Orbán: A kormány álljon félre a változás útjából
2009-09-12 - Politaktika Szerkesztőség
"Magyarország miniszterelnöke most is Gyurcsány Ferenc"
Nem akarunk olyan országban élni, ahol a lopás nem bűn, ahol a hatalmasokra nem vonatkozik a törvény.
Utolsó évadját kezdi meg a politika, az utolsó költségvetését nyújtja be az MSZP. "Ez a dal lesz a végső" - kezdte beszédét Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a párt budapesti országos gyűlésén pénteken. A politikus arra szólította föl a kormányt, hogy vonja vissza a költségvetést.
Azért gyűltünk össze, hogy megbeszéljük, mik a teendők az elkövetkező időszakra - tette hozzá. A legtöbb figyelmet az önkormányzatokra kell koncentrálni, ezért szólalt fel először Tarlós István, a főváros leendő polgármestere és ezért követte őt Kósa Lajos, az ország második legnagyobb városának polgármestere - mondta Orbán Viktor.
A Fidesz elnöke egy olyan idézettel folytatta beszédét, melyet nemzedéke sokat hallott szüleitől: "Tanulj fiam, mert azt legalább nem vehetik el tőled!" Orbán Viktor szerint ez magába sűríti a 20. századi Magyarország élményét, amikor mindent elvehettek tőlünk, ami csak fontos volt számunkra. Ez torokszorító, lesújtó és úgy érzem - mondta - hogy az emberek megint olyan helyzetbe kerültek, hogy elveszíthetnek mindent. Odajutottunk húsz évvel a diktatúra után, hogy ahhoz hasonló légkör alakult ki az országban. Ez mind az elmúlt hét év terméke, ez a korszak eddig öt brutális megszorító csomagot hozott és senkinek nem adott semmit - hangsúlyozta Orbán Viktor. Az elmúlt hét év olyan kilátástalanságot hozott, mint a 20. század legsötétebb ideje.
Öt szóval lehet lehet jellemezni az elmúlt hét évet: Őszöd, Zuschlag, végkielégítés, megszorítás, offshore. A szocialisták azt az érzetet keltik kormányzásukkal, hogy ők a törvények felett állnak és még a jövő reményét is el akarják venni - folytatta a Fidesz elnöke. Hazug és felelőtlen irománynak nevezte a költségvetés tervezetét, amely veszélyt jelent jövőnkre, gyermekeink jövőjére: "Olyan, mint egy BKV-költségvetés" - mondta. A miniszterelnök úgy érzi, hogy az ország olyan, mint egy vállalat, egy zárt kör, amiben mindenki viszi a magáét. Magyarországon ugyanazt folyt, ami a BKV-nál kiderült - állította.
A polgári kormány miniszterelnöke elmondta, hogy ennek a költségvetésnek a vesztese az ország lesz. A költségvetés következményei között az egészségügyi rendszer leállását, az önkormányzatok összeomlását hozta fel példaként. Elmondta, hogy előfordulhat, hogy a kórházakban megszűnik a betegellátás, óvodák, iskolák zárhatnak be. Eddig az önkormányzatok védték meg az embereket, most pedig ezt a lehetőséget is el akarják venni - tette hozzá. Teljes pénzügyi összeomláshoz vezethet az új költségvetés, az egész ország megbénulhat - érzékeltette a helyzet súlyosságát.
"Magyarország miniszterelnöke most is Gyurcsány Ferenc"
A Fidesz elnöke szerint az újabb költségvetés-tervezet is bizonyítékul szolgál arra, hogy a kormányt ugyanaz a személy irányítja: Magyarország miniszterelnöke most is Gyurcsány Ferenc, csak egy Bajnai nevű dublőr alakítja. A szocialisták képtelenek igazat mondani, csak a válságot mélyítik. Ha nem lennének a hitelek, akkor az ország tönkre menne - fűzte hozzá.
"Vissza kell vonni a költségvetést!"
Amit csinálnak az rossz az országnak, rossz az embereknek - jelentette ki a kormány működéséről Orbán. A Fidesz elnöke kijelentette: "végére kell járnunk, kit milyen felelősség terhel az ország tönkretételéért". "Mindig azt gondoltam, hogy nem azért kell tanulni, hogy ne vegyék el, hanem hogy boldogabb legyek" - tette hozzá. Orbán kijelentette, azért vagyunk itt, mert vannak sokan akik láthatják, nem akarunk olyan országban élni, ahol a lopás nem bűn, ahol a hatalmasokra nem vonatkozik a törvény. A kormány BKV típusú költségvetése kifejezi az egész Gyurcsány-Bajnai korszakot - tette hozzá. Orbán arra szólította föl a kormányt, hogy vonja vissza a költségvetést és álljon félre a változás útjából. "Ha jól tesszük a dolgunkat ezen az őszön, akkor 2010 lehet a magyarok legfontosabb éve lehet" - hangsúlyozta a Fidesz elnöke. Ha véghez visszük azt a változást, amiből talpra állhatunk - zárta politikus.
MNO/hírTV
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz
bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:
19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.
A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette
A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.
Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül
"Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"
A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?
A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!
A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!
Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!
Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.
Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,
TOP 20 hír
Olajügy, emlékeztetőül: A Nógrádi jelentés, Gyurcsány is olajos lett?, Wass Albertet támadja az MSZP és az SZDSZ, Gyurcsány Ferenc: Elkúrtuk (Az öszödi beszéd), Gyurcsány Ferenc is a székely autonómia ellenzője, Afganisztán: Magyarország speciális alakulatot küld, Horn Gyula unokahúga, Havas Szófia az 56-osokat nyilasozza, Temerini fiúk – 61 év börtön igazságtalanul, Gyurcsány Ferenc "díszes" kompániája, Békés tüntetés feloszlathatatlan?, Izrael felvásárolja Magyarországot?, „El lehet menni Magyarországról”...és mennek is a cégek Szlovákiába, Lamperth Mónikának is van oka a szégyenkezésre, Az SZDSZ vörös csillagja, nem önkényuralmi jelkép?, Horn Gábor szabadszájúsága: "Feri, menj a picsába ...", Szociális segély munka fejében , Az esztergomi gyújtogató és ami mögötte lehet, Médiaháború Oroszország ellen - Médiaetika hova lettél? Lelepleztük a REUTERS-t!, Alsózsolca polgármesterétől Szili Katalinnak, „Betelt a pohár!” - mondta Gyurcsány Ferenc…
Vezető szocialista politikusok
Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér
Vezető fiatal demokrata politikusok
Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária
Vezető szabad demokrata politikusok
Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István
Vezető magyar demokrata politikusok
Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán
Vezető kereszténydemokrata politikusok
Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós
Vezető MIÉP-es politikusok
Csurka István
Vezető jobbikos politikusok
Balczó Zoltán, Vona Gábor
Vezető munkáspárti politikusok
Thürmer Gyula
Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek
Országbíró Zoltán