Bejelentkezés


Orbán Viktor nem kér bocsánatot

2007-02-28 - Politaktika

Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztertől nem fog bocsánatot kérni Orbán Viktor, amiért azzal vádolta meg a rendőrséget, hogy politikai utasításra cselekedett.

Közben a Budapesti Rendőr Főkapitányság feljelentését másodszorra már elbírálásra alkalmasnak találta a bíróság a kordonbontással kapcsolatban. Szijjártó szerint nem fognak a mentelmi joguk mögé bújni.

Alapvetően nem volt miért bocsánatot kérnie Orbán Viktornak Petrétei Józseftől, hiszen maga a miniszterelnök ismerte el, hogy szeptember 17-18-án végig kapcsolatban volt a rendőrséggel és utasításokat is adott. - Miért lett volna ez másképpen október 23-án – kérdezte a Fidesz elnöke kedden az egyik kereskedelmi csatornán.

Három napon belüli bocsánatkérésre szólította fel az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Orbán Viktor, amiért azt állította, hogy október 23-án a rendőrség politikai parancsra cselekedett. Ezt a politikus újra megismételte korábbi kijelentését. - Az a véleményem, hogy Magyarországon 2006. október 23-án a rendőrség politikai nyomásra és utasításra hajtott végre saját polgáraival szemben brutális rendőri akciókat - fogalmazott a pártelnök. Orbán szerint az előre hozott választások jelentik a megoldást Magyarország bajaira, de ez meglepő annyiban, hogy több párttársa viszont nyilvánosan is kijelentette, hogy erre semmilyen reális esély sincs. A Fidesz prominense elmondása alapján azért esett a választás az Erzsébet-híd pesti hídfőjére a március 15-ei rendezvénnyel kapcsolatban, mert ez a helyszín van a legközelebb a Petőfi szoborhoz. Orbán Viktor kitért a Fidesz nagygyűlésein is megjelenő Árpád-sávos zászlókra is. - Az nem nyilas zászló, ez egy tévedés. A nyilas zászló az úgy festett, hogy az Árpád-sávos zászlóba nyilas keresztet rajzoltak. Ilyen zászlót én nem látok ma a magyar köztereken, ami nagyon helyes, mert egyébként szerintem ez bűncselekmény volna, önkényuralmi jelképet szimbolizálna – mondta.

A két zászló összekeverése valóban olyan hiba, mintha ha a magyar zászlót "lerákosistáznánk", hiszen a piros-fehér-zöld zászló - egy búzakoszorú által közrefogott kék mezőben lévő búzakalászt és kalapácsot, valamint a csúcsán vörös csillagot ábrázoló - címerrel volt ellátva a Rákosi korszakban.

Az Orbán Viktorral készült interjú részletei, valamint Gyurcsány Ferenc tavalyi kijelentése a rendőrségi utasításokkal kapcsolatban itt tölthető le.

A kordonbontással kapcsolatban az eljárás első lépéseként a bíró a napokban a legfőbb ügyészen keresztül már kérte az Országgyűlés mentelmi bizottságát is, hogy döntsön az érintett fideszes képviselők mentelmi jogának felfüggesztéséről. Szijjártó Péter a Fidesz szóvivője megerősítette, hogy vállalják tettük következményeit és lemondanak mentelmi jogukról. Mint ismert február 2-án a legnagyobb ellenzéki párt országgyűlési és európai parlamenti képviselői lebontották a Kossuth teret körbevevő kordont. A Budapesti Rendőr Főkapitányság rendzavarás és garázdaság miatt feljelentést tett a bíróságon, de a beadványt a testület először elbírálásra alkalmatlannak" , valamint hiányosnak minősítette

Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a Magyar Nemzet megkeresésére, Kondorosi Ferenc, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára, elismerte, hogy nem rendelkezik teljes körű, úgynevezett jogi szakvizsgával. De az államtitkár az utóbbi időben számos komoly szakmai felkészültséget igénylő jogi kérdésben nyilvánított szakmai véleményt. Fontos tudni, hogy csak e teljes jogi szakvizsga letételét követően lehet valaki Magyarországon ügyvéd, ügyész, bíró, jogtanácsos vagy közjegyző.



Előzmények:

A kordonbontás nagy vesztese: Gyurcsány Ferenc
Hiába akarta a miniszterelnök, hogy reform magyarázatairól szóljon a média, ha nem hagyott bejáratot a kerítésen. Egyes vélemények szerint egy zseniális lépés volt a Fidesz képviselőitől a kordon lebontása. Alapvetően nem kellett tartaniuk attól, hogy megismétlődhet az a baleset, mint Révész Máriusszal, akinek semmibe vették a mentelmi jogát a rendőrnek látszó személyek – hiszen amíg azonosító, jelvény és rangjelzés nélkül intézkednek addig nem lehetünk biztosak benne, hogy rendőrökről van szó – és tavaly október 23-án, Budapesten, az Astorián megverték.

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán