Bejelentkezés


Össztűz az egészségügyi miniszterre

2007-05-17 - Politaktika

Horváth Ágnes szerint a kórházban elhunyt betegek 20 százalékát „félrekezelték”.

Csáky András (MDF) és Karsai József (MSZP) is kifogásolja az egészségügyi miniszter munkáját és kijelentéseit. Tűrhetetlen, hogy az OEP felmondja a szerződést egy forgalmazóval és a betegek járjanak rosszul.

 A hét elején Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a Parlamentben, egy tanulmányra hivatkozva kijelentette, hogy a kórházban elhunyt betegek több mint 20 százalékát félrekezelték.

Az MDF politikusa, Csáky András szerint ez az állítás nagyon súlyos és nem igaz. Ezért a Magyar Demokrata Fórum kezdeményezi, hogy az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága jövő héten hallgassa meg Horváth Ágnes egészségügyi minisztert és az általa idézett tanulmány készítőjét.

A szakbizottság szocialista elnökéhez, Kökény Mihályhoz írt levélben egyben kérte Csáky András azt is, hogy a tanulmányt még ezen a héten juttassák el a tagokhoz. Ennek különösebb akadálya ugyanis nem lehet, mert azt a szakminisztériumtól egy kereskedelmi televízió már megkapta. Az MDF egyelőre reméli, hogy a bizottság elnöke eleget tesz kérésnek és a minden alapot nélkülöző kijelentés miatt kialakult helyzetet tisztázhatjuk.

Csáky András mellett, a szocialista Karsai József is frontot nyitott az egészségügyi miniszterre. - Több tízezer forintba kerülhet havonta a betegeknek, ha az Országos Egészségbiztosítási Pénztár megszünteti az egyik céggel az inzulinpumpa és az ahhoz kapcsolódó szerelékek forgalmazásáról szóló támogatási szerződést - közölte Karsai József az MTI-vel.

A képviselő a cukorbetegek jelzései alapján az elmúlt hónapokban több sajtótájékoztatón is jelezte, hogy az egyik forgalmazó, a Med-Trust Kft. kevesebb, az OEP által támogatott szereléket szállított le a betegek részére, mint amennyit ők kifizetek.

Karsai József az ügyben rendőrségi feljelentést is tett, sőt a fogyasztóvédelemhez és a versenyhivatalhoz is fordult.

A Népszabadság szerint az OEP megszünteti a támogatási szerződést az egyik forgalmazóval, a Med-Trust Kft-vel, ám ez azt jelenti, hogy azok a betegek, akik ettől a társaságtól kapták az inzulinpumpát, immár kénytelenek a teljes áron megvásárolni a hozzá kapcsolódó szerelékeket.

- Tűrhetetlennek tartom, hogy azért, mert az OEP felmondja a szerződést a forgalmazóval, a betegek járjanak rosszul – mondta a politikus. - A következő héten ezért azt tervezem, hogy interpellációt nyújtok be az egészségügyi miniszterhez az inzulinpumpa és szerelékeinek forgalmazásával kapcsolatban - nyilatkozta Karsai József.



Előzmények:

Ellenzi a több-biztosítós modellt az MSZP?

A szocialista párt Társadalompolitikai Tagozata után, a Filló Pál vezette Munkástagozat is elutasítja a több-biztosítós egészségügyi modellt.

Horváth Ágnes rosszindulatú daganatként pusztít és rombol
Az egészségügyi minisztérium az infarktust, az abortuszt és az allergiás vizsgálatért megtett 70 kilométeres utazást támogatja?

A magánbiztosítási üzletág ellen
Levél az országgyűlési képviselők számára. Szavazzanak „nem”-mel a törvényjavaslatra. Az aláírók között találhatóak az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának tagjai és számos civil egyesület. "Kérjük, hogy szavazzon „nem”-mel a közeljövőben a Tisztelt Ház elé kerülő olyan törvényjavaslatra, amely szabad utat engedne a magánbiztosítási üzletág vállalkozóinak a társadalombiztosítás vagyonához."

1000 forintos vizitdíj
Már emelik a tarifákat. Mi lesz később? Eddig hat milliószor fizettünk vizitdíjat február 15-e óta. Az eddigiekkel ellentétben a rendőrség és a tűzoltóság mentesül a vizitdíj-szabályok alól.

Molnár Lajos, a gyáva lelépett
Április 6-ai hatállyal távozik a hentes egészségügyi miniszter. Örömre azonban továbbra sincs ok. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán elfogadta Molnár Lajos egészségügyi miniszter írásban benyújtott lemondását 2007. április 6-ai hatállyal.

Rend(elő)be tesszük az egészségügyet
...egyre betegebbek a szocialisták a liberálisoktól?

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán