A gazdaságtan a javak elosztásával foglakozó tudomány, melynek feladata valójában a termelés és fogyasztás összhangjának biztosítása lenne.
A mai technológia alapján az emberiség termelőkapacitása általános jólétet biztosíthatna mindenki számára. Hogy ez még sincs így az egyértelműen szervezési hiányosságokra, vezetői dilettantizmusra és visszaélésekre vezethető vissza.

A közgazdaságtan viszonylag egyszerű tudomány, egyszerű alapigazságokkal. Hogy technológiai fejlődés a tömegek számára mégis a kiszolgáltatottság fokozódását és romló életkörülményeket eredményez, az nem a valódi közgazdászok bűne, hanem azon autokrata vezetőké, akik a többi tudományhoz hasonlóan a közgazdaságtant is elsősorban saját hatalmuk biztosítására használják fel.
A következőkben olyan alapigazságok kerülnek felsorolásra, melyek a józan paraszti ész alapján is egyértelműek, frappáns megfogalmazásukat a legnagyobb közgazdászok már megtették. Az alapigazságok tükrében érthetővé válik a szűk csoportérdekekhez igazított hamis közgazdasági képzetek kirobbantotta válság törvényszerűsége.

- A gazdasági fejlődés alapja a nemzeti gazdaság.
A német születésű, majd az USA-ba áttelepült Friedrich List fogalmazta meg legegyértelműbben, hogy gazdasági fejlődés alapja a nemzeti gazdaság.
Egyszerű alaptételről van szó, amit ha a globalizáló erők megértettek volna, akkor önös érdekek és rövid távú előnyök miatt nem tették volna tönkre saját gazdaságaikat.
List a nemzeti gazdaság fontosságát hangsúlyozza, és teljesen igaza van, hiszen egy nemzet ezt kontrollálhatja leginkább, ez jelenthet garanciát prosperálására.
A nemzeti gazdaság prioritása ugyanakkor nem globalizáció ellenes, csak bizonyos sorrendiséget követel meg, azaz hogy a gazdaságok összemosására csak azt követően kerülhet sor, ha már létrejöttek az egységes társadalmi struktúrák. Ennek legfőbb feltétele a kiegyensúlyozott élet és gazdasági körülmények biztosítása.
Az EU létrehozásakor ez maradt el, így valójában a szekér megelőzte a lovakat.
Az asszimetriákat kihasználva és elmélyítve az új gazdasági unió egyik része gyakorlatilag gyarmatosította a másikat.
Azt feltételezni, hogy ez véletlenül történt volna, naivitás lenne.
A nemzeti gazdaságokat tervszerűen verték szét, mégpedig egy szűkebb érdekcsoport igényei szerint. A jelen globalizáció lényegében megtervezett és félrefezetésen alapuló gyarmatosítás, melynek fasizmus a valódi politikai vetülete, amit az USA-ból és Európábol kiinduló erőszak egyértelműen igazol.

- Ha egy gazdaságban a termelékenység tartósan gyorsabb ütemben nő mint a jövedelmek, akkor az fokozódó spekulációkhoz és válságokhoz vezet.
Fenti tétel igazságára olyan gazdaságtudományi ’nagyágyúk’ hívták fel a figyelmet mint Karl Marx, John Maynard Keynes vagy John Kenneth Galbraight.
Itt kissé összetettebb alapigazság került megfogalmazásra, nevezetesen a kizsákmányolás kártékonyságáé. Marx ezen fogyatékosság alapján jósolta a kapitalizmus ciklusos válságait, ill. végső elhalását. A kizsákmányolás valós fogalom, amiről annak ellenére sem beszélnek szívesen, hogy a kapitalista gazdaság és jelen globalizáció meghatározó motivációs eleme.
Az itt megfogalmazott tétel a kapitalizmus alapképletének kóros aberráltságára utal, ami a profitot helyezi előtérbe a termelési és fogyasztási összhang biztosítása helyett.
A profitorientált gazdaság magában hordja a visszaélések lehetőségét, amelyek társadalmi feszültségekhez és válságokhoz vezetnek.
A politikát nem lehet szétválasztani a gazdaságtól. Az autokrata politikai rendszerek profitorientált gazdaságot feltételeznek, míg demokratikusak elosztás orientáltat. Fontos leszögezni, hogy a kommunizmus az elosztás orientált rendszer szélsőséges autokrata megnyilvánulása, ami akár a fasizmus része is lehet (dőzsölés az elitnek, jegyrendszer a tömegeknek, - > pl.élelmiszer utalványok).
Lehet kígyót békát kiabálni Marxra, azt azonban észre kell venni, hogy az autokrata rendszereket mára meghaladta az idő. Marx mindössze arra hívta fel a figyelmet, hogy a technikai fejlődést társadalmi fejlődésnek kell követnie, azaz hitt a társadalmi evolúcióban, és ebben teljesen igaza volt. Az autokrata rendszereket szalonképtelenségük miatt ma már senki nem meri nyíltan felvállalni. A nyugati fasiszta struktúra éppen ezért a demokratizmus álcájában próbálja stabilizálni magát, ami nyilván csak addig a pontig sikerülhet, amíg a gazdasági válság nem csap át társadalmiba. Valódi demokrácia esetén erre nem kerülhetne sor.
A szocializmus társadalomban való gondolkodást jelent, semmi többet, és már bizonyította erejét, nem csak nálunk hanem számos pontján a világnak, ha nem is nevezték így.
A szocializmus összemosása a kommunizmussal dőreség, amit pont az 56-os magyar események példáznak legjobban, amikor is egy munkások és diákok vezette szocialista forradalmat vert le a kommunista Szovjetunió az USA hallgatólagos jóváhagyásával.
Magyarországon az orosz kommunista felügyelet miatt nem lehetett demokratikus szocializmus, a nemzeti gazdaság így is messze a leghatékonyabb volt, amit az ország a történelme folyamán elért. Az erős gazdaság példa nélküli társadalmi biztonsággal párosult, amit az ország saját erejéből ért el.
A demokratikus szocializmus össztársadalmi összefogásra épülő, társadalmi felügyelet alatt álló vegyes gazdaságot jelent, magán és állami szektorral.
Aki jelenleg állami szférában dolgozik vagy olyan magán vállalatnál ahol törekednek a dolgozók jólétének biztosítására, az lényegében szocialista viszonyok között él.

- A világválságok akkor következnek be, ha a világgazdaságban ”centrum eltolódás” történik.
Erre a jelenségre Charles Kindleberger és Robert Gilphin hívta fel a figyelmet.
A tétel egyértelműen magyarázza a nyugat gazdasági vergődésének okát és megjósolja jövőbeni talajvesztését, amennyiben kitart liberalizációs elképzelései mellett.

A legolcsóbb munkaerő világviszonylatban még Afrikában és Ázsiában van. A globalizációt előkészítő liberalizáció valódi célja annak biztosítása volt, hogy a nyugati tőke a nagyobb extra profit reményében hozzáférhessen ehhez a munkaerőhöz.
A mohóság motiválta kitelepülés mértéke azonban túl nagyra sikeredett és ”centrum eltolódást” eredményezett, ami viszont kiváltotta a US-Európai válságot.
Fokozza a bajt, hogy Ázsiába beragadt a tőke, ami azt jelenti, hogy az ázsiai országok örömmel fogadták ugyan a nyugati befektetőket, de ezt elsősorban a nemzeti gazdaságuk erősítésére használták, azaz a világpiacon elsősorban saját termékeikkel jelentek meg, az őket gyarmatosítani kívánó nyugati cégek riválisaiként.
A technológiai előny elvesztése és a liberalizáció miatt a jelenlegi egyetlen lehetőség a munkabérek ázsiai, afrikai szintre nyomása.
Vannak akik azt mondják, hogy az arisztokraták és mágnások vezérelte globalisták valódi célja a tökéletes elnyomó rendszer kiépítése, amibe belefér Európa afrikanizálása.
A 22-es csapdája csak az, hogy amennyiben nem sikerül az ipari feudalizmus lázálmának totális kiterjesztése, akkor a társadalmi evolució következő fázisába lépő országok a korszerűbb termelési és életfeltételek miatt lekörözhetik a nyugati civilizációt.

A globalisták ebben az esetben a hatalmas öngóljukkal lényegében saját közegüket nulláznák le.


Across