Szekeres Imre szembenéz a Zuschlag-múlttal
A politikus elismeri, hogy többször is hibázott az MSZP, de főleg azok akik a kényelmes utat választották.
Szabadulna már a „Z-aktától” a párt. Az MSZP-nek le kell vonnia a tanulságokat.
A 168óra Szekeres Imrével, honvédelmi miniszterrel, az MSZP egyik elnökhelyettesével készített interjút. A politikus elsőként látta be, hogy a hallgatás is beszédes, így ő inkább készséggel nyilatkozott. - Nemcsak a „Z-akta” árt az MSZP-nek, hanem az üggyel kapcsolatos tétovaságuk, amely ijedtséget és gyengeséget is mutathat – célzott a szocialisták által került témára Szekeres Imre.
A politikus elmondta, károsnak tartja, hogy Zuschlag a továbbiakban is ragaszkodik a szocialista párthoz. Szekeres azt is elmondta az újságnak, hogy hibáztak akkor, amikor csak késői közleményekben szólították fel a bukott politikust a pártból való kilépésre. Zuschlag letartóztatása azonban pontot tett a kiváró stratégiára.
- Rosszul döntöttünk ezt megelőzően, amikor tartózkodó reakciókkal hagytuk, hogy az ügy eszkalálódjon. Hibáztunk – ismerte be az MSZP elnökhelyettese a 168 órának. - A szocialistáknak és a pártvezetőknek összhangba kell hozniuk két alapvető értéket. Egyrészt mi senki fölött nem ítélkezhetünk még morálisan, vagy ha úgy tetszik, emberileg sem bizonyítékok nélkül. Viszont semmiféle törvénytelenség vagy erkölcstelenség nem fér össze az MSZP értékrendjével. Az nem lehet mérlegelés kérdése: óvnunk kell a szocialisták tekintélyét, hitelességét. Mégis sokan választják ilyenkor azt az utat: nem nyilatkoznak addig, amíg nem „kínlódták ki” magukból a saját válaszukat. Vagy abban bíznak: egyszer ez a felhő is elúszik majd – nyilatkozta a politikus.
Arra a konkrét újságírói kérdésre - hogy kinek a hibája, hogy Zuschlag János még mindig az MSZP politikusa, megyei vezetője lehet, azok után, hogy a Terror Háza előtt közéleti szereplőként megbocsáthatatlanul élcelődött a vészkorszak áldozatain (S bár a szégyenteljes megjegyzése miatt lemondott parlamenti mandátumáról, később majdnem sikerült elérnie, hogy a 2006-os választásokon újrainduljon a képviselői helyért. Ezt a párt elnöksége akadályozta meg. Szekeres Imre jelentette ki akkor: „Zuschlag János nem lehet az MSZP képviselőjelöltje.” Nem is lett az, de enélkül is új erőre kapott) – Szekeres azt válaszolta, hogy mindnyájunk hibája. - A szocialista párté. Az enyém is, mert nem tartottam napirenden ezt a kérdést, nem kísértem figyelemmel. Azoké is, akik a kényelmes megoldást választottak: inkább nem szóltak közbe – válaszolta Szekeres. Reakciójában a miniszter kifejtette, kétségtelen, hogy az MSZP-nek is le kell vonnia a tanulságokat.
- Ez a csapda. Ebből kell kikerülnünk úgy, hogy méltánytalanul senkivel szemben ne járjunk el. Fejünkhöz vágják elemzők: gyenge érv az ártatlanság vélelmére hivatkozni Zuschlag János esetében. De mi van, ha kiderül, hogy nem követett el törvénysértést? Nem akarom mentegetni őt, ám ítélkezni sem vagyok hajlandó fölötte – érvelt a Zuschlag-üggyel kapcsolatban a szocialista honatya.
Az ügyre természetesen azonnal lecsapott a Fidesz és Orbán Viktor is. - Nem szabad Orbán Viktor nyílt hadüzeneteire „háborús választ” adni, s ezzel csatasorba állítani a társadalmat. Orbán politikai szándéka sajnálatos módon az: tartósan a gyűlölködés uralja Magyarországot. Úgy látszik, ebben érzi otthonosan magát. Azért sajnálatos ez, mert aki így érez, annak nem számítanak az emberek, egymás ellen uszítja őket, játszik velük. Arra biztatom őt: ha tud törvénytelenségről, ne fogja vissza magát, forduljon az igazságszolgáltatáshoz. Ha egy országgyűlési képviselő elhallgatja a tudomására jutott bűncselekményt – vét a törvényesség ellen. Egyébként Bajnai Gordon, az uniós források elosztásáért felelős miniszter Orbán kijelentése miatt jogi elégtételt fontolgat. Maximálisan igaza van – összegezte az ellenzéki párt Zuschlag-üggyel kapcsolatos ellenzéki hozzáállást Szekeres Imre.
Előzmények:
Magyarország zuschlagizálódik
Orbán Viktor szerint a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett új baloldal elfoglalta a politikai baloldalt, és az állami pénzeket maffia módszerekkel osztják szét. Tovább gyűrűzik a Zuschlag-ügy, nyakig úszunk a korrupcióban. A Zuschlag-modell elterjedt a kormányzatban.
Zuschlag János a rács mögött. Gyurcsányig ér a botrány?
Az antiszemita kijelentéséről elhíresült Zuschlag János, szocialista politikust őrizetbe vette a Kecskeméti Városi Ügyészség. Zuschlag megpróbálta befolyásolni a tanúkat? A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének minősítette a Zuschlag-ügy eddigi nyomozását, amelynek büntetési tétele 5-től 20 évig terjedhet.
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






