Új Szcientológia Egyház nyitotta meg kapuit Washingtonban
Több ezer résztvevővel megnyitotta kapuit az új épületbe költözött Szcientológia Alapító Egyház Washingtonban.
A megnyitó alkalmából közhivatalnokok ismerték el a Szcientológia Egyház munkáját az emberi jogok védelme, a bűnözők rehabilitálása, a drogellenes felvilágosítás és katasztrófa elhárítás területén.
Washingtonban 2009. október 31-én szombaton megnyílt a Szcientológia Egyház Alapító Egyházának új épülete, amely 6 tömbnyire van a Fehér Háztól és néhány percre a Capitol Mall sétánytól.
Közel 3000 szcientológus és vendég vett részt az ünnepségen, amikor Mr. David Miscavige a Szcientológia vallási vezetője megnyitotta az egyházi épületet.
Az hatalmas méretű épület emlékeztet 1955-re, amikor az Egyház alapítója L. Ron Hubbard ebben a kerületben nyitotta meg a Szcientológia Alapító Egyházát, ahogy egy alkalommal fogalmazott mérföldkőként a Szcientológia, mint a XX. században alapított egyetlen főbb vallás megalapozásaként. Ez a vallás azóta a világ leggyorsabban növekvő vallásává vált.
Mr. Miscavige és más felszólalók méltatták a szcientológusok millióinak erőfeszítéseit a világ minden részén a legnagyobb nem kormányzati drogellenes felvilágosító programban, valamint a Föld legnagyobb emberjogi képzési programjában.
Ugyancsak elismerték a világon regisztrált 195.000 Szcientológia Önkéntes Lelkészt, akik katasztrófák elhárításra is képzettek. Mr. Miscavige hangsúlyozta e kiemelkedő Szcientológia egyházi épület jelenlétét az Egyesült Államok fővárosában. „Ez az Egyházi Központ összegez mindent a történelmünkből és abból, amit L. Ron Hubbard megálmodott, amikor Egyházunk első ügyvezető igazgatójaként működött.
Ez az az egyház, amelyet elképzelt, amikor leírta programjainkat és kampányainkat előrevetítve azt a napot, amikor a nyugtalanság kiüti a támasztékokat és az egész szociális felszín felrobban. Mr. Miscavige világossá tette annak jelentőségét, hogy Washingtonban van a Szcientológia Egyház egyik legfőbb épülete. „Itt látható a szabadság, egyenlőség élő megtestesülése, amely eredendően lelkesíti ezt a nemzetet, mert igen, ez az Egyház kiáll az életért, a szabadságért és a boldogságra való törekvésért. És igen, azért a szabadságért áll itt ma, amelyért ez a nemzet létrejött, a vallás szabadságáért. Ezért volt itt, ebben a fővárosban, ezért harcoltunk és nyertük el az elismerésünket.”
Brad Sherman Kalifornia 27. kerületének kongresszusi képviselője elmondta:
„Folyamatosan dolgozom azon, hogy kifejezzem a magam - és vallom az egész Kongresszus nézőpontját arról, hogy minden államnak egyenlő jogokat kell adnia és valódi vallási szabadságot kell biztosítania mindenki számára.” Méltatta az Egyháznak az ENSZ Egyetemes Emberi Jogok nyilatkozatában megfogalmazottak érvényre juttatása érdekében tett erőfeszítéseit, és kijelentette, hogy az emberi jogokért folytatott harc magában foglalja az éberséget az emberi jogok biztosításáért minden ember számára.”
„Ez az, amiért olyan fontos a vallások és vallási szervezetek összpontosítása az emberi jogok ismertté tételére. „
További felszólalók és résztvevők a megnyitón Addie Richburg, a National Alliance of Faith and Justice jogvédő szervezet elnöke, Diane Rothe-Smith, National Voluntary Organizations Active in Disaster (NVOAD= Katasztrófa Elhárító Nemzeti Önkéntes Szervezetek) ügyvezető igazgatója; és Mike Silverstein, a Dupont Circle Advisory Neighborhood Association elnöke, aki Columbia kerület polgármesterét, Adrian M. Fenty-t is képviselte.
Sylvia Stanard, az Alapító Egyház közönségkapcsolati igazgatója minden résztvevőt meghívott az Egyházba, ahol a Közönségkapcsolati Központban számos multimédiás bemutató látható, amely bemutatja a Szcientológia vallás alapjait, az Egyház világméretű emberjogi és társadalom jobbító programjait, valamint L. Ron Hubbard életét és örökségét. Mint minden Szcientológia egyházi épületé, ennek a kapui is mindig nyitva állnak az emberek előtt, hogy besétáljanak és felfedezzék azt.
Washington fordulópontot jelentett a Szcientológia vallás megalapítójának életében. 13 évesen, mint Amerika legfiatalabb Sas Cserkésze L. Ron Hubbard átutazott az államokon, hogy találkozzon Calvin Coolidge elnökkel. Az 1930-as évek elején a George Washington Egyetem hallgatójaként tudományos módszertant tanult, amit később az emberi elme és az élet rejtélyének kibogozására alkalmazott. A II. világháború után a Dianetika technikáit tesztelte a Szent Elizabeth Kórház számos betegén, és itt írta meg az első kéziratát a kutatásairól Dianetika: Az eredeti tézis címmel. 1955-ben megalapozta az Alapító Egyházat, és annak ügyvezetője lett.
A Szcientológia Egyház Washingtoni Alapító Egyháza mérföldkő a Szcientológia vallás számára, amely több mint 8000 egyházat, missziót és csoportot jelent 165 nemzetben. A szcientológia szolgáltatások iránti igény kielégítésére készített program részeként új egyházakat nyíltak Berlinben, Johannesburgban Londonban, Madridban, New Yorkban és San Franciscóban. Az elmúlt 6 hónapban 5 új egyházat avattak, az év korábbi részében Svédországban Malmőben, a texasi Dallasban, Tennessee államban Nashvilleben és október 24-én Rómában.
http://www.szcientologia.org.hu
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






