Bejelentkezés


A SZABADSÁG HARCBAN SZÜLETIK !

2010-06-16 - Dr. Constantin Helios

A fidesz kormánynak nem beszélni kell a forradalomról, hanem azt cselekvésekbe áttenni. Az idő sürget.

LIBERTAS * IUSTITIA * VERITAS


A feladatokat csak akkor lehet végrehajtani, ha a körülmények megfelelőek, s ehhez idő kell.

Lehet, hogy a fidesz kormány most küzd a megfelelő hatalmi bázis létrehozásán az államaparátus kulcsfigurái kicserélésével.

De a fidesz eddigi, szájtátó várakozása nagyon rossz előjel a hatalmi bázisra, az engedelmes államaparátus lézterhozására.
Az egyik legfontosabb hatalmi bázis a nép megnyerése, megfelelő motivációval.
Nem elhanyagolható a nemzetközi nagytőke jóindulatának megnyerése.
Várakozással nem lehet elérni semmit.

A hatalom gyakorlásának megvannak a maga módszerei, melyeket minden hatalom ismer és alkalmaz is.
A módszerek legtöbbje nem fair, vagyis alattomos és hozzátartozik minden, ami nem éppen demokratikus.

Az egyik legfontosabb módszer a motiváció és az alárendeltségben levő aparátus, belátás alapján való alávetése.
Mindaddig, amig Magyaroszágon az uram-bátyám betyárvilág milieuben randalíroznak a politikai kalandorok, nem változik semmi.

A magyar nép megbénított lelkülete nem ismeri fel a saját, valódi érdekeit, már csak azért se, mert a politikai hatalom birtokosai szándékai nem tiszták és nem felismerhetők.
(Feltételezem, hogy a politika megfelelő intelligenciája hiánya játszik némi szerepet ebben az áldatlan helyzetben.)

A fidesz kormánynak nem beszélni kell a forradalomról, hanem azt cselekvésekbe áttenni.
Beszélni Antall is tudott róla, el is hangzott a csendes forradalom gyermekeknek való, megtévesztő fogalma, amit a demokráciában járatlan és éretlen magyar nép elhitt.
Antall időnyeréssel akart előremenekülni, aminek a vége a mai helyzet lett.

Az akkori figyelem elaltatás és a mai helyzet között eltelt húsz év.
A globalizáció kegyetlen harcában, a magyar népet a pincébe beszorított és ott felejtett húsz, nagyon-nagyon drága év.

Ebben a helyzetben, okos gondolkodású, szélsőséges cselekedetek nélküli, bátor, cselekvésre alkalmas és hajlandó, erkölcsileg támadhatatlan, képzett és kulturált magyar ember azonnali közbelépése szükséges.
Az idő sürget.
Addig kell cselekedni, amig a szovjet ellenforradalom nem tudja rendezni a sorait, s becsempészni fekete bárányait minden politikai pártba s minden állami hivatalba.
Diocletianus császár a tetrarchiát jól kiépítette, s a társuralkodóktól túszokat szedett, akiknek élete mindennapos veszélyben forgott.


A bolsevikok a politikai diverzióhoz s az intrikához nagyon jól értenek, de máshoz nem.
Példa rá a kritikus helyzetben ide-oda ült, "független" bolsevikok a budapesti parlamentben.
- A Dávid kisasszonytól a többiig. - A nevüket nem tudom, s a személyüket nem akarom ismerni.
Nem élek Magyarországon, s a belpolitikai helyzet és a közállapotok minden apró részletét nem ismerem.


Életfogytig tartó számüzetésemből sohase utazom többé Magyarországra, s ezért Regéczy-Nagy László egyik leveléből idézek:
" A kibicnek semmi se drága."

Regéczy-Nagy arra célzott, hogy mint már nem magyar állampolgár, nem fogadtam el a magyar államhatalom kegyeit, a bécsi Collegium Hungaricumban felkínált ausztrál nagyköveti posztot, mert többet akartam.

Hogy mit akarok?

A magyar államhatalom legalizását, a sztálinista-fasiszta, alkotmánynak mondott terror rendeletük eleve semmisségének deklarációját, s legalább a legnagyobb bűnözők életfogytig tartó börtönbüntetését, a teljes vagyonelkobzással.
(Ugyan, milyen jogon, milyen alapon birtokol valaki, mint a Hazát elárult szovjet ellenforradalmár, Magyarországon nagy nyugdíjat, Rózsa-dombi villát, s a megszállók jogtalan és törvénytelen rendszere " kitüntetéseit ", melyekkel éppúgy nevetséges, mint a hatalom jelenlegi birtokosai, a fidesz mindenféle politikusai, s a vele szövetséges erők, akiket nem lehet komolyan venni, mert lejáratták magukat.
Aki kutyával fekszik le, bolhával kel fel.)

Természetesen mindezen szavak semmit se jelentenek azoknak akiknek olyan vastag bőrük van mint a bolsevikoknak, s a belőlük lett ilyen-olyan politikai pártoknak.
Ezért van szükség arra, hogy a lélek és erkölcsi identitás néklüli kreatúrákkal " nemzetközi dialektusban " vagyis a világpiac nyelvén beszéljenek a hatalom valódi birtokosai, a nemzetközi nagytőke managerei.

A magyar nép érdekében, a magyar államhatalomtól mindent el kell kobozni a világpiacon.
Ez az ítélet született az investment bankárok információs consortiuma londoni értekezletén, szövetségben a 2009 májusában létrejött nemzetközi bank cartell érdekeivel, a New York Stock Exchange tőzsdebankáraival - a tőzsde bírósága tagjaival.

A tőzsdebankárok klubja nagyhatalom.
Tegnapi hír, a görög bonds kivétele az indexből, ugyanis a frissen kiadott és némely bankok által vásárolt görög állampapírok értéke annyi, amire még fel lehet azokat használni az üresen hagyott oldalukon...

Erre a sorsra jutnak több európai ország mindenféle derivát "értékpapírjai" , melyek papírok ugyan, de nem értékek.

A magyar államkötvények megvásárlásának tilalma több részletben történik, amit már nem lehet elkerülni.
A forint titokban való felvásárlása a magyarok külföldi üzletfeleitől, február óta folyamatos.
A nagymennyiségű forint piacradobása , tehát a következő tőzsdei intervenció idejét még nem tudom, s érdekeim szerint nem is fogom közölni.

A fidesz által vezettett budapesti kormány másodszor is elkövette a butaság bűnét.
Akit Isten meg akar büntetni, elveszi az eszét.

Jóreggelt Magyarország!

Életfogytig tartó számüzetésből,

Dr. Constantin Helios

Hozzászólások

Dr. Constantin Helios

2010-06-19 21:38:22
Dr. Orbán Viktornak,a budapesti kormány elnökének és Dr. Schmitt Pálnak, a Magyar Parlament Alsóháza elnökének írt nyílt levelet olvashatják a www.wall-street-palace.com MAGYAR oldalán.
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán