadalmi feszültségkeltés eszközévé tenni.
· A cigányügy egyben olyan nemzetstratégiai kérdés, mely a határok feletti nemzetegyesítés politikájának is szerves részét képezi. Az Alkotmány 1. cikkelyének értelmében, Magyarország a határon túlra szakadt magyar cigányság sorsa iránt is felelősséggel tartozik.
· A romakérdés nem utolsósorban egy, a politikai elsőbbségek (prioritások) közé tartozó európai ügy, melynek képviseletét – az Európai Roma Stratégia keretében – Kárpát-medencei magyar európai parlamenti képviselőink is elsőrendű hivatásuknak tartják.
A kerekasztal-tanácskozás résztvevői a politikai időszerűség összefüggésében abban is egyetértettek, hogy „a cigányság ügyeit nem szerencsés összekeverni a szexuális vagy éppen a vallási kisebbségeket érintő kirekesztés kérdésével". Akik ezt teszik, zavar-és gyűlöletkeltésre, az amúgy is megosztott magyar társadalom elleni politikai manipulációra próbálják felhasználni nem csak a cigányság, hanem több más kiszolgáltatott társadalmi csoport és réteg szociális nyomorúságát.
A cigányság sorsának a megjavítása, a cigányellenes – és kölcsönös – előítéletek leküzdése érdekében nemzeti összefogásra van szükség. Ebben kiemelt szerep hárul a civil társdalomra és az egyházakra, mint a többségi magyar társadalom és cigányság közötti párbeszéd lehetséges közvetítőire.
A kerekasztal-megbeszélésen az alábbi konkrét javaslatok fogalmazódtak meg a kormány felé:
· nevesített roma célú támogatások
· a pénzeket hatékonyan ellenőrző rendszer felállítása
· a cigány munkanélküliség kérdésének kezelése
· körzeti megbízottak kinevezése a falvakban fokozódó feszültségek enyhítésére
Amennyiben a kormány jelszavak hangoztatása helyett hajlandó érdemi párbeszédet folytatni a civil szervezetek, az egyházak és a gazdasági élet képviselőivel, szívesen felajánljuk együttműködésünket a fenti célok megvalósítása érdekében.
Budapest, 2008. július 11.
Járóka Lívia
EP – képviselő
Tőkés László
EP – képviselő
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






