Társadalmi rendszerek – a káosz elmélet tükrében
2010-08-02 - Alex Cross
Ha nem sikerül az autokrata rendszer elnyomó erőit semlegesíteni, a káosz elmélet értelmében a társadalmi rendszer el fog halni, felörlődve saját belső ellenállásán, vagy felélve környezetét.
A politika rejtett irányítói a társadalom megtévesztésével érvényesítik akaratukat, élik fel a forrásokat. Így lehet egyeseknek elkölthetetlenül nagy vagyonuk, míg a tömegeknek a létfenntartás is gondot jelent.
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!/A definíció szerint a káosz állandósult instabilitás, ami a kezdeti feltételekre érzékeny olyan nemlineáris dinamikai rendszerekben jön létre, melyek viselkedése bár determinisztikus összefüggésekből következik, azokat mégsem lehet megjósolni.
A társadalom az őt alkotó egyedek kölcsönhatásának eredményeként folyamatosan változik, azaz dinamikai rendszer. A változás a meglevő szabályok ellenére itt is megjósolhatatlan. A társadalom tehát felfogható a kezdeti feltételekre érzékeny nem lineáris dinamikai rendszernek, azaz elemezhető a káosz elmélet módszereivel./
Keressük a politikai rendszerre illeszthető kiindulási feltételeket.
Az alapján, hogy közösségi, vagy egyedi akaratok határoznak meg egy társadalmat megkülönböztethetünk demokratikus (közösségi, azaz népakaraton alapuló) és autokratikus (egyéni akaraton alapuló) rendszereket, illetve a kettő oszcilláló egyvelegét, a politikai bifurkációt.
Demokratikus rendszerekben az egyéni élettereket konszenzus alapján összehangoltan korlátozzák az össztársadalmi érdeknek megfelelően, ezért a szabályozó erők ’konzervatívak’, a társadalom részéről nem ütköznek ellenállásba, állandók maradnak.
Ilyen rendszer a demokrácia, a köztársaság és a szocializmus (- nem keverendő a kommunizmussal). A demokráciákban a társadalmi ellenőrzést általában választott testületek biztosítják. A cél az életterek ’igazságos’ összhangjának megteremtése. A köztársaságban az egyéni szabadságjogok összehangolt maximalizálása a cél, míg a szocializmusban a tagokról történő társadalmi gondoskodás kerül előtérbe, ami viszont fejlett gazdasági hátteret feltételez.
(Marx úgy vélte, hogy a termelékenység mennyiségi növekedése a társadalmi szerkezet minőségi átalakulásával jár - ez jelenleg is igaznak tűnik a tőkés társadalmakra jósolt időszakos válságokkal együtt. Lenin ezzel szemben a leggyengébb láncszemes permanens forradalmat hangoztatta, ami egész más struktúrát, kommunista diktatúrát hozott létre. A két elvnek és társadalmi rendszernek nincs köze egymáshoz.
Magyarországon Rákosi megbukott kommunista diktatúrája után valóban a szocializmust kezdték ’építeni’, mivel az irányító hatalom céljának tekintette a társadalom tagjairól való gondoskodást, a munka, az ingyenes oktatás és egészségügyi ellátás biztosítását. Az államhatalom azonban nem demokratikus úton lett választva, akaratát erőszakkal és önkényesen érvényesítette a társadalom fölött, ezért függetlenül a céltól, valójában autokrata rendszerként, diktatúraként működött, nem népköztársaságként. Érdekesség, hogy a szocialista vonások miatt így is olyan erős volt, hogy külső erő kellett - IMF ’tanácsadók’ hitelcsapdája - az autokrata rendszer aláásásához, mivel nem volt akkora belső ellenállás ami megbuktathatta volna.)
Autokratikus rendszerekben az erősebb tagok egyéni érdekeinek vetik alá a társadalom érdekeit, ami a társadalom részéről ellenállást vált ki (közegellenálás jön létre). Az autokrata társadalmi rendszer emiatt disszipatív (gyengülő) jellegűvé válik, attraktora (irányultsága) a nullához tart, tehát csak erőszakkal tartható fenn. Erőszak nélkül a rendszer felőrlődik, megszűnik.
(Einstein fogalmazásában: a nagy jóléti különbségeket csak erőszakkal lehet fenntartani)
Ilyen rendszer a királyság, a diktatúra, a rasszista alapú apartheid, a vadkapitalizmus és a kommunizmus. Míg a diktatúrát, királyságot és kommunizmust egy személy vagy szűk csoport körül koncentrálódó elnyomó apparátus hozza létre, addig a vadkapitalizmus urait a liberalizáció, a dzsungeltörvény alapján történő ’kiválasztódás’ termeli ki. (A nagy hal megeszi a kicsit elv)
Mivel a vadkapitalizmusban fontos az erőpozíció, ezért a különféle összefonódások, titkos társaságok fontos szerepet játszhatnak benne (oligarchiák, cionista összefonódások, szabadkőművesek, bűnszövetkezetek, vallási gyülekezetek stb.).
A kommunizmus az élet szinte minden területét szorosan lekorlátozza, egészen a javak elosztásáig, ezért ez az egyik legerősebb diktatórikus forma.
Az autokratikus rendszerek jellemzője és egyben gyenge pontja a kontraszelekció (uram-bátyám kapcsolatok), ahol a vezető pozíciókat sokszor nem rátermettség, hanem kapcsolatok alapján osszák le.
A politikai bifurkációra az autokratikus és demokratikus kettősség a jellemző, ahol az autokrata akarat a társadalom demokratikus védekező mechanizmusát kijátszva a háttérből befolyásolja a demokratikusnak feltüntetett rendszert. A bifurkáció lényege tehát, hogy a rejtett autokrata összefonódások, azaz a háttérhatalom, a társadalom megtévesztésével, a demokratikus intézményrendszeren keresztül érvényesíti akaratát.
(Pl: a politikai bifurkációt produkáló MSZP mialatt a magyar nép érdekeit képviselő baloldali pártként tüntette fel magát, valójában a nemzet vagyonát kisajátító felső tízezer és az országot gyarmati sorba süllyesztő külföldi befektetők akaratát érvényesítette. Az ország gazdaságát a külföldi befektetők kezére játszotta, a munkavállalókat kiszolgáltatottá tette.
Rendszerváltás óta lényegében vadkapitalizmus van, ahol a liberalizációval szétzilált társadalom elnyomásának mértékét a karhatalmi brutalitás határozta meg. Az autokrata típusú elnyomás a társadalom kifosztását, a közös tulajdon kisajátítását szolgálja.
Bajnai Gordon törvénytelen hatalomra juttatásakor a demokratikus garanciát adó intézmények mindegyike kudarcot vallott, az árnyékhatalom befolyásának következtében.)
Klasszikus példa a bifurkációra az USA, ahol a vadkapitalizmust a ’szövetségi alkotmányos köztársaság’ mögé rejtették. J.F. Kennedy elnök kísérlete a bifurkáció megszüntetésére a meggyilkolásával, és az USA árnyékhatalmának jelentős megerősödésével végződött.
A politikai bifurkációk taktikája sokat merít a talmudi stratégiákból, ez alapján a cionizmus jelentős tényező ezen rendszerekben.
A bifurkációs rendszerek a politikai megtévesztési kísérleteknél érhetők tetten. Egy valódi demokratikus rendszerben a hatalmat gyakorlók titkolózásának, hazudozásának ugyanis nincs létjogosultsága, mert a kormány részéről végzett titkosítások és ’false flag’ akciók csak a társadalom megtévesztését ill. a háttérhatalom autokrata akaratának kikényszerítését szolgálják.
(Az USA a szabadság, emberi jogok és demokrácia élharcosaként aposztrofálja magát, ugyanakkor majdnem kiirtották ill. rezervátumokba terelték az őslakos indiánokat, a dél-amerikai országokra diktátorokat erőszakoltak, a fekete polgáraikat szegregációval különítették el még az 1960-as években is, és a hetvenes évek elején háború ellen tüntető amerikai egyetemisták közé lövettek, többet megölve közülük.
False flag akciókra példa a Kennedy testvérek meggyilkoltatása, az ’amerikai torpedó’ miatt indított Vietnami háború, a nem létező tömegpusztító fegyverek miatt indított Iraki háború, és a WTC tornyok miatti talibánok elleni háború.)
Poincare metszet
A bifurkáció csak a tényleges események beazonosításával érhető tetten. A politikai bifurkáció megtévesztéssel, hazugságokkal tartja fenn magát, a médiák stratégiai jelentősége ezért megnő.
A bifurkáció legnagyobb ’ellensége’ a nyíltság. (ld. Bilderberg csoport titkolózása vagy akár a Pentagon legutóbbi riadalma a WikiLeaks által kiszivárogtatott információk kapcsán)
A bifurkáció az autokrata társadalmi rendszerek legkifinomultabb módszere. A demokráciáknak létérdeke a bifurkáció és kontraszelekció felszámolása.
Meg lehet-e jósolni hova vezet ez az abszurditás, ahol az emberi jogok védelme és demokrácia ürügyén büntetlenül követhetnek el egyesek háborús bűnöket, millió számra ölethetnek ártatlanokat, nőket, gyerekeket, sőt akár népeket is körbe falaztathatnak.
A természetben is találunk példát a bifurkációra. A rákos sejtek pl. úgy növekednek, hogy normális sejteknek tüntetik fel magukat, ezért a szervezet immunrendszere nem ismerik fel őket, kártékonyságuk rejtve marad. A rákos sejtek különösen veszélyesek, mert egyrészt felélve környezetük forrásait legyengítik, sőt elölhetik a szomszédos sejteket, másrészt szóródva nagy területeket támadhatnak, ami végül az egész szervezet pusztulását eredményezheti.
A rákos sejtek elleni küzdelmet azok azonosításával lehet kezdeni. Emberi társadalmakban a hatalmasra duzzadt bankszámla már gyanús jel, ezután csak azt kell megtalálni, hogyan lett félre vezetve a társadalom védekező mechanizmusa (a társadalom által termelt javakból hogyan részesedhetnek egyesek elkölthetetlen vagyonokkal úgy, hogy közben egyre nagyobb tömegeknek jelent gondot a létfenntartás).
Az emberiség versenyt fut az idővel. Az autokrata rendszerek jellemzője a hatalom folyamatos kiterjesztése. Az USA árnyékhatalma által vezényelt globalizáció lényegében a bifurkáció, azaz a demokráciának álcázott vadkapitalizmus világméretű kiterjesztését célozza.
Az USA ’böröndös ügynökei’ (dollár diplomácia) által hatalomra juttatott korrupt, tehetetlen politikai összefonódások a közösségek hatékony irányítására képtelenek, sáskaként élik fel környezetüket.
A profit hajhász mohóság rákos emberi sejtjei szétszóródva egyre nagyobb területeket tarolnak le.
Jelen globalizáció lényegében egy ma már jól behatárolható politikai összefonódás megtévesztésekkel manipuláló birodalomépítési kísérlete.
Ha az emberiségnek nem sikerül az autokrata disszipatív rendszerek elnyomó erőit beazonosítani és pusztításukat megakadályozni, a káosz elmélet értelmében a rendszer el fog halni, felörlődve saját belső ellenállásán, vagy felélve környezetét.
Across
A társadalom az őt alkotó egyedek kölcsönhatásának eredményeként folyamatosan változik, azaz dinamikai rendszer. A változás a meglevő szabályok ellenére itt is megjósolhatatlan. A társadalom tehát felfogható a kezdeti feltételekre érzékeny nem lineáris dinamikai rendszernek, azaz elemezhető a káosz elmélet módszereivel./
Keressük a politikai rendszerre illeszthető kiindulási feltételeket.
Az alapján, hogy közösségi, vagy egyedi akaratok határoznak meg egy társadalmat megkülönböztethetünk demokratikus (közösségi, azaz népakaraton alapuló) és autokratikus (egyéni akaraton alapuló) rendszereket, illetve a kettő oszcilláló egyvelegét, a politikai bifurkációt.
Demokratikus rendszerekben az egyéni élettereket konszenzus alapján összehangoltan korlátozzák az össztársadalmi érdeknek megfelelően, ezért a szabályozó erők ’konzervatívak’, a társadalom részéről nem ütköznek ellenállásba, állandók maradnak.
Ilyen rendszer a demokrácia, a köztársaság és a szocializmus (- nem keverendő a kommunizmussal). A demokráciákban a társadalmi ellenőrzést általában választott testületek biztosítják. A cél az életterek ’igazságos’ összhangjának megteremtése. A köztársaságban az egyéni szabadságjogok összehangolt maximalizálása a cél, míg a szocializmusban a tagokról történő társadalmi gondoskodás kerül előtérbe, ami viszont fejlett gazdasági hátteret feltételez.
(Marx úgy vélte, hogy a termelékenység mennyiségi növekedése a társadalmi szerkezet minőségi átalakulásával jár - ez jelenleg is igaznak tűnik a tőkés társadalmakra jósolt időszakos válságokkal együtt. Lenin ezzel szemben a leggyengébb láncszemes permanens forradalmat hangoztatta, ami egész más struktúrát, kommunista diktatúrát hozott létre. A két elvnek és társadalmi rendszernek nincs köze egymáshoz.
Magyarországon Rákosi megbukott kommunista diktatúrája után valóban a szocializmust kezdték ’építeni’, mivel az irányító hatalom céljának tekintette a társadalom tagjairól való gondoskodást, a munka, az ingyenes oktatás és egészségügyi ellátás biztosítását. Az államhatalom azonban nem demokratikus úton lett választva, akaratát erőszakkal és önkényesen érvényesítette a társadalom fölött, ezért függetlenül a céltól, valójában autokrata rendszerként, diktatúraként működött, nem népköztársaságként. Érdekesség, hogy a szocialista vonások miatt így is olyan erős volt, hogy külső erő kellett - IMF ’tanácsadók’ hitelcsapdája - az autokrata rendszer aláásásához, mivel nem volt akkora belső ellenállás ami megbuktathatta volna.)
Autokratikus rendszerekben az erősebb tagok egyéni érdekeinek vetik alá a társadalom érdekeit, ami a társadalom részéről ellenállást vált ki (közegellenálás jön létre). Az autokrata társadalmi rendszer emiatt disszipatív (gyengülő) jellegűvé válik, attraktora (irányultsága) a nullához tart, tehát csak erőszakkal tartható fenn. Erőszak nélkül a rendszer felőrlődik, megszűnik.
(Einstein fogalmazásában: a nagy jóléti különbségeket csak erőszakkal lehet fenntartani)
Ilyen rendszer a királyság, a diktatúra, a rasszista alapú apartheid, a vadkapitalizmus és a kommunizmus. Míg a diktatúrát, királyságot és kommunizmust egy személy vagy szűk csoport körül koncentrálódó elnyomó apparátus hozza létre, addig a vadkapitalizmus urait a liberalizáció, a dzsungeltörvény alapján történő ’kiválasztódás’ termeli ki. (A nagy hal megeszi a kicsit elv)
Mivel a vadkapitalizmusban fontos az erőpozíció, ezért a különféle összefonódások, titkos társaságok fontos szerepet játszhatnak benne (oligarchiák, cionista összefonódások, szabadkőművesek, bűnszövetkezetek, vallási gyülekezetek stb.).
A kommunizmus az élet szinte minden területét szorosan lekorlátozza, egészen a javak elosztásáig, ezért ez az egyik legerősebb diktatórikus forma.
Az autokratikus rendszerek jellemzője és egyben gyenge pontja a kontraszelekció (uram-bátyám kapcsolatok), ahol a vezető pozíciókat sokszor nem rátermettség, hanem kapcsolatok alapján osszák le.
A politikai bifurkációra az autokratikus és demokratikus kettősség a jellemző, ahol az autokrata akarat a társadalom demokratikus védekező mechanizmusát kijátszva a háttérből befolyásolja a demokratikusnak feltüntetett rendszert. A bifurkáció lényege tehát, hogy a rejtett autokrata összefonódások, azaz a háttérhatalom, a társadalom megtévesztésével, a demokratikus intézményrendszeren keresztül érvényesíti akaratát.
(Pl: a politikai bifurkációt produkáló MSZP mialatt a magyar nép érdekeit képviselő baloldali pártként tüntette fel magát, valójában a nemzet vagyonát kisajátító felső tízezer és az országot gyarmati sorba süllyesztő külföldi befektetők akaratát érvényesítette. Az ország gazdaságát a külföldi befektetők kezére játszotta, a munkavállalókat kiszolgáltatottá tette.
Rendszerváltás óta lényegében vadkapitalizmus van, ahol a liberalizációval szétzilált társadalom elnyomásának mértékét a karhatalmi brutalitás határozta meg. Az autokrata típusú elnyomás a társadalom kifosztását, a közös tulajdon kisajátítását szolgálja.
Bajnai Gordon törvénytelen hatalomra juttatásakor a demokratikus garanciát adó intézmények mindegyike kudarcot vallott, az árnyékhatalom befolyásának következtében.)
Klasszikus példa a bifurkációra az USA, ahol a vadkapitalizmust a ’szövetségi alkotmányos köztársaság’ mögé rejtették. J.F. Kennedy elnök kísérlete a bifurkáció megszüntetésére a meggyilkolásával, és az USA árnyékhatalmának jelentős megerősödésével végződött.
A politikai bifurkációk taktikája sokat merít a talmudi stratégiákból, ez alapján a cionizmus jelentős tényező ezen rendszerekben.
A bifurkációs rendszerek a politikai megtévesztési kísérleteknél érhetők tetten. Egy valódi demokratikus rendszerben a hatalmat gyakorlók titkolózásának, hazudozásának ugyanis nincs létjogosultsága, mert a kormány részéről végzett titkosítások és ’false flag’ akciók csak a társadalom megtévesztését ill. a háttérhatalom autokrata akaratának kikényszerítését szolgálják.
(Az USA a szabadság, emberi jogok és demokrácia élharcosaként aposztrofálja magát, ugyanakkor majdnem kiirtották ill. rezervátumokba terelték az őslakos indiánokat, a dél-amerikai országokra diktátorokat erőszakoltak, a fekete polgáraikat szegregációval különítették el még az 1960-as években is, és a hetvenes évek elején háború ellen tüntető amerikai egyetemisták közé lövettek, többet megölve közülük.
False flag akciókra példa a Kennedy testvérek meggyilkoltatása, az ’amerikai torpedó’ miatt indított Vietnami háború, a nem létező tömegpusztító fegyverek miatt indított Iraki háború, és a WTC tornyok miatti talibánok elleni háború.)
Poincare metszet
A bifurkáció csak a tényleges események beazonosításával érhető tetten. A politikai bifurkáció megtévesztéssel, hazugságokkal tartja fenn magát, a médiák stratégiai jelentősége ezért megnő.
A bifurkáció legnagyobb ’ellensége’ a nyíltság. (ld. Bilderberg csoport titkolózása vagy akár a Pentagon legutóbbi riadalma a WikiLeaks által kiszivárogtatott információk kapcsán)
A bifurkáció az autokrata társadalmi rendszerek legkifinomultabb módszere. A demokráciáknak létérdeke a bifurkáció és kontraszelekció felszámolása.
Meg lehet-e jósolni hova vezet ez az abszurditás, ahol az emberi jogok védelme és demokrácia ürügyén büntetlenül követhetnek el egyesek háborús bűnöket, millió számra ölethetnek ártatlanokat, nőket, gyerekeket, sőt akár népeket is körbe falaztathatnak.
A természetben is találunk példát a bifurkációra. A rákos sejtek pl. úgy növekednek, hogy normális sejteknek tüntetik fel magukat, ezért a szervezet immunrendszere nem ismerik fel őket, kártékonyságuk rejtve marad. A rákos sejtek különösen veszélyesek, mert egyrészt felélve környezetük forrásait legyengítik, sőt elölhetik a szomszédos sejteket, másrészt szóródva nagy területeket támadhatnak, ami végül az egész szervezet pusztulását eredményezheti.
A rákos sejtek elleni küzdelmet azok azonosításával lehet kezdeni. Emberi társadalmakban a hatalmasra duzzadt bankszámla már gyanús jel, ezután csak azt kell megtalálni, hogyan lett félre vezetve a társadalom védekező mechanizmusa (a társadalom által termelt javakból hogyan részesedhetnek egyesek elkölthetetlen vagyonokkal úgy, hogy közben egyre nagyobb tömegeknek jelent gondot a létfenntartás).
Az emberiség versenyt fut az idővel. Az autokrata rendszerek jellemzője a hatalom folyamatos kiterjesztése. Az USA árnyékhatalma által vezényelt globalizáció lényegében a bifurkáció, azaz a demokráciának álcázott vadkapitalizmus világméretű kiterjesztését célozza.
Az USA ’böröndös ügynökei’ (dollár diplomácia) által hatalomra juttatott korrupt, tehetetlen politikai összefonódások a közösségek hatékony irányítására képtelenek, sáskaként élik fel környezetüket.
A profit hajhász mohóság rákos emberi sejtjei szétszóródva egyre nagyobb területeket tarolnak le.
Jelen globalizáció lényegében egy ma már jól behatárolható politikai összefonódás megtévesztésekkel manipuláló birodalomépítési kísérlete.
Ha az emberiségnek nem sikerül az autokrata disszipatív rendszerek elnyomó erőit beazonosítani és pusztításukat megakadályozni, a káosz elmélet értelmében a rendszer el fog halni, felörlődve saját belső ellenállásán, vagy felélve környezetét.
Across
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
