Sárga veszedelem?
Idézet „a kormány migrációs stratégiája” című 2007. januárjában kelt tanulmányból: „A külföldiek létszáma megtízszereződhet, arányuk pedig akár 10% fölé emelkedhet.”
Mint ismert a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, Semjén Zsolt szerint a kormány egy millió ázsiait telepítene az országba. Ezt a kormánypárti politikusok „marhaságnak”, illetve „tömjén hazugságnak” nevezték. Semjén Zsolt elmondta: a tanulmányban hosszan taglalják, hogy milyen technikával lehetne egy közelebbről meg nem nevezett ázsiai országból milliós lakosságot betelepíteni Magyarországra.
Semjén Zsolt szerint az áttelepítési koncepcióban középtávú projektek szerepelnek és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium a nyilvánosság kizárásával készítette a dokumentumot.
A stratégiában áttelepítési akciókról írnak, ehhez megnevezik az uniós forrásokat is – nyilatkozta a politikus. - A szövegből nem derül ki, hogy pontosan melyik ázsiai országokról van szó, az azonban világos, hogy az anyag kizárólag munkaerőpiaci megfontolásokat tart szem előtt. A dokumentum az integráció szükségességéről beszél, holott ezt nyilvánvalóan nem lehetne megvalósítani – érvelt Semjén Zsolt. Az ellenzéki párt vezetője szerint a demográfiai helyzetet javítandó valóban szükség lehet arra, hogy elsősorban Európából a korlátozott betelepülés lehetősége meglegyen, és az is erkölcsi kötelesség, hogy a politikai menekülteket Magyarország befogadja.
A kereszténydemokrata elnök arra kérte a kormányt, hogy ne fogadja el a titokban készített anyagot, hanem inkább támogassa a KDNP családi adózásra vonatkozó javaslatát.
Az egész dokumentum letölthető.
Részletek a dokumentumból:
„A természetes reprodukcióra tett „józan” feltételezések mellett csakis egy emelt szintű bevándorlás jelentheti a népességfejlődés konszolidálását. Ez viszont feltételezi, illetve maga után vonja új demográfiai-társadalmi helyzet kialakulását: sok százezer, akár milliós nagyságrendű külföldi eredetű népesség integrálásának szükségességét. A jelen folyamatok alapján ezt a népességrészt a legnagyobb valószínűség szerint az ázsiai országokból érkező migránsok adják majd.” (3. oldal)
„A külföldiek létszáma megtízszereződhet, arányuk pedig akár 10% fölé emelkedhet.” (4. oldal)
„Az ázsiai migránsok különösen fontos szerepet kaphatnak a jövőben. Erre a ma is megfigyelhető folyamatra/jelenségre – a benne rejlő lehetőségek kiaknázásának céljából – indokolt ráerősíteni azzal, hogy egyes munkaerő-piaci szektorokban, és egyes személyi kör részére (pl. önfoglalkoztatók, kulcsszemélyzet) külön programokkal segítjük az ázsiai migránsok bevándorlását Magyarországra.” (26. oldal)
„Meg kell teremteni az áttelepítési programok beindításához és működtetéséhez szükséges, a menekültügyi szabályozás tárgykörébe tartozó jogszabályi feltételeket.” (28. oldal)
„A megfelelő integrációs intézményi háttér kiépítését követően a menekültek áttelepítési programok segítségével történő integrációjára kell törekedni.” (29. oldal)
„Meg kell teremteni annak feltételeit, hogy a kellő integrációs intézményrendszer kialakítását követően Magyarország be tudja indítani saját, meghatározott válságövezeteket célzó áttelepítési programját. E célra már 2005. évtől az Európai Menekültügyi Alap keretében uniós támogatás is felhasználható.” (32. oldal)
Előzmények:
Az idegen szép? Szok olcó kici kinaji is?
A Kereszténydemokrata Néppárt szerint a kormány egy millió fő ázsiait telepítene be az országba. Semjén Zsolt a KNDP elnöke szerint Ázsiából telepítene embereket Magyarországra a kormány, hogy orvosolja a demográfiai problémákat. Ezt a pártelnök kedden közölte az Országgyűlésben. A koreai Hangkook gumigyár dolgozói kik lesznek tulajdonképpen?
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






