Hajsza az adócsalók után
2010-02-06 - Politaktika Szerkesztőség
Hollandia, Ausztria és Belgium felsorakoztak Németország mellett, kifejezve hogy ők is érdekeltek lennének adócsalókra vonatkozó adatok megszerzésében.
Az adat tolvajoknak Magyarországon is lenne keresnivalójuk, bár itt a kormánytagok és holdudvaruk érintettsége miatt inkább az adatok titokban tartásáért kaphatnának milliókat.
Németország újabb adócsalók adataira vonatkozó ajánlatot kapott, miután a kormány belegyezett a korábban eladásra kínált adatok megvásárlásába, 2,5 millió euróért. Az adatvásárlás megosztotta a német kormányt, de Angela Merkel kancellár asszony meg tudta védeni álláspontját, és az üzlet létrejött.
Az új ajánlat a dél-nyugati Baden-Würtenberg térségéből érkezett. Bertram Dornheim pénzügyminisztériumi szóvivő egyenlőre nem hozta nyilvánosságra, hogy hány svájci számlát érint az ügy, és azt sem hogy az adatszolgáltató mennyiért kínálta az adatokat, ha egyáltalán pénzt kért értük. Annyit lehet csak tudni, hogy jelenleg az elküldött mintaadatokat vizsgálják, melyek ”potenciálisan nagyon érdekesek”.
A Franfurter Rundschau német napilap úgy tudja, hogy 2000 német befektető számláiról van szó, melyek nagy része a svájci UBS és Credit Swiss hitelintézeteknél van.
A Süddeutche Zeitung értesülése alapján az új CD 400 millió euró adóveszteségének visszaszerzését tenné lehetővé.
A német kormány hajszája az adócsalók ellen több ország figyelmét is felkeltették.
Hollandia, Ausztria és Belgium is felsorakoztak Németország mellé, kifejezve hogy ők is érdekeltek lennének hasonló adatok megszerzésében.
”Amennyiben bizonyított lenne, hogy a CD osztrák adócsalók adatait tartalmazzák, természetesen erősen érdekeltek lennénk annak vizsgálatában,” kommentálta az eseményt Josef Proell Ausztria pénzügyminisztere a Der Standart újságban.
Jan Kees de Jager holland pénzügyminiszter helyettes is jelezte Berlinnek, hogy bármilyen holland adócsalókra vonatkozó adat érdekelné.
A magyar kormány nem kommentálta az eseményeket, pedig valószínűleg feszülten figyelik a német fejleményeket. Az adat tolvajoknak Magyarországon is lenne keresnivalójuk, bár itt a kormánytagok és holdudvaruk érintettsége miatt inkább az adatok titokban tartásáért kaphatnának milliókat.
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz
bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:
19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.
A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette
A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.
Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül
"Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"
A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?
A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!
A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!
Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!
Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.
Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,
TOP 20 hír
Olajügy, emlékeztetőül: A Nógrádi jelentés, Gyurcsány is olajos lett?, Wass Albertet támadja az MSZP és az SZDSZ, Gyurcsány Ferenc: Elkúrtuk (Az öszödi beszéd), Gyurcsány Ferenc is a székely autonómia ellenzője, Afganisztán: Magyarország speciális alakulatot küld, Horn Gyula unokahúga, Havas Szófia az 56-osokat nyilasozza, Temerini fiúk – 61 év börtön igazságtalanul, Gyurcsány Ferenc "díszes" kompániája, Békés tüntetés feloszlathatatlan?, Izrael felvásárolja Magyarországot?, „El lehet menni Magyarországról”...és mennek is a cégek Szlovákiába, Lamperth Mónikának is van oka a szégyenkezésre, Az SZDSZ vörös csillagja, nem önkényuralmi jelkép?, Horn Gábor szabadszájúsága: "Feri, menj a picsába ...", Szociális segély munka fejében , Az esztergomi gyújtogató és ami mögötte lehet, Médiaháború Oroszország ellen - Médiaetika hova lettél? Lelepleztük a REUTERS-t!, Alsózsolca polgármesterétől Szili Katalinnak, „Betelt a pohár!” - mondta Gyurcsány Ferenc…
Vezető szocialista politikusok
Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér
Vezető fiatal demokrata politikusok
Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária
Vezető szabad demokrata politikusok
Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István
Vezető magyar demokrata politikusok
Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán
Vezető kereszténydemokrata politikusok
Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós
Vezető MIÉP-es politikusok
Csurka István
Vezető jobbikos politikusok
Balczó Zoltán, Vona Gábor
Vezető munkáspárti politikusok
Thürmer Gyula
Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek
Országbíró Zoltán