Pro patria esse debeo

Köz és magánérdek. A kettő sokszor mutat ellentétes irányba. Ahol az egyéni érdek elnyomhatja a közösségi érdeket, ott a demokrácia és maga a közösség is komoly veszélybe kerülhet, ahogy ezt a történelem számtalanszor igazolta már.

Amerika meghódításának egyik európai sikertörténete amikor a hollandok 24 dollár értékű csecse-becséért megvették Manhattant az ’ostoba’ indiánoktól akik az adásvételt úgy értelmezték, hogy a hollandok is használhatják a területet. A kirekesztést nem értették mindaddig amíg el nem űzték őket saját területeikről. Ha egy bölényt elejtettek abból mindenki kapott. A főnök nem mondta, hogy a fele az enyém a többin meg osztozzon az a tíz harcos aki lenyilazta az állatot. A húsból jutott mindenkinek mert a közösség tagjainak erősödésével maga a közösség is erősödött. Aztán pár európai megölte a bölényeket hogy ne legyen mit enniük.

Sok minden megváltozott azóta és az amerikai kormány rájött hogy az őslakos indiánok is amerikaiak, és velük maga az amerikai közösség erősödik. Most már minden amerikai fontos, ez jelenti az erejüket.
(Már csak a saját utcáikon elvesző nincsteleneket kellene megtalálniuk.)
Afrika, ’civilizálásánál’ annyival voltak könnyebb helyzetben az európai gyarmatosítók, hogy nem voltak a bennszülöttekre utalva (Észak-Amerikában nélkülük éhen haltak volna ). Emellett számos törzsfőnök maga adta el rabszolgának saját embereit. Az európai telepeseknek arany életük lett. A társadalmat megosztották, úgy mint Ázsiában. Az afrikaiak melléjük állt szűk csapatát felfegyverezték és jólétet teremtettek nekik, cserébe azok az európaiak szolgaságába taszították saját népüket. Afrika népei megtanulhatták a rabszolga, szegregáció, nyomor telep kifejezéseket. Az európai civilizálódással járó műveltségi és gazdasági fellendülés a tömeges éhhalált és nyomort mind a mai napig nem tudta felszámolni de hát mindent nem lehet egyszerre. (Az angol kapitalizmus saját népével sem volt kíméletes. A járni épphogy megtanult gyerekeket (2 éves!) már dolgoztatták, és a gyerekek mellett nőket is szívesen alkalmaztak akár bányákban is.

Szerencsére az említett eseményektől több mint 150 év választ el minket.
Megérkezek egy külföldi áruház lánc központi raktárához. Masszív rácsos forgó ajtón keresztül, öt perces kérdés felelek játék, személyi adatok megadása után bejutok a börtön jellegű telepre. Belül a kapott mágneskártyával nyithatom a lezárt ajtókat. Az irodában a munka megbeszélés után váratlanul megnyílik az alkalmazott, elmondja hogy érti a problémámat és igazat ad, de mindenki nagyon fél a ’külföldi’ igazgatótól aki azt csinál amit akar. Ritkán jön Magyarországra de legutóbb az egész helyi vezető garnitúrát eltávolította egyik napról a másikra. Látszik rajta, jólesik elmondania bánatát. Búcsúzásul még hozzá teszi, hogy ne lepődjek meg ha a portán megmotoznak, annak ellenére, hogy nem voltam áru közelben.

Tudom hogy a nagy áruházakban sokat dolgoznak kevés bérért. Volt akit azért rúgtak ki mert megevett egy leselejtezett banánt. Kamerákkal ellenőrzik őket és még az utcán is megnézhetik a csomagjaikat, de legalább van munkájuk, bár kevesen bírják ezt a nyomást sokáig.
Tudomásom szerint a külföldi befektetők a területeket sokszor ingyen vagy méltányosan kapták az adó kedvezményekről nem beszélve. Az ügyes áruház láncok esetenként még az épületeket is a magyar beszállítók jelentős hozzájárulásával építtették fel. (pl. beszállítónkénti hozzájárulás bolt nyitáshoz) A berendezéseket a listázási díjak bőven fedezik. Már csak a saját termékeinket (csak örülhetünk ha magyar terméket is árulnak) kell eladniuk a minimál bérért agyondolgoztatott honfitársaink által nekünk magyaroknak a saját magunk által felépített boltokban. A munka a mienk a nyereség meg az övék, méghozzá nem is akármilyen. A szaklapok sikertörténetekkel vannak tele, csak maguk az ott dolgozók élete került egy kicsit messzebb a sikertörténettől. És csak hálásak lehetünk mindezért, mert munkahelyet és piacot teremtettek a magyar gazdasági szakemberek helyett. Sajnos a magyar vállalatoknál sokszor még rosszabb a helyzet. Van ahol megverik vagy tréfásan ’rabszolgának’ vagy ’Kunta Kinte’-nek hívják a dolgozókat akik lehet, hogy be sincsenek jelentve.
Talán igazuk van, hiszen a nyomor vagy szegénység a legnagyobb szolgaság, ahogy a 'Valahol Európában' című magyar filmben úgy fél évszazada megfogalmazódott.
A minimálbér pedig meglehetősen elterjedt sőt előfordul szállásért és élelemért történő foglalkoztatás.

Pár éve volt divat a ’SUZUKI a ti autótók’ felirat drágább autók hátsó szélvédőjén. A 'böszme' tulaj ezzel magát és hazáját degradálta le. Minden országban védik a saját termékeiket, azok gúnyolása, ellen reklámozása szinte hazaárulás. Magyarországon ez a sznobság egyik természetes megnyilvánulási formája.

Munkanélküliség, stressz, éhezés sajnos a gyerekek között is, bűnözés, romló életkörülmények, tuberkolózis az egyik oldalon, drága autók, kastélyok, buli hegyek, világ körüli utak a másikon.

Egyéni vagy közösségi érdekek érvényesülnek a rendszer váltás óta Magyarországon.
Valamiért eszembe jut Afrika.

Számok amikre nem lehetünk büszkék:
Szegénységi ráta : 8,6% (1993-as becslés; CIA The World Factbook)
Szegénység által veszélyeztetett gyerekek száma: 1990. 175 000, 1998. 380 000; (ÉKES és FEKETE ) 1990-es évek közepén a gyerekek 23%-a élt szegénységben; (ÉKES és FEKETE )
A nemzetközi norma szerinti szegénység (1$/nap alatt) megduplázódott 1993 és 98 között. (ILO)
Navracsics Tibor 2007-ben 3 millió elszegényedett embert és romló életkötülményeket említ beszámolójában (Navracsics Tibor: Social Crisis in Hungary - FIDESZ)

across