Országos vezetőségi értekezletet tartottak az ifjú kisgazdák
A kampányfőnök kiemelten fontos feladatának Dr. Becsey Zsolt kisgazda EP képviselő-jelölt kampányának támogatását tekinti.
Dr. Turi-Kovács Béla reméli, hogy a jó kezdetet még jobb folytatás követi.
A Szövetségesek Házában került sor 2008. augusztus 22-én a KPE ifjúsági tagozatának országos vezetőségi értekezletére.
A Kisgazda Ifjúsági Tagozat (KIT) országos elnökségének, valamint megyei elnökeinek részvételével lezajlott alkalom kapcsán Dr. Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetségpárt elnöke levélben köszöntötte az ifjú kisgazdákat. Levelében többek közt így írt: "Örömmel látom, hogy a fiatalok körében a megkezdődött szervezés, a kérés, hogy vegyenek részt a magyar politikai életben erejük és képességük szerint, sokak részéről meghallgatásra talált. Ma már elmondhatjuk, hogy az indulás sikeres, a jövő reményteli. Köszönetet kell mondanom azoknak, akik hittek abban, hogy a fiatalság mozgósítható, okos és jó célok érdekében tenni kívánó. Szeretném remélni, hogy a jó kezdetet még jobb folytatás követi."
Az ülés elején Tábori Ferenc, a tagozat megbízott kampányfőnöke tartott összefoglalót a 2009-es Európai Uniós képviselőválasztásig hátralévő időben az ifjú kisgazdák előtt álló feladatokról. Hangsúlyozta, hogy az EP választást az Országgyűlési választások főpróbájának kell tekinteni. A kampányfőnök a KIT kiemelten fontos feladatának Dr. Becsey Zsolt kisgazda EP képviselő-jelölt kampányának támogatását tekinti.
Chladek Tibor, a tagozat országos elnöke rövid belpolitikai összefoglalót tartott, kiemelve a Drogmentes Magyarországért Charta sikerét, jelentőségét. A KIT országos vezetőségi tagjai tartózkodás és ellenszavazat nélkül megbízták Polyák Józsefet, a charta egyik szellemi szülőatyját az ifjú kisgazdák drogügyi stratégiájának további irányításával.
Ezután a résztvevők rátértek a határozati javaslatok megtárgyalására.
A résztvevők deklarálták, hogy a KIT a jövőben is a KPE tagozataként kíván működni, elsődleges céljának pedig a népi-nemzeti értékek képviseletét, a kisgazda hagyományok ápolását, a mezőgazdaságban elhelyezkedni kívánó fiatal gazdálkodók érdekvédelmét, valamint a kormányzat által magára hagyott magyar vidék támogatását tartja.
A KIT ülését megtisztelte jelenlétével Kékesi Márton, a Kisgazdák országos vezetőségének tagja, a KPE fővárosi elnöke is, aki elismerően szólt a tagozat vezetőinek szervezőmunkájáról, és méltatta a KIT jelentőségét a Fidesz vezette Szövetség ifjúsági szervezetei között.
A Kisgazda Ifjúsági Tagozat 2008. augusztus 22-én megszavazott határozatai.
1. A Kisgazda Ifjúsági Tagozat (KIT) országos vezetősége határozatot fogad el arra vonatkozólag, hogy az ifjúsági tagozat a jövőben is a KPE szervezeti keretein belüli tagozatként kíván működni, amely elsősorban az ifjúságot érintő kérdésekben kíván önállóan megszólalni a KPE által képviselt népi-nemzeti értékek mentén.
2. Azokon a településeken, ahol a helyi KPE-KPSZ alapszervezeten belül a KIT külön csoporttal rendelkezik, ott az ifjúsági tagozat elsődleges feladatának tekinti, hogy tagjai a felnőtt szervezetet segítsék a modern világ követelményeinek való megfelelésben, hogy munkabírásuk, technikai-informatikai tudásuk és lendületük hasznosításával kiegészítsék a felnőtt tagságot. Az ország azon pontjain, ahol még nem alakult helyi KPE-KPSZ szervezet, de az ifjúsági tagozat jelen van, ott a KIT helyi vezetőségének tagjai felkeresik a KPE választókerületi delegáltját, és felajánlják neki szolgálatait helyi KPE-KPSZ szervezet létrehozásának céljából.
3. A 2009. tavaszán esedékes Európai Parlamenti képviselőválasztás sorsdöntőnek ígérkezik a magyarországi közélet szempontjából. Ezért a KIT hangsúlyosan készül a kampányra, amelynek kezdetére létrehozza saját kampánycsapatát Tábori Ferenc megbízott kampányfőnök vezetésével. A kampánycsapat fő feladatának Dr. Becsey Zsolt kisgazda EP-képviselőjelölt kampányának támogatását tekinti, ennek érdekében - ha a szükség úgy kívánja - országjárásba kezd a dél-alföldi régióban.
4. A magyar jövő záloga a magyar föld, a magyar agrárium védelme. Ezért a KIT hangsúlyosan szándékozik képviselni a mezőgazdaságban elhelyezkedni kívánó fiatal gazdálkodókat, segíteni kívánja őket a földhöz jutásában és önálló vállalkozások elindításában. Az ifjú kisgazdák agrárértelmiségiek, agrár-szakirányú tanuló hallgatók bevonásával szaktanácsadói fórumot kíván teremteni a mezőgazdaságból élő fiatalok számára.
5. A tagozat munkacsoportjai - a szociális, az informatikai és a nemzetpolitikával foglalkozó "összmagyar" munkacsoport - aktív részesei szeretnének lenni a kisgazda program-előkészítő bizottság munkájának. Ezért a munkacsoportok korosztályuk problémáira fókuszáló rövid írásbeli anyagot készítenek, amelyet legkésőbb szeptember közepéig átadnak Kékkői Zoltánnak, a program-előkészítő bizottság politikai vezetőjének.
6. A KIT országos vezetősége örömét fejezi ki amiatt, hogy a Drogmentes Magyarországért Charta felkeltette a média, és ezzel együtt a társadalom érdeklődését. A vezetőség a Parlament őszi ülésszakának megkezdéséig legfontosabb feladatának a charta népszerűsítését tartja, ennek érdekében október elején szakmai konferenciát szervez középiskolai tanulók számára.
7. A KIT vezetősége támogatja a KIT elnökségének azon törekvését, hogy a Fidelitasszal, mint a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség ifjúsági társszervezetével szerződésben rögzített módon alakítson ki együttműködést, egyúttal támogatja a Fidesz Ifjúsági Tagozatával kialakult jó munkakapcsolat további fejlődését is.
Kapcsolódik:
Becsey Zsoltot jelölik a Fidesz EP-listájára
A képviselő a 2009. június 7-i választásokig hátralévő időszak legfontosabb feladatának azt tartja, hogy a dél-alföldi régió önálló képviseleti irodát hozzon létre Brüsszelben. Becsey Zsolt néppárti európai parlamenti képviselőt javasolja a 2009-es választásokon a Fidesz EP-listájára a Kisgazda Polgári Szövetség.
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






