Szimpátiatüntetés Gyurcsány Ferenc mellett - lefújva
Baja Ferenc csapatot gyűjt Szocialista Platform Munkacsoport néven az MSZP-és képviselők számára.
Külön kérik a Gyurcsány-fanokat, hogy ne vigyenek magukkal a demonstrációra tiltott önkényuralmi jelképet. A rendezvényen a vizitdíj és a kórházi napidíj fontosságát fogják hangsúlyozni.
A Magyar Nemzet arról számolt be, hogy három MSZP-közeli személy tüntetést szervez szombatra a Kossuth térre azt demonstrálandó, hogy a miniszterelnök nem maradt egyedül küzdelmeiben.
A kezdeményezést a kapcsolat.hu közösségi portál három tagja jelentette be a rendőrségen, de a felhívás a honlapon is olvasható. Érdekes, hogy névtelenségbe burkolózó szervezők külön azt kérik baloldali társaiktól, hogy senki ne vigyen és ne viseljen tiltott önkényuralmi jelképet. A vörös csillagra gondoltak vajon?
A rendezvényen a köztisztasági csomagot értékelik majd, illetve hangsúlyozzák, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése esetén ezeket nem pótolja az állam, ezért ennyivel kevesebb pénz kerül az egészségügybe és az oktatásba. A szervezők célja annak demonstrálása, hogy a kormányfő nem maradt egyedül politikai küzdelmeiben.
A kapcsolat.hu az MSZP szocialista platformjához és annak vezetőjéhez, Baja Ferenchez köthető, tavaly nyár óta működő internetes portál. Sajtóhírek szerint a portál idővel átvenné a megszűnőben lévő amőba.hu szerepét, amin Gyurcsány Ferenc blogol. A Népszabadság egyik forrása szerint, ha Gyurcsány valóban átemeli a blogot, akkor ez "egyfajta gesztus a Baja Ferenc köré most szerveződő erőcsoport felé is". - Az bizonyos, hogy ha a kormányfő webnaplóját elviszik az Amőba (Alapítvány a Modern Baloldalért) honlapjáról, az a portál végét is jelenti - vélik a lapnak nyilatkozók.
Érdemes megjegyezni, hogy december végén az Index.hu írta, hogy Baja Ferenc egy munkacsoporton keresztül szocialista képviselőket gyűjt maga köré. A tudósítás szerint a Szocialista Platform Munkacsoport feladata az, hogy visszaállítsa az Országgyűlés tekintélyét.
Lefújták szimpátiatüntetést
A szocialisták attól tartottak, hogy provokátorok dúlnák szét a rendezvényt, szóban és akár tettlegesen is bántalmaznák a tüntetők.
Békés tüntetés feloszlathatatlan
„A békés „spontán tüntetés” fogalma beépült a teljes európai jogrendszerbe, melynek része Magyarország is, a benne foglaltakat az Unió tagállamaiban be kell tartani ezentúl mind a jogalkalmazásban, mind a jogalkotásban, mind a hétköznapi életben.”
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






