Schmitt Pál csalódott és összefogást javasol
Kérjük a döntéshozókat, pártoktól függetlenül, hogy nézzék meg saját teljesítményüket, ha azt akarják, hogy versenyben maradjunk.
Tisztelettel kérjük őket, a magyar sporttudomány, a létesítmények, a sportegészségügy finanszírozását, az egyesületek, szövetségek, edzők anyagi és erkölcsi megbecsülését értékeljék ki.
- Én is csalódott vagyok a vártnál gyengébb teljesítmény miatt, többet vártam - mondta Schmitt Pál a MOB sajtótájékoztatóján. - Ugyanakkor senkit nem illetek negatív szóval, a szakszövetségeknek kell megmondaniuk az okokat, nem kell egymásra mutogatni. Százhetven nagyszerű sportember képviselte a magyar színeket Pekingben, ők bejutottak a világ legjobb 10 500 sportolója közé.
Schmitt hozzátette, amikor az olimpia előtt úgy nyilatkozott, hogy minden éremből hatot vár, hozott anyagból dolgozott. - Megnéztem, mit várnak a szakszövetségek, s az összesítést elosztottam kettővel, így jött ki a 18 érem. Ez benne volt a csapatban. Nyolc olyan helyzet akadt az olimpián, amikor egyetlen tuson vagy ponton múlt az érem - mondta Schmitt Pál.
A MOB-elnök hangsúlyozta, büszke arra, hogy egyetlen doppingeset sem volt a magyar csapatban, s sikerült, ha ne is nagy számban, ismét példaképeket állítani a fiatalok elé. A jövőbeni eredményes szerepléshez pedig a döntéshozók segítségét kérte. - Ahogy elvárjuk a szakszövetségektől, hogy készítsék el értékelésüket, ugyanúgy kérjük a döntéshozókat, pártoktól függetlenül, hogy nézzék meg saját teljesítményüket, ha azt akarják, hogy versenyben maradjunk. Tisztelettel kérjük őket, a magyar sporttudomány, a létesítmények, a sportegészségügy finanszírozását, az egyesületek, szövetségek, edzők anyagi és erkölcsi megbecsülését értékeljék ki. Ezeken a területeken feltétlenül előrébb kell lépnünk, elsősorban a finanszírozás és a szemlélet területén. Vessék össze az adatokat, nézzék meg az Európai Unió nyitott könyveit, hol tartanak más országok, s vonják le a következtetést. A MOB is kész széleskörű összefogást kezdeményezni.
Schmitt kérdésre válaszolva kijelentette, ha volt is olyan illúzió, hogy Magyarország sportnagyhatalom, azzal le kell számolni. - Meg lehet számolni, hogy hányan öttusáznak, vízilabdáznak vagy vívnak - nagyhatalomról ne is beszéljünk. Eddig nagy tudású edzők és elhivatott sportolók találkozásából szép eredmények születtek. Ennek így, ilyen körülmények között vége. Mindig is lesznek csodák, mindig is lesz szupertehetség, aki menti, ami menthető. De intézményesen a jó szereplés, ami a 15-20. helyet jelentette, én úgy gondolom, ilyen körülmények között már nem ismételhető meg.
Kapcsolódik:
A Magyar Olimpiai Bizottság már csak egy utazási iroda
Az egész világ mindent belead abba, hogy az olimpián a legjobb eredményt hozza. A miniszterelnök hiába szeretne aranyérmeket látni, ha az ő döntése nyomán szűnt meg a magyar sportirányítás, amelyet először sporthivatalra, majd szakállamtitkárságra fokozta. Amatőr feltételek között próbáljuk meg kihasználni a tehetségeinket, miközben az edzőink elhagyják az országot, és külföldön készítik fel a legnagyobb ellenfeleinket.
Csak utasbiztosításuk van a magyar olimpikonoknak
A szó eredeti értelmében vett sportbiztosítással a szakszövetségek pénzhiány miatt nem tudják levédeni versenyzőiket. Az olimpián induló sportolók elenyésző hányadának van olyan sportbiztosítása, amely súlyos sérülés esetén legalább az átmeneti időszakra támogatást tud nyújtani.
Az atléták, a kajak-kenusok és az ökölvívók még nem kapták meg az olimpiai felkészülési támogatást
A kormányszóvivő szerint átutalták a pénzt az illetékes alapítványnak. Igaz egy nappal a pekingi olimpia megnyitóünnepsége előtt. Ez egyszeri összeg, összesen 18,6 millió forintot tett ki.
A pekingi olimpia előtt távozik a sportállamtitkár
Gyenesei István miniszter nem közölt részleteket. Az olimpiai bizottságnak kis híján hitelt kellett felvennie azért, mert a kormány hónapokon keresztül nem utalta át a törvény szerint járó költségvetési támogatást.
Olimpiai csapatgyűlés az emlékezés és a felkészülés jegyében
A játékok alatt Önök lesznek Magyarország – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. A pekingi indulók, edzők, szakvezetők és újságírók egyperces felállással, egymás kezét megfogva emlékeztek a kedden 36 évesen elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenusra, Kolonics Györgyre.
Legalizálják a doppingot?
A doppingbotrányokkal színesített Tour de France és az olimpiai előkészületek lázában a doppingkérdésről tárgyalt Brüsszelben az Európai Parlament Kulturális és Sportbizottsága. Úgy látszik, hogy az ellenőrzés nem képes lépést tartani a dopping fejlődésével, s a WADA - a doppingellenes nemzetközi ügynökség - módszerei valóban ellentmondásosak, amint azt a magyar közvélemény is tapasztalhatta.
Ne rontsák el az olimpia örömét!
Védjük meg az olimpiát az amúgy talán jogos politikai szenvedélyektől. Magyarországon a mértékadó politikai erők és a közvélemény egyaránt elutasítják a pekingi olimpia bojkottját.
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






