Pártkasszából mentsék meg a bajba jutott gazdákat
Egy tiszta kezű politikus, az Állami Számvevőszék de a közbeszéd szerint is, Önök magánkasszaként kezelve az állami költségvetést, ennél sokkal több pénz fordítanak magukra, kampányokra, autóparkra és méregdrága, sosem hasznosuló tanulmányokra.
Balogh Gyula nyílt levele a parlamenti pártelnököknek és pénztárnokoknak.
Láthatóan elfelejtették már azt a mondást, amely szerint a juhot mindenekelőtt etetni kell ahhoz, hogy meg is tudják nyírni. Ha mégsem a felejtés a hibás, akkor még nagyobb a baj, hiszen Önök azért ülnek az Országgyűlésben, hogy a nemzet felemelkedésért és jólétéért dolgozzanak, azért, hogy a kilátástalan helyzetbe került embereken segítsenek, és ne átlépjenek rajtuk. Például az almatermelőkön és feldolgozókon, de írhatnám a gabona-, a meggy- és a dinnyetermesztőket egyaránt.
Mint a híradásokból tudhatják, az almatermelő gazdák a MAGOSZ-szal egyetértésben nettó 30 FT/kg-ban határozták meg az ipari alma felvásárlási árát. Bár egy korábbi, a MAGOSZ főtitkárához címzett nyílt levelemben már utaltam rá, most kénytelen vagyok megismételni a szomorú tényt: az alma feldolgozó üzemek tulajdonosai ezt az árat azért nem tudják megfizetni, mert a feldolgozás költsége az elmúlt két évben egy kilogramm almára vetítve 14 FT + ÁFA-val növekedett. S még mielőtt a csőd szélén álló feldolgozó üzemeket kezdenék hibáztatni a kialakult helyzetért, íme azok a többletkiadások, amelyek rajtunk kívül álló okokból terhelnek bennünket és csökkentik majd a felvásárlási árat.
Drasztikusan emelkedett a gáz, a villamos energia, a kamat, az üzemanyag, a szállítási segédanyag és az alkatrészek költsége, miközben 10%-kal csökkent a sűrítmény világpiaci ára, az Euro/Forint átváltás pedig alma kilogrammonként 4 forint további csökkenést okoz. A termelők követelésével azért is értek egyet, mert nekik az előző és idei év természeti katasztrófáin kívül még a növényvédőszer és műtrágya árának már-már egekbe szökő áremelkedéseit is ki kell védeni. Amennyiben az inflációs hatásokat is ellensúlyozni szeretnénk, az almatermelőket nettó 36 -38 forint/kg-os ipari alma felvásárlási ár illetné meg, a 2006-ban elértekhez hasonlóan.
A fentiek alapján 400.000 tonna ipari almával kalkulálva, mintegy 8 milliárd forint a különbség a realitás és az elvárás között. Az eddigi gyakorlat szerint a Magyar Kormány borítékolhatóan el fogja utasítani a termelők igényét. Pedig ez a 8 milliárd megvan és bármikor kifizethető az Önök pártkasszáiból. Nyissák meg a bőségszarut és fizessék ki ezt a pénzt a magyar almatermelőknek! Egy tiszta kezű politikus, az Állami Számvevőszék de a közbeszéd szerint is, Önök magánkasszaként kezelve az állami költségvetést, ennél sokkal több pénz fordítanak magukra, kampányokra, autóparkra és méregdrága, sosem hasznosuló tanulmányokra. Egy neves újságíró évekkel ezelőtt csak a listaárakat véve alapul, több tízmilliárdra hozta ki a pártok választási kampányköltségeit. Ha arra jut, jutnia kell a bajba jutott gazdák megsegítésére is. Nemes gesztusukkal azt is bizonyítani tudnák, hogy valóban választóikért egyszersmind a nemzet érdekét szolgálva ülnek az Országgyűlésben, és szívükön viselik a magyar gazdák sorsát.
Üdvözlettel:
Balogh Gyula
a Magyar Nemzeti Szövetség elnöke
Kapcsolódik:
Levél Gráf Józsefhez
A magyar családok döntő többsége egyre nehezebb helyzetbe kerül az élelmiszerárak drámai mértékű emelkedése miatt. A Fidesz és a KDNP az alapvető élelmiszerek árát terhelő ÁFA mértékének 20 százalékról 5 százalékra való csökkentését kezdeményezi.
EUROSTAT-adat az élelmiszerárakról
Annak ellenére, hogy Magyarország jelentős élelmiszertermelő ország, az elmúlt évben Európában az egyik legnagyobb mértékben Magyarországon növekedtek az élelmiszerárak. Ez az adat azért ijesztő, mert a magyar lakosság jövedelmének huszonhét százalékát fordítja élelmiszervásárlásra. A Fidesz az elmúlt időszakban számos alkalommal tett javaslatokat arra vonatkozóan, hogyan lehetne megfékezni ezt a tendenciát.
Drasztikusan drágulhatnak az élelmiszerek
A gyümölcstermelők kára eléri a 40 milliárd forintot. A szántóföldi növénytermelők aszály miatti kára pedig eléri a 250-350 milliárd forint közötti összeget. Font Sándor szerint a kormány által a fagykárenyhítésre felajánlott összeg a károknak csak mintegy 10-15 százalékát orvosolhatja.
Bioüzemanyag - hazai földről
Az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottsága június 23-án és 24-én, hétfőn és kedden Brüsszelben az Európai Unió megújuló energia célkitűzéseit vitatta meg. Hegyi Gyula, a bizottság magyar tagja az új jogszabályhoz olyan módosító indítványt nyújtott be, mely szerint az Európai Unió bioüzemanyag igényét alapvetően az Európában megtermelt, felesleges mezőgazdasági potenciált felhasználó nyersanyagból kell kielégíteni.
Áremelések... Még kér a nép, most adjatok neki!
Az inflációnál magasabb gáz- és villanyár emelés, drasztikusan dráguló közszolgáltatások, megugró élelmiszerárak - ez vár a hazai háztartásokra 2008-ban, miközben a nyugdíjak és a bérek emelése legfeljebb a szinten tartásra lesz elég.
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






