Bejelentkezés


Az oktatás milliárdjai

2009-03-20 - Politaktika Szerkesztőség

A felsőoktatás egyre elviselhetetlenebb helyzetbe kerül.

Egy jó tanár akár pala-táblán is jobban elmagyarázhatja a tananyagot, mint egy kevésbé jó tanár többszázezer forintot érő aktív-táblán. Nem mindegy hova gurulnak a milliárdok.

Barcelonában zavargások vannak, diákok tiltakoznak a kormány oktatási reformtervei ellen.
Nálunk már több éve ’működik’ a Bolognai módszer, melynek eredményeként a diákok egy jelentős része nem tudja időben befejezni tanulmányait, és a felsőoktatásban uralkodó állapotok egyre kaotikusabbak. A felsőoktatás anyagilag is egyre elviselhetetlenebb helyzetbe kerül, sőt a napokban az oktatási tárcától egyszerűen zároltak 7,1 milliárd forintot.

Hiller István szerint minden rendben van az oktatás területén és folytatja azt amit eddig csinált, aminek talán csak ő hiszi hogy látja a végét, vagy az elejét vagy ahol éppen tart.
Teszi és hiszi ezt az alapján, hogy mindig sikerül x millió euró támogatást nyerni valamelyik EU szervezettől vagy bizottságtól, és ők nem véletlenül adnak pénzt, mert ők tényleg tudják hogy mi a jó nekünk ha már mi nem tudjuk.
Ennyi. Ha kapunk pénzt, akkor jó, he nem, akkor megnézzük hogy mit írjunk át a pályázaton hogy kapjunk pénzt. Ez a miniszter dolga. Nem csak az oktatási miniszteré, hanem mindegyiké. Nem működtetni kell tudni a dolgokat, hanem pénzt szerezni. Az eltűnt milliárdokon meg törjék a fejüket az utódok.

Higgyük el, hogy Hiller úrnak semmi köze az iskola bizniszhez (iskola könyvek, füzetek stb.) és ő jót akar, csak éppen fogalma sincs a való világról, bár elég lenne a statisztikákat végigfutnia, hogy lássa mekkora baj van.
Mit tapasztalna Hiller úr, ha álruhában Mátyás király módjára közvetlenül győződne meg az oktatás jelenlegi helyzetéről.

Újdonsült egyetemistaként kezdeti lelkesedése hamar lehűlne, amikor a kötelezően előirt tárgyak egy részét tudná csak felvenni, és később a felvett tárgyak némelyikét óraütközés miatt kéne leadnia. A hivatalos javaslat ilyenkor, hogy ’próbálja meggyőzni’ tanárát hogy tegyen kivételt és szorítsa még be a túlzsúfolt hallgatóságba (a meggyőzés módja szabadon választott).
Az egyetemet így is el lehet végezni, csak nem 5 hanem esetleg 7 év alatt. A TO-nak (tanulmányi osztály) általában fogalma sincs az aktuális rendeletekről, amit tudnak azt is rosszul, úgy hogy ilyen esetben oda nem hogy felesleges, de nem szabad menni.
Az oktatás színvonala és az oktatott anyag széles skálán mozog. Az oktatók meglehetős szabad kezet kaptak az oktatott anyagot illetően melynek eredményeként sok esetben használhatatlan dolgokról tartanak előadást, vagy túl nagy fába vágják fejszéiket. Ha belesülnek a leadott anyagba, nem zavarja őket.
Ha az egyetemek biztosítani tudnák az általuk ígért és előírt anyag oktatását minden felevett hallgatónak, akkor már nagy fejlődésről beszélhetnénk. Ha az oktatott anyag színvonala közelítené az európait, akkor már kezdenénk közelíteni azt a szintet, ahol valamikor a magyar felsőoktatás állt, mielőtt a Hiller úrhoz hasonló ötletgazdag miniszterek szétzilálták azt. Sajnos az oktatók idővel belesimultak abba a közegbe, vagy inkább káoszba, amit a ’reformerek’ teremtettek. A káosznak az a hátránya, hogy elvesznek benne az értékek. Ezeket az értékeket kéne újra kreálni és megkövetelni. A káosz ellentéte a rend. Első lépésként meg lehetne követelni, hogy az oktatók az óráikon jelenjenek meg, céljuk a tanítás legyen (komoly egyetemeken alacsony a lemorzsolódás, nálunk sokan azt hiszik a magas buktatás ad tekintélyt). A diákokat erősítsék meg jogaikban, a tanárnak legyen érdeke színvonalas órát tartani, a dékánt vonják felelősségre, ha az egyetem nem tudja biztosítana az általa vállaltakat (tavaly nyáron több egyetemtől lett megvonva alaptárgyak mester szintű oktatása színvonaltalanság miatt).

Az általános iskolai oktatásban a rendszerváltás óta folyamatos kísérletezés folyik, melynek eredményeként kisegítő pedagógusok hadára van szükség a tanító néni mellett, hogy a gyerek megtanuljon írni, olvasni, számolni. Harmadik osztályig nincs osztályzat, amit én személy szerint üdvözlök (a családban egyedül), de a tanítók láthatóan nem tudnak mit kezdeni ezzel a rendszerrel, és vagy litániákat írnak a gyerekről vagy százalékokat, a bátrabbak meg továbbra is osztályoznak (mármint a füzetben). Lehet hogy jó lenne ez a rendszer, de legalább a tanároknak kéne tudni hogy mire is jó ez az egész, ill. hogyan ösztönözzenek tanulásra jegyek nélkül, hogyan kommunikálják a szülővel a gyerek képességeit stb. Erőltetnek valamit, de senki nem tudja hogy mit. Mint a képolvasást. A képolvasás vélhetően ott hatékony, ahol képírással írnak, mondjuk Ázsiában. Ma már sok iskola visszatért a hagyományos olvasás (szótagolva) tanítási módszerére, úgyhogy lassan úgy olvasnak a gyerekek mint annak idején a szüleik. Lehetne még példálózni, de felesleges, mindenki tudja mi a helyzet (Hiller urat leszámítva).

Az iskola üzlet. Sokan írnak tankönyvet sok pénzért sok hibával. A nyáron több matekkönyvbe is belenéztem (ötödikes), fiamat akartam meglepni (terrorizálni) eggyel, végül azt vettem meg amibe a legkevesebb számolási hiba volt.
Egy alsós gyerek angol nyelvkönyvének áráért egy osztrák kisiskolás teljes tankönyv készletét megveheti. Az oxfordi csodakönyvek hátránya drágaságuk mellett, hogy nincsenek bennük leckékhez kapcsolódó angol-magyar szójegyzékek kiejtési útmutatóval, ami jelentősen megkönnyítené a tanulást. Hogy nincs olyan angol tanár Magyarországon, aki általános iskolásoknak tankönyvet írjon, azt nem hiszem el. Az egésznek nagy átvágás szaga van. Az angol-angol könyvek azoknak jók, akik már tudnak bizonyos szinten (erős közép- gyenge felsőfok) a többieknek pénzkidobás (bármit is mondjon az oxfordi kiadó). Az angolkönyv biznisznek érdemes lenne a mélyére nézni, mert valakik nagyot kaszálnak vele a gyerekek és szülők kárára.
Az általános iskolák problémája tovább gyűrűzik a középiskolákba és így tovább, tehát mindenképpen foglakozni kell vele. Tisztázatlan a tanárok lehetősége a fegyelmezést illetően, sajnos az erőszak egyre jobban begyűrűzik az iskolákba, és nincsenek egyértelmű útmutatások a szélsőséges esetek kezelésére.
Sajnálatosan szaporodnak a tanárverések, ami egyértelmű jele az iskola tekintélyvesztésének.

Mindenhol baj van, miért pont az oktatás lenne a kivétel? Az oktatást mégsem lehet egy kézlegyintéssel elintézni, mert az ott szerzett tudásra és erkölcsiségre épül az ország, és legtöbbször nem is pénzkérdésről van szó. Egy jó tanár akár pala-táblán is jobban elmagyarázhatja a tananyagot, mint egy kevésbé jó többszázezer forintot érő aktív-táblán.
Nem mindegy hova gurulnak a milliárdok.

Across
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán