Bejelentkezés


Politika és erkölcs

2007-12-16 - Alex Cross

Most már több mint egy év telt el a CNN interjú készítése óta. Mi változott azóta, az ott elhangzott ígéretek mennyire valósultak - valósulnak meg, történik e változás a politikai stílust illetően. Érdemes elővenni és megnézni a felvételt.

A CNN amerikai hírtelevízió 2006 szeptemberében megtette azt amit a magyar tévétársaságoknak kellet volna és készített egy interjút Gyurcsány Ferenc miniszterelnökünkkel. Az interjúban a magyar politikai erkölcs ütközött a nemzetközi normákkal.

Az interjúban a riporter végig azzal vádolja, néha sértő kifejezésekkel miniszterelnökünket, hogy becsapta a népét, és ennek emócionális hátteréről érdeklődik nevezetesen mit érzett Gyurcsány Ferenc mikor ’arcátlanul hazudott’ a választó polgároknak a választások megnyerése érdekében míg az ellenzék a valós helyzetről beszélt. Miniszterelnökünk rezzenéstelen arccal hallgatta a sértéseket, azokat nem kérte ki magának, hanem higgadt de zavaros fejtegetésekbe kezdett bátorság hiányról, reformokról melyeket csak ő tud kivitelezni, feleségről, barátokról, mindenről csak a konkrét kérdésre nem adott választ, nevezetesen, hogy hogyan egyeztethető össze a hazudozás a miniszterelnökséggel.

Próbálja meggyőzni a riportert, hogy az emberek többsége támogatja, csak a ’nemzet szokása’ miatt ők nem mennek ki az utcára. Kijelenti hogy 2009-ben az ország csatlakozik az európai valutához.

A riport kapcsán nem csak az ott elhangzott konkrét ígéretek megvalósulása lényeges,– úgymint az államigazgatási reform (újabban a pályázati visszaélésektől hangos a sajtó), vagy az EÜ reform (aminek már halálos áldozata is van, a megnövekedett várakozási idő miatt ugyanis volt olyan beteg aki a vizsgálat előtt meghalt), hanem maga az ott megmutatkozó magyar vezetői mentalitás is. Nem baj ha hazudsz vagy hülyeséget csinálsz, csak ragaszkodj hozzá, és megerősödve fogsz kijönni belőle még akkor is, ha körülötted mindent tönkreteszel.

Aki ismeri a történelmet az tudja, hogy az erős nemzetek erős erkölcsiséggel rendelkeztek és rendelkeznek. Nálunk iskolás gyerekek hivatkoznak miniszterelnökünkre ha hazudozáson kapják őket, igazolandó tettüket.

A hazudozás nyomában a csalás és bűnözés jár. Azt hogy a bűnözés és szélhámosság ott van a politika legmagasabb köreiben, sajnos nem kell bizonyítani. Azt sem, hogy az ország megítélése egyre rosszabb. A szocializmus élenjárójából a kapitalizmus sereghajtója lettünk régiónkban.

Miniszterelnökünk időzített bombaként járja a világot, s nem tudhatjuk mikor járatja le az országot újabb megnyilvánulásával. (ld. szaúdi terrorista focisták, vagy akár a fenti interjú)
Hogyan neveljük hazaszeretetre gyermekeinket amikor a miniszterelnök k.rva országként említi hazánkat. Minden normális demokráciában megvan a biztosíték az alkalmatlan államfő eltávolítására. Gyurcsány Ferenc becsapta a népét, hazájáról minősíthetetlen hangnemben nyilatkozott, megnyilvánulásai alpáriak (elk.rtuk). Milyen alapon tart igényt miniszterelnökségére és várja el a bizalmat zavaros reform tervei iránt azoktól akiket kijátszott és megvetett (k.rva ország, brutális rendőri intézkedés).

Gyurcsány Ferenc államfőként jelentős ország imáge alakító tényező. Vajon milyennek látszunk általa.

Elgondolkodtató, hogy Magyarországon jelenleg nincs olyan erő aki ezt a szégyenteljes állapotot megszüntetné pedig az eszközök adottak (a csalással megnyert választás önmagában elég kellene hogy legyen). A lakosság egy része magára hagyottan de kitartóan vívja harcát. Ők az ország igazi ereje. Politikusaink elherdálták, lejáratták az országot, az erkölcsiséget szétzilálták. Ez utóbbit lesz a legnehezebb helyrehozni. Egyenlőre még az sem látszik hogy mikor lehet elkezdeni…

across
 


A CNN exkluzív interjút készített Gyurcsány Ferenccel 2006. szeptemberében. Nic Robertson a kiszivárgott felvételről és a tüntetőkről kérdezte a miniszterelnököt.

2007-12-16 - Politaktika

Nic Robertson:
Ön azt mondta, hogy a hazugságok már 10 éve, vagy még régebb óta tartanak. De ön beismerte, hogy másfél évig hazudott az embereknek. Miért hazudott másfél évig? Miért nem hagyta már korábban abba? Miért nem mondott már korábban igazat?

Gyurcsány Ferenc:
Ebben a mondatban, amit idézett, arra utaltam, hogy nem voltam elég bátor, hogy megváltoztassam ezt a vonalat. Másfél évvel ezelőtt kezdtem hivatalomat, ezért használom ezt a kifejezést. Fél évvel később, 2005 elején a Magyar Parlamenthez szóltam, és azt mondtam, hogy tudják, amit teszünk, nem helyes. Nem vagyunk elég bátrak, hogy megmondjuk az igazat. És ezt nem értette meg senki. És félreértették a társaim, a párttársaim, és ellenzékem is.
Világos volt, hogy nem elég pusztán erről a jelenségről elméletileg beszélni, hanem végre kell hajtanunk néhány radikális változtatást. De akkor nem voltam olyan helyzetben, hogy meglegyen a lehetőségem arra, hogy megkezdjem ezeket a mélyreható reformokat. Csak néhány kis lépést tettem előre.

Nic Robertson:
De a valóság az, hogy hazudott, mert azt akarta, hogy újraválasszák. Állandósították a hazugságokat, mert különben pártját nem választják meg újra.

Gyurcsány Ferenc:
Csak …. Ha csak, néhány költségvetési kiigazítást hajtunk végre, akkor azt gondoltam, és most is ezt gondolom, hogy ez nem megfelelő program, mert ennek strukturális reformokkal kell társulnia. És egy évvel a következő választások előtt nem éppen jó idő strukturális reformokra.

Nic Robertson:
Az igazmondásra?

Gyurcsány Ferenc:
Igen … Az igazság, hogy reformokra van szükségünk, nem tudunk többet befektetni a szociális ügyekre. Ez az, amivel kampányoltam. Akkor nem ígértem új szociális programot az embereknek. Ez volt a fő különbség az utóbbi egy év magyar politikájában. Befektetésről, Magyarország megújításáról beszéltem, valamint strukturális reformokról, és arról, hogy a magyar korszak másik része folytatta a régimódi politikát, ez igazi kérdést volt.

Nic Robertson:
Abban az időben a költségvetési hiány magas volt. Az ellenzék azt mondja, hogy a költségvetési hiány magas, ne hallgassanak a miniszterelnökre. Ön azt mondta, hogy ez rossz, ez nevetséges.

Gyurcsány Ferenc:
Igen.

Nic Robertson:
Ez arcátlan hazugság volt az embereknek. Vagy nem volt elég bátor, ahhoz, hogy ne hazudjon?

Gyurcsány Ferenc:
Mindent megtettünk, amit tudtunk azért, hogy költségvetés megfeleljen a deficit-kritériumoknak. Amikor túlmentünk ezen a hiányon, tavaly, nyilvánosan beszéltünk erről. Nem titkoltuk el az előző év végén. Ez év elején, mindig azt ismételtem, hogy ha látok okot a beavatkozásra, akkor megteszem. Az igaz, hogy az év első hónapjai után, egyre világosabbá vált, hogy az eredeti cél nem tartható.

Nic Robertson:
Akkor, abban a másfél évben, amikor hazudott az embereknek, mi játszódott le a fejében? Mit érzett, amikor az ország népe előtt állt, és nem az igazat mondja nekik, amikor az lenne a kötelessége, hogy vezesse őket, mire gondolt, mi játszódott le Önben. Mit érzett?

Gyurcsány Ferenc:
Felelősséggel éreztem, hogy új időszakot kell kezdenünk. Mert nem számokról és adatokról beszélek, hanem egy olyan hozzáállásról, hogy engedjük meg az embereknek, hogy azt higgyék: mi, a kormány gazdaggá tehetjük őket, és vagyont adhatunk nekik ajándékba. Megpróbáltuk elkerülni azt, hogy szembesüljenek azzal a kötelezettséggel, hogy ők maguk felelősek magukért. Ezek azok a hazugságok, amelyről beszélek. Nem konkrét számokról és adatokról.

Nic Robertson:
De megszegte az alapvető elvet, ami a politikusok kötelessége, hogy őszinték legyenek. Ezt megszegte. Most hogyan várja el tőlük, hogy elfogadják, amit mondott? - Igen, folytassa miniszterelnök Úr!

Gyurcsány Ferenc:
Nem, nem. Ez sokkal bonyolultabb. Ez sokkal bonyolultabb.

Nic Robertson:
Elfogadható, hogy hazudjon?

Gyurcsány Ferenc:
Ez sokkal bonyolultabb.

Nic Robertson:
Elfogadható, hogy hazudjon?

Gyurcsány Ferenc:
Ha ön …. Ha… Ha feleségével vagy barátaival beszél, és megpróbálja érvelni, rávenni őket, hogy változtassák meg az ön életét, és egy nagyon drámai monológot mond nekik, hogy, kérem értsetek meg, változtatásra van szükségünk. Ebben a monológban leegyszerűsíti a tényeket, használja a nagyon erős hangsúlyokat. Ez egy személyes meggyőzés a privát … változtatások érdekében. Amit, amit… Ahogy érti, rábeszéltük az embereket, ezt nem az igazi igazság. Most amikor hazugságról beszélünk, az azt jelenti, hogy nem voltunk elég bátrak az országot szembesíteni a reformok szükségességével, ez nem adatok és számok eltitkolásáról szól.

Nic Robertson:
Miért lenne Ön az az ember, akinek folytatnia kellene mindezt, most hogy beismerte, hogy ehhez nem volt elég ereje, hazudott? Ami csak azért derült ki, mert valaki nyilvánosságra hozta ezt a hangfelvételt? Nem azért, mert Ön akarta, hogy nyilvánosság kerüljön. Hatalmas válságban van.

Gyurcsány Ferenc:
Nem, úgy látom, hogy nagyon sok ember a személyes életében keresi a legjobb időpontot, mikor változzon.

Nic Robertson:
Ez az Ön választása. Most pedig Önt kényszerítik erre.

Gyurcsány Ferenc:
Nem. Én voltam az egyetlen, aki arról beszélt, hogy a változtatások elkerülhetetlenek. És azt hiszem, amit tettünk, ez volt az egyetlen lehetőség, hogy elkezdjük ezeket a reformokat, amelyeket elkezdtünk néhány hónappal ezelőtt.

Nic Robertson:
Ön kényszerült ebbe a helyzetbe, mert közzé tették ezt a felvételt. Senki nem tudta volna meg, hogy hazudott, ha nem került volna elő a felvétel. Tovább hazudott volna, mert nem elég erős a nagy változtatásokhoz, nagy reformokhoz, amiket meg most végre akar hajtani.

Gyurcsány Ferenc:
Nem. Közvetlenül a legutóbbi választások után, erős kényszer, feszültség nélkül kezdtük el ezeket a reformokat az egészségügyben, az állami adminisztráció területén. Nagyon nehéz programot kezdtünk a költségvetés kiigazítására. Magyarországon mi hisszük egyedül, hogy ez az egyetlen lehetséges út. Ellenfeleink, akik ellenzik ezt a programot, most azt a politikát folytatják, amely véget ért, ami ezt eredményezte, azt a helyzetet, hogy szükségünk van a reformokra.

Nic Robertson:
Miért kellene most bárkinek is hinnie Önnek?

Gyurcsány Ferenc:
Mert sokan hiszi, hogy én vagyok az egyetlen, aki végig tudja vinni ezt a programot, aki meg tudja valósítani ezeket a változtatásokat.

Nic Robertson:
De nagyobb tömegek vannak az utcán ma este. És úgy tűnik, készen állnak a folytatásra.

Gyurcsány Ferenc:
Ezért kell az utcán lévőket meghallgatnunk.

Nic Robertson:
De ők azt mondják, távozzon, mondjon le hivataláról. Valaki mást akarnak. Hazudott nekik.

Gyurcsány Ferenc:
Igen, és sokan azt mondják nem Feri, te vagy az egyetlen, maradj!

Nic Robertson:
Hol vannak? Hol vannak, akikről beszél, otthon? Az utcán lévő emberek azt mondják, távozzon.

Gyurcsány Ferenc:
Ez néha a nemzet szokásának kérdése.

Nic Robertson:
És a vezetők szokása, hogy hazudjanak?

Gyurcsány Ferenc:
Nem.

Nic Robertson:
Ön azt mondta, igen.

Gyurcsány Ferenc:
Nem. A személyes megjegyzés egy drámai monológban az nem ugyanaz, mintha azt hiszi, hogy ez a kifejezés arra vonatkozik, hogy tudatos szándék lenne rászedni az embereket. Nem, ez a szöveg félreértése. Talán nagyon fontos lenne megnézni az egész szöveget ahhoz, hogy megértsük az összefüggését, mert a szöveg sok részéből világossá válik, hogy ez egy szélesebb összefüggésről szól, nem arra, amire Ön hivatkozik.

Nic Robertson:
Visszatérek az álláspontomhoz, Ön pedig az Önéhez, vissza ahhoz, hogy másfél évig ezelőtt nem volt elég erős, hogy hazudott az embereknek.

Gyurcsány Ferenc:
Ismételjük magunkat.

Nic Robertson:
Úgy van.

Gyurcsány Ferenc:
Szerintem az, amit Ön megértett ebből, az nem helyes. Értem, amit kérdez ... De ez nem jelenti azt, az egész szöveg egészében nem azt jelenti, amit megértett.

Nic Robertson:
Erősebbé teszi ez most Önt? Képes lesz elfogadtatni a parlamentben keményebb reformokat, amelyeket a kritikusok szerint is meg kell tennie a hiány csökkentéséhez?

Gyurcsány Ferenc:
Elég erős vagyok, hogy megtegyem.

Nic Robertson:
Máris?


Gyurcsány Ferenc:
Igen.

Nic Robertson:
Erőssebbé teszi?

Gyurcsány Ferenc:
Erősebbé tesz. Elég támogatást kapok, és nagyon elkötelezett vagyok annak érdekében, hogy megtegyem. Ezt a ciklust ezzel a politikával kezdtük, és folytatni fogom.

Nic Robertson:
Némelyek igazi politikai túlélőként jellemeznék Önt, és hogy az esemény folytatása csak fejleszti az ön képességét a túlélésre, és a reformok végrehajtására. Mit gondol mikor fog a hiány olyan szintre csökkenni, hogy csatlakozhassanak az európai valutához?

Gyurcsány Ferenc:
Ez az ún. maastrichti kritérium, amely szerint a költségvetési hiánynak a GDP 3 %-a alatt, vagy körülbelül azon a szinten kell lennie. Programunk, amelyet elküldtünk Brüsszelbe az Európai Uniónak, tartalmazza azt a célt, hogy 2009-ben elérjük ezt a célt.

Nic Robertson:
Úgy gondolja, hogy ez 2009-re megtörténik?

Gyurcsány Ferenc:
Nem megtörténik, ez nem megtörténik, hanem megcsináljuk.

Nic Robertson:
Hogyan fogják ezt megtenni? Mik azok a reformok, amiket meg fog tenni? Mert jelenleg nem azon az úton jár.

Gyurcsány Ferenc:
De igen, 2 átfogó reformot kezdtük végrehajtani, az államigazgatás és az egészségügyi rendszer terén. De ezek a reformok önmagukban nem elégségesek. Kemény költségvetési kiigazítási programot kezdtünk, a Magyar Parlament elfogadta.

Nic Robertson:
Mit gondol, ez a bizonytalan helyzet fokozódni fog? A tiltakozás növekedni fog?

Gyurcsány Ferenc:
Nagyon óvatosan kell kezelnünk ezt a helyzetet. Megbízható módon kell válaszolnunk erre a helyzetre. Beszélni, meghallgatni, mit mondanak az emberek, és válaszolnunk kell, nyitottnak kell lennünk. De azt hiszem, hogy az emberek többsége támogat bennünket.

Nic Robertson:
Tehát, nem mond le?

Gyurcsány Ferenc:
Tessék?

Nic Robertson:
Tehát, nem mond le?

Gyurcsány Ferenc:
Nem fogok.

Nic Robertson:
Nagyon köszönöm. Nagyra értékelem, hogy eljött. Talán lassan tanulok.

Gyurcsány Ferenc:
Igen lassan.

Nic Robertson:
Nagyra értékelem, hogy eljött.

CNN: Gyurcsány interview (1. rész)

CNN: Gyurcsány interview (2. rész)

Hozzászólások

Dr. Constantin Helios

2008-06-03 00:22:17
A politika és az erölcs két különböző dolog. A politikában nincs erkölcs, az erkölcsnek semmi köze a politikához.A tisztát nem lehet összemosni a szennyessel. - Vagy manapság már minden normális? A megoldás nem a sokasodó parlamenti pártokban van. Hanem a mentelmi jog megszüntetésében. Minden ember büntetőjogi felelősséggel tartozik cselekedeteiért. A magát politikusnak mondó ember is. Ez az erkölcs. Minden más csak politika, melyből nem lehet megélni. - Mármint a népnek.
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

WikiLeaks fojtatni fogja az USA háborús visszaéléseinek közzétételét

Assange szerint Gates ”nem vesz tudomást a megölt gyerekek és asszonyok ezreiről”.

’Nili Fossae’ – eltemetett élet a Marson?

Adrian Brown: Ezeket a képződményeket élet hozta létre. Ezt az a tény alapján jelenthetjük ki, hogy csak az élet alkothatta azokat az alakzatokat; geológiai folyamat erre képtelen.

Munkába rendelték Athén sztrájkoló sofőrjeit

Görögországban a kormány az EU és IMF követelmények miatt kénytelen a fuvarozókat érintő népszerűtlen intézkedések meghozatalára.

Nagy Britannia ’terror’ figyelmeztetése feldühítette Pakisztánt

Az ISI [pakisztáni titkosszolgálat] csak egyike volt azon szervezeteknek, melyeket a CIA a talibánok és mudzsaheddinek támogatására használt a szovjetek elleni afganisztáni harcokban.

Viszlát Maradona

Maradona végül a kolumbiai – venezuelai válság kellős közepén kötött ki, és mint mindig, ehhez is sok hozzászólni valója van.

Ez lenne a globalizáció?

A világ irányítását sürgősen társadalmi kontroll alá kéne venni, mert néhány idióta jóvátehetetlen károkat okoz.

Oliver Stone holocaustra tett megjegyzése feldühítette Izraelt

Oliver Stone: Izrael évekre elb.szta az Egyesült Államok külpolitikáját.

Hajtóvadászat a WikiLeaks informátorára

Regev faluban múlt pénteken helyi beszámolók szerint 52 civilt, köztük gyerekeket és nőket öltek meg Nato katonák egy helikopter támadás során. A Nato részéről egyenlőre nem látják bizonyítottnak a mészárlást.

Botrány a WikiLeaks által közzétett afganisztáni dokumentumok miatt

A közzétett adatok arra engednek következtetni, hogy Pakisztán, az USA szövetségeseként ’kettős játékot’ folytat.

Az USA zöld utat adott Izraelnek Irán megtámadására

Robert Gates védelmi miniszter: Egy újabb háború a Közel-Keleten az, ami a legkevésbé hiányzik. Valójában úgy vélem, hogy több szinten is tragikus lenne.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán