Bejelentkezés


Az új jelszó: szerkezet váltás

2011-05-26 - Alex Cross

A társadalomért legyen érdemes dolgozni, és ne ellene.

Kis ország lévén a társadalmi összefogás kiemelt jelentőséggel bír, mert egyes területeken közösségi szinten könnyebb nyugati relációban is versenyképes gazdasági egységeket létrehozni, mint egyénileg.

Orbán Viktor az észak-afrikai forrongásokon lamentálva fontos felismerésre jutott, nevezetesen hogy szerkezet váltásra van szükség a reformok helyett. Hogy miért nem a húsz éve tartó magyar gazdasági kudarc és leépülés váltotta ki az új megközelítést, az talány, de való igaz, hogy a reformokból eddig semmi jó sem sült ki, úgy hogy legfőbb ideje volt egy új kifejezésnek, ami nem vált ki gyomorgörcsöt a lakosságból.

A szerkezet váltásra valóban nagy szükség lenne, mert amit lehetett azt elszúrtak a rendszerváltók.
A baj csak az, hogy a szerkezet váltás általában szemléletváltással társul, és innentől válik aggályossá Orbán őszintesége, ugyanis ehhez olyan új csapat kellene, akik pontosan tudják mit akarnak. Na most a Fidesz korántsem nevezhető újnak, az olyan megcsontosodott rossz beidegződésekkel mint a betyárbecsület és herdálásra való hajlam. A napokban kézbesített ”demokratikus” kérdőíveik pedig bugyuta kérdezőre utalnak.

De higgyük el ismét, hogy Orbán komolyan gondolja amit mond, és tényleg kíváncsi a véleményünkre.

Először is látni kell, hogy a szerkezet nélküli liberalizmus megbukott. Valójában tehát nem szerkezet váltásra, hanem egy jól működő szerkezet kiépítésére van szükség, ami rended teremt mind a gazdaságban, mind a társadalomban, az igazodási pontok egyértelműsítésével. Ennek lényege hogy a társadalomért legyen érdemes dolgozni, és ne ellene.


Kevert gazdaság a hazai versenyképesség biztosítására

Magyarország a Kádár korszakban sok területen jelentős eredményeket ért el, amiből tovább lehetett volna lépni. A gyarmatósítók tudatosan verték szét azt, amiben jók voltunk. Meg kell nézni mit lehet még feléleszteni, ami az országot erősíthetné. Kis ország lévén a társadalmi összefogás kiemelt jelentőséggel bír, mert egyes területeken közösségi szinten könnyebb nyugati relációban is versenyképes gazdasági egységeket létrehozni, mint egyénileg. Az állami és szövetkezeti alapon létesített vállalatok gerince nélkül az ország könnyen kerül kiszolgáltatott helyzetbe, ami gyakorlatilag meg is történt.
Ne legyenek illúzióink, Magyarország már alapvető dolgokkal is képtelen ellátni magát.
A múlt rendszer gyengéje a kereskedelem politikája volt az egységes árakkal, ill. az innováció nehézkessége a bürokratizmus miatt. Olyan versenyképes állami és szövetkezeti szektort kellett volna létrehozni, ami biztonsági szerep betöltésére képes a magánszektor mögött, támogatva az oda-vissza mozgást a csődeljárások helyett. A jövő a kevert gazdaságoké (mixed economy), a siker kulcsa pedig az arányokkal való egyensúlyozás, a társadalom hasznára, az egyének korrekt érdekeltté tételén keresztül. A nyugati sikergazdaságok is csak addig liberálisok, amíg az előnnyel jár, és szükség esetén állami szerepvállalással rántják ki magukat (ld. kivásárlások - bail outok).


Társadalmi igazságosság

Társadalmi igazságosság nélkül nincs erős ország. A liberalizmussal járó kontraszelekció hatalmas károkat okozott, mert az értelmiséget sújtotta leginkább. Ha egy társadalomban leértékelődik a tudás, azzal maga a társadalom is leértékelődik.
Meg kell erősíteni az oktatást, mégpedig minden szinten, a követelmény és számon-kérő rendszerek egyértelműsítésével. Az egyetemeken ki kell kényszeríteni, hogy az oktatók használható tudást adjanak át, és az ehhez szükséges tananyagot biztosítsák. A poziciójával visszaélő, vagy munkáját hanyagul ellátó tanerőtől megfelelő figyelmeztetések után célszerű megszabadulni, különösen az egyetemeken.

A politikusok elsődleges feladata a gazdasági és élet feltételek elvárható színvonalának biztosítása, nem pedig saját vagyonkák gyűjtögetése visszaélésekkel.
Az összeférhetetlenség szabályozásával érdemes távol tartani az állami tisztviselőket a gazdasági szférától, mert a tapasztalatok alapján egyik területnek sem tesz jót, ha bizonyos döntéshozók mindkét helyen megvetették a lábukat.
Az összeférhetetlenség eleve kiszűrné a kalandorokat, ami a politikusi szakma tekintélyén is emelhetne.

Nem csak az értelmiséget, de a munkavállalókat is meg kell erősíteni. A munkahelyi visszaéléseket szankciókkal és kártéríttetésekkel lehetne visszaszorítani. Kizsigerelt, megcsömörlött emberekből nem lehet erős társadalmat kovácsolni.

A bűnözés háttérbe szorításában szintén fontos szerepet játszik a társadalmi igazságosság. Sajnos egyre több a rossz életkörülmények miatti kényszerbűnöző, ill. szép számmal akadnak befolyásukkal visszaélő fehérgalléros bűnözők is. Az előbbin a munkahely teremtés segíthet, az utóbbin a határozott bűnüldözés. Az ország vezetésének kötelessége biztosítani a normális élethez való jogot minden állampolgárának. A szocializmus teljes foglalkoztatottsága volt az egyik kulcsa a viszonylagos biztonságnak és jólétnek, amit súlyos hiba volt felszámolni zavaros nyugati ideológiák alapján. Idősekkel dolgoztatnia a fiatalok helyett pedig hasonló ökörség. A nyugdíjkorhatár emelés pedig ezt jelenti.
A Kádár korszakban a teljes foglakoztatás mellett folyamatosan javultak az élet és munka körülmények úgy, hogy az országnak a 70-es évek elejéig nem volt adóssága. Meg lehet nézni a tendenciákat a rendszerváltástól…


Szemlélet váltás

Einstein kevésbé idézett mondása, hogy a nagy jóléti különbség erőszakon alapul.
A demokrácia elsősorban közösségben gondolkodást feltételez, ami óhatatlanul bizonyos szintű baloldaliságot, szociális érzékenységet feltételez. Ahol az egyes személyek zavartalanul sajátíthatják ki a közösség tulajdonát, vagy használhatják azt fel a társadalom elnyomására, ott a demokráciát csak hazudják…


Across

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Vállalkozás ösztönzés a divat!

Megkérdeztük a szakembert Ön mire vállalkozik?

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

A saját ló dicsérete.

Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.

Időfogság

Itt él-e a lélek?

Remény köde

versek

Miér vállalják a lehetetlent?

Légy politikus! Párt szekér toló!

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán