Muhammad Abdullah Gul Dél-Ázsia kutató írása alapján

A jelek szerint nagy fordulatot vesz a történelem Afganisztán elhagyott dombjai és völgyei között, ahol a világ egyedüli szuperhatalma vezette szövetség kénytelen szembesülni vereségével, az al-Quaeda és talibán ellenállók névtelenen harcosai ellen.
És ennek a vereségnek a hatását az egész földgolyó érzékelni fogja.

A 2001 októberében kezdődött véres konfliktus már csaknem 9 éve tart.
A kezdetben vereséget szenvedő talibánok idővel felerősödtek, különösen 2003 után, amikor a Nato nemzetközi biztonsági erői (ISAF) és az USA hadserege egyre több csapatot hozott az országba, egyre kiterjedtebb területek ellenőrzéséhez.

A 2002-es ’Anaconda hadművelettől’ (ahol az USA hadserege a CIA speciális egységeivel és Nato erőkkel megpróbálta szétzúzni az al-Quaeda-t és a talibánokat Shahi Kotban) a 2009-es Khanjar hadműveletig a talibánok számos győzelmet arattak a megszálló csapatokkal folytatott kisebb és közepes méretű összetűzésekben.

Máig nem sikerült legyőzni a legyőzhetetlennek tűnő talibánokat, akik szilárd erkölcsi tartásukkal mintha még erősödtek is volna.
Obama 2009 december elsejei beszéde a fáradtság és kimerültség jeleit mutatta, melynek hatására számos fiatal és lelkes afgán csatlakozott a talibánokhoz.
Ráadásul a jelenlegi elnök, Hamid Karzai agyon manipulált megválasztása is rombolólag hatott a hivatalos politikai környezetre.
Karzai kabinet választása ugyanilyen botrányosra sikeredett. Azokkal a korrupt, tesze-tuszi hadurakkal töltötte fel a minisztériumokat, akik valószínűleg képtelenek lesznek védekezni a talibánok várható őszi támadása ellen.

Az újabb 30,000 amerikai katona sem fog sokat változtatni a helyzeten, hiszen ők képtelenek lesznek helyén tartani a tántorgó bábkormányt. A megszálló erők inkább maradnak a helyőrségeikben, minthogy kimerészkedve a terepen találják szembe magukat a talibánokkal.
Ez a stratégia a légierő fokozottabb használatát fogja eredményezni, melynek pusztítása viszont az afgán emberek dühét szítja csak. Az afgán hadsereg létszáma még mindig nem érte el a 90 000 főt, és a jelentések alapján a talibánok emberei már oda is beszivárogtak.

Mindeközben a Nato és USA csapatok orra előtt bonyolódó kábítószer kereskedelem nem vesztett lendületéből. Múlt évben 6 200 tonna nyers ópiumot adtak el, ami 92 százaléka a világ drogfogyasztásának.
Sok milliárd dollár csurog ebből a kereskedelemből a talibán csoportokhoz, akiknek támogatása nélkülözhetetlen a helyi kormányzóknak és haduraknak a pozícióik fenntartása miatt.

A talibánok azt állítják, hogy az ország 80 százalékát uralják, ami lehet hogy túlzás, de Robert Gates, az USA védelmi minisztere nyilvánosan elismerte, hogy az ország 32 tartományából 11 az ellenállók kezén van.

Fentiekből következik, hogy az afganisztáni zavaros helyzetet katonailag nem lehet megoldani. Olyan politikai megoldást kell találni, ami eleget tesz a következő kritériumoknak:
1. A megszálló csapatok méltóság teljes kivonulásának biztosítása;
2. Működőképes kormány megléte a kivonulás után;
3. Folyamatos érdekeltség és közreműködés Afganisztán újjáépítésében.

Ezek a célok még nem kristályosodtak ki. Az USA várható veresége által erősen érintett országok – azaz a térség más országai és a muszlin világ – teljesen marginális szerepet játszanak, és addig nem is lesznek bevonva a békefolyamatba, amíg az ellenőrzés ki nem fog csúszni a kezekből.

Mielőtt a béke ösvényéről beszélnénk, néhány kritikus tényezőről is említést kell tenni, nevezetesen a külső tényezőkről, Afganisztán etnikumairól és az al-Qaeda-ról.

Külső tényezők

Obama az afganisztáni politikáját négy kontakt ország szerint határozta meg: Oroszország, Kína, Irán és India.
Talán kényelmi okokból kihagyta Pakisztánt és Szaúd-Arábiát, akik nélkül pedig az afgán béke meglehetősen illuzórikus.
Kína és Oroszország bár fontosak, szerepük mégis csak periférikus az afgán megbékélés szempontjából.
Irán befolyása a shia közösségekre korlátozódik, akik nem játszanak meghatározó politikai szerepet Afganisztánban.
India annak ellenére, hogy 1,2 milliárd dollárt fektetett afganisztáni projektekbe, kívülálló maradt az afgán társadalom fő irányultságát tekintve. Hatással csak a jelenlegi rezsim néhány száz befolyásos tagjára van, a társadalmi vagy politikai csoportosulásokra azonban nem.
A talibánok különösen elutasítóak az indiaiak bármi nemű bevonásával szemben, mivel nem felejtik el, hogy az orosz invázió idején India a szovjet hatalom szövetségese volt.
India mos az USA szélárnyékában érkezett – az afgán emberek ellenérzése közepette.

Etnikai összetétel

Az afgán társadalom 58 százalékát teszik ki a pashtunok (akik a talibánok legfőbb támogatói), 20 százalékát a tadzsikok, 8 százalékát az üzbégek, 7 százalékát a hazarok (legtöbbjük Shia) és 5 százalék az egyéb etnikum, beleértve a kirgízeket, baluchokat, aimakokat és arabokat.
A pashtunok fognak gyakorlatilag rendelkezni a jövőben a vétójoggal bármilyen politikai kérdésben. Jelenleg ezt a népcsoportot perifériára szorították és diszkriminálták.

Bár az afgán nemzeti érzületnek megvan az összetartó ereje, az etnikumi hovatartozás továbbra is döntő szerepet játszik. Az afgán múlt annak a történelmi ténynek a tanúsága, miszerint az erős akaratú uralkodó laza kormányzási rendszerrel az egyetlen receptje a tartós békének.
A jövő ez alapján a talibánok meghatározó szerepére kell hogy épüljön, akik a múltban erős jellemet mutattak, határozott politikai akarattal és ragaszkodással a Shariah törvényei szerinti igazságszolgáltatáshoz.
Sok hibájuk ellenére, mint például a nőkkel való bánásmód, ill. az erőszak alkalmazása a társadalmilag elvárt viselkedés kikényszerítésére, a talibánok nagyon relevánsak maradtak az afgán társadalomhoz. Becslések szerint az afgánok 70 százaléka várja a talibánok hatalomra jutását, bár megreformált formában.

Az al-Qaeda már nem monolitikus szervezet; globális ’franchise’-á alakkult. Csoportosulásai áthelyeződtek, és jelenleg csak kismértékű jelenlétük tapasztalható az országban.
Az a nyugati feltevés hogy Pakisztánban rejtőzik a vezetőségük önmagában nevetséges, és csak Pakisztán harci kedvének ’ösztönzésére’ jó.
A legtöbb operatív al-Qaeda sejt már új közel-keleti és afrikai hadszínterekre távozott, magára hagyva a vérző és megzavardodott amerikai hadsereget az afganisztáni háborús színházban.

A lehetséges kiút

Obama végül elkezdte a tárgyalásokat, és ütemtervvel állt elő a csapatok kivonását illetően.
Az afgán konfliktus által érintettek másik része azonban gyorsan akar megoldást találni, mielőtt kiszaladnának az időből.
Az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC) hatékony fórummá válhatna, ha nem csak az USA kulcsjátékosaként szerepelne.
Egy független OIC álláspontra lenne szükség, ami figyelembe veszi a Muszlim országokban tekintélyes ’ulama’ (vallásos tudósok) delegációk elképzeléseit is. Ebben Pakisztánra, Iránra és Szaúd-Arábiára kéne bízni a vezető szerepet.

Az USA politikájában a látható paradigma váltásnak a jelentős párbeszédek alapvető előfeltételeinek szintjén kéne lennie a konfliktus sikeres megoldásához.
Amennyiben az USA nem tudja egyértelműsíteni álláspontját, az afgán zűrzavar még évekig is elhúzódhat.
Néhány elv a legfontosabbak közül, amelyeket tisztázni kell a hathatós párbeszéd megkezdéséhez:
1. Az USA-nak meg kell határoznia a külföldi csapatok kivonásának határidejét;
2. Az afgán ellenálló mozgalomról el kell távolítani a ’terorista’ megbélyegzést;
3. Afgán foglyokat feltétel nélkül szabadon kell bocsátani, mind a hazai mind a külföldi börtönökből.

A megoldás keresése közben a következő szempontokra kell ügyelni:
1. Afganisztánban ideológiai konfliktus van, és bármilyen kísérlet más megközelítésre eleve kudarcra ítélt;
2. A külföldi erők által létrehozott koalíciós kormány rövid életű lesz;
3. A kierőszakolt megoldás a visszájára fog elsülni. A megoldásnak tisztán afgánnak kell lennie, ami afgán talajról érkezik;
4. A marginális vagy USA közeli érdekek beágyazása nem fog eredményre vezetni;
5. Végül de nem utolsó sorban, figyelembe kell venni, hogy az afgánok eltökélten független nép, és soha nem fognak kompromisszumot kötni a szabadságuk, hitük vagy tisztességük kárára. Ha viszont igazságos és méltányos megoldás születik, könnyen asszimilálódnak a globális közösségbe. Képesek a gyors haladásra és fejlődésre, de csak ha hagyják a saját eszközeik használatát.